mamar2

MA MÁR NEM MÉSZ SEHOVA

Opera-operett-oratórium-interaktív színház

Egy diáklány vizsgázni indul. Két ismeretlen férfi megtámadja a lányt és brutálisan megverik. A hatóságok, az állam, pedig nem a lányt védik, de ellene fordulnak.
Az első mesélő egy egyetemi professzor, aki az összeesküvések szakértője. A rémálma elevenedik meg a színpadon, egy apokaliptikus opera, melyben a lány kozmikus ügynök, az ellene elkövetett erőszak pedig egy világösszeesküvés része. Az alakváltó lénynek döntenie kell emberként vagy űrlényként akar-e tovább élni.
A második mesélő, egy regionális újságíró fejében groteszk operettként jelenik meg a történet, amelyben egy diáklány a maga kis birodalmában becsületesen tanul, mert hisz abban, hogy a tudás biztonságot nyújt és megóvja őt mindentől. Elfárad, elbizonytalanodik, de ebben az operettvilágban a politikusok a segítéségére sietnek és elmagyarázzák neki, csakis ha megveri magát, akkor tesz szert az igazi tudásra.
A harmadik mesélő egy diáklány. Az akaratán kívül hőssé vált lány útját teszi meg minden nap. Mintha az utat járva, a történet is nap mint nap újra megelevenedne. Oratóriummá válik az út végigjárása. Megszólalnak az épületek, a fák, a tárgyak, az egész város. Mesélnek. Arról, amit ők láttak, ahogy ők élték meg az eseményeket. Megszólal a megvert lány is, képek, emlékek, gondolatfoszlányok bukkannak fel.

Mesélő 1:  Takács Gábor m.v.
Mesélő 2, Tisztánlátó 1, Komorna, Kórusvezető:  Dégner Lilla
Mesélő 3, Tisztánlátó 2, Komornyik:  Madarász Máté
Diáklány 1:  Nádasdi Péter
Diáklány 2:  Varga Anikó m.v.
Diáklány 3:  Rab Henrietta
Szkinhed 1:  Varga Lívia
Szkinhed 2, Testőr, Narrátor:  Vasvári Emese
Belle Róbert:  Ollé Erik
Feux Róbert: Menszátor Héresz Attila m.v.

Jelmez: Gadus Erika m.v.
Díszlet: Gadus Erika m.v.
Zenei asszisztens: Jakab Zoltán m.v.
Énektanár, karmester: Lovas Gabriella m.v.
Koreográfia: Kovács Gerzson Péter m.v.
Light design: Majoros Róbert m.v.
Interaktív konzulens: Takács Gábor (Káva)
Rendezőasszisztens: Rubóczki Márkó
Dramaturg: Forgács Miklós
Zeneszerző: Faragó Béla
Rendező: Czajlik József

Az előadás hossza: kb. 150’

Bemutató: 2019. december 12. (Kassai Thália Színház)