Általános jellemzők

Olyan – a közönség bevonásán alapuló – előadótechnikát alkalmazunk, mely sokszor – teljesen tudatosan – elmossa a határt színész és néző között, ezzel biztosítva, hogy a résztvevők a lehető legnagyobb mértékben alakíthassák az eseményeket és kialakíthassák személyes viszonyukat a fókuszba helyezett problémához. Valljuk, hogy ha az ember képes a képzeletében vagy egy fiktív világban választani és döntéseket hozni, akkor képes erre a való életben is. Problémafelvető előadásaink a párbeszéd, a cselekvésen alapuló közös gondolkodás, mint eszközök segítségével lehetővé teszik a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék önmagukat és környezetüket, ne statikus mozdulatlanságban lássák a világot, hanem folyamatként.

E munkának szerves része a pedagógiai szempontú megközelítés, de igyekszünk messzire elkerülni a didaktikus kérdésfeltevést és megkérdőjelezni a sematikus, közhelyes válaszokat.

 

A társulat alapítói Magyarország legtapasztaltabb és legképzettebb színházi-nevelési szakemberei közé tartoznak, mivel mára több, mint húsz éves gyakorlat áll a hátuk mögött. Feladatunknak tartjuk, hogy keressük a módszerben rejlő lehetőségeket, kísérleti formákkal gazdagítsuk a hazai színházi nevelés rendszerét, tartalmas és hatni tudó színházi előadásokat, komplex programokat hozzunk létre.

Munkánk egyik fontos „járulékos haszna” a közönségépítés, hiszen komplex színházi előadásaink erőteljesen, saját élményen keresztül hívják fel a fiatal közönség figyelmét az élő, kortárs színház jelentőségére, „használhatóságára”, élvezetére. Vagyis munkánk egyértelműen egymás mellé rendeli, és nem egymással szembeállítja a „színházzal nevelés” és a „színházra nevelés” fogalmait.

Anyagiak

Azon intézmények számára, melyek hétköznap délelőtt iskolai osztályt delegálnak hozzánk valamelyik komplex előadásunkra, lehetőséget biztosítunk arra, hogy anyagilag is hozzájárulhassanak csoportunk működéséhez és fejlődéséhez. A hozzájárulás mértékét az intézményekre bízzuk. 

Ha az iskola nem engedheti meg magának a hozzájárulást, semmilyen hátrányt nem szenved a programjainkra való eljutás kapcsán! Vagyis: előadásiank továbbra is térítésmentesek, de "aki" teheti, járuljon hozzá működésünk fenntartásához! Köszönjük. Előre is.

 

Jelentkezés, további információ: Németh Edina, szervezőnél.

 

Vidéki vendégjáték esetén külön egyeztetés tárgyát képezi az előadás ára. Az egyeztetés miatt a csoport szakmai vezetőjét keresse a takacs.gabor@kavaszinhaz.hu címen vagy a +36 1 / 3150781-es telefonszámon!

 

A hétköznap délelőtti színházi nevelési előadásokra korlátozott számban 500 Ft-os szakmai jegy váltható felnőtt vendégeinknek (egy-egy előadáson általában max. 10 főnek tudjuk ezt a lehetőséget biztosítani).   

Társulati tagok

2016/2017-es évad és tanév

Bori Viktor

színész-drámatanár

boriviktor1973@gmail.com

Gyombolai Gábor

színész-drámatanár

gyombolai.gabor70@gmail.com

Kardos János

színész-drámatanár

kardosjanos1981@gmail.com

Németh Edina

szervező, nemzetközi kapcs.felelős

nemeth.edina@kavaszinhaz.hu

Milák Melinda

színész-drámatanár

milakmeli@gmail.com

Patonay Anita

színész-drámatanár

patonayanita@gmail.com

Balassa Zsófia

gazdasági vezető

balassa.zsofia@kavaszinhaz.hu

Sereglei András

színész-drámatanár

seregleiandras@gmail.com

Takács Gábor

elnök, szakmai vezető,

színész-drámatanár

takacs.gabor@kavaszinhaz.hu

Meister Nikolett

gyakornok

meisternikolett@gmail.com

 

TÁMOGATÓINK és PARTNEREINK