honlap borítókép neringa

NERINGA SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT KÖZÉPISKOLÁSOKNAK 2020

Szeretettel hívunk és várunk minden 14 és 18 év közötti középiskolást a Káva Kulturális Műhely által működtetett Neringa színjátszó csoport foglalkozásaira!

 
Színjátszó csoportunk immár tizennegyedik évadát kezdi, de továbbra is nyitott minden új jelentkező előtt, aki kedvet érez magában a színjátszáshoz!

A Neringa nem a színész-mesterség elsajátítására fókuszál, hanem a közös alkotás élményét nyújtja a fiataloknak. Kezdve a saját történet elmesélésétől, egy-egy téma közös feldolgozásán át, a rendezés, a dramaturgi munka megismerésén keresztül a színpadi jelenlétig.

A színházi munkát összművészeti tevékenységként kezeljük, ezért a közös munka részét képezi a hang- és mozgástréning, kreatív zenei gyakorlatok, illetve a film és a képzőművészet megismerése és színpadi felhasználása is.

A “social distance” után vagy idején különösképpen igaz, hogy ennek a korosztálynak is nagyobb igénye és szüksége van a közös játékra és közösségben létezésre, mint amennyire lehetőségük van a mindennapokban ezt megélni. Még ha csak 2 és fél órában is egy héten, de ezt és az egymás történetei segítségével való tanulást nyújtja a jelentkezőknek a Neringa.

A két foglalkozásvezető színész-drámatanár Somorjai Marci és Hegedűs Ági. Mindketten a Káva Stúdióban végeztek; Ágival több projektben is találkozhattatok, Marci pedig azóta is a Káva mindennapjainak aktív szereplője.

A színjátszó csoport találkozói hétfőnként 18 órától 20:30-ig tartanak a Káva Kulturális Műhely színháztermében (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17).

A színjátszó csoport tagdíja 6000 Ft / fő / hó

Az újonnan csatlakozókat szeptember 28-án (hétfőn) 18:00-20:30 várjuk egy ingyenes próbaalkalomra.

Jelentkezni Marcinál (+36-20-504-8485, somorjai.marton@kavaszinhaz.hu) lehet.