M_1

MEGZABÁLLAK!

résztvevő színházi előadás felnőttek számára

Terített asztal. Két végén Enikő és Csaba ül. Ez csak egy átlagos vacsora. Újra és újra. Mégis, valami folyton változik. Nem a vacsora. Inkább Csaba és Enikő viszonya. S ezáltal az asztal hossza közöttük. A férfi és a nő, a szoba mérete. Az egyik lassan betölti, leuralja a szobát, a másik szinte eltörpül mellette. Mintha egy hangosabb szótól már el is halványulna. Két ember kapcsolata megborul, abszurd fordulatot vesz. Mégis, tízezerszám élünk benne.
Színházat, együttgondolkodást és részvételt kínálunk vendégeinknek a két ember közti hatalmi viszonyok témakörében.

A játék során előre elkészített és improvizált színházi jelenetek váltják egymást feszes dramaturgia rendben a résztvevőknek szóló ún. nyitásokkal, amikor a jelen lévő középiskolai osztály tagjai kapnak érdemi lehetőséget a történethez és a történetbe való bekapcsolódásra beszélgetések, viták és különböző színházi, drámapedagógiai formák alkalmazásával.

Játékidő: kb. 150’

Színészek: Milák Melinda (Enikő), Takács Gábor (Csaba)
Író-dramaturg: Kovács Dániel Ambrus
Látványterv és rendezés: Kovács Dániel Ambrus

Értelmező és kapcsolódó fogalmak: interaktív színház / alkalmazott színház (applied theatre) / performatív módszer / színházi nevelés / komplex színházi nevelési előadás / társadalmi beavatkozás / drámapedagógia / részvételi színház / TiE – Theatre in Education / színházpedagógia / politikai színház / konstruktivista pedagógia / nemformális oktatás/ közösségi színház (community theatre) /