Együtt kell-e élnem 600 budapesti vaddisznóval? – vitassuk meg a színházban

Részvételiségre épülő színházi estet tartott a XII. kerületben a Káva független színház. Érvek, érzelmek és vélemények is a felszínre kerültek, miközben a résztvevők többek között arról próbálták meggyőzni egymást, hogy együtt kell-e élniük a közel 600 tagú hegyvidéki vaddisznókolóniával, ki dominálja a közösségi médiát, és mi az értelme és szerepe az ott zajló diskurzusnak.

BŐVEBBEN

„Na mi van, cuncimókus?”

Miközben lepergett előttem a mozim, arra jutottam, hogy nem kell magasztos cél, de a színház igenis mindenkinek szól. És arra, hogy van, akinek nagyobb szüksége lehet rá, mint gondolnánk.

BŐVEBBEN

„Erre mindenkinek szüksége van”

A mi vállalásunkban benne van, hogy olyan témákat vegyünk elő, amikről nem szeretünk beszélni, miközben itt van körülöttünk – az otthonokban, ismeretségi körökben, munkahelyen. Úgy ítéltük meg, hogy ez is egy ilyen fontos téma. Tudjuk, hogy kényes, de nem söpörhetjük szőnyeg alá.

BŐVEBBEN

Káva Kulturális Műhely: MASC.

Kibomlik előttünk, hogy bár mindenkinek más a viszonya az apjához, a fiához, önmagához, a férfias férfiról épített illúziójához, a mélyben mégis a hasonlóságok dominálnak.

BŐVEBBEN
ELŐADÁS
DIÁK
GONDOLAT / MÁSODPERC

2018 © Káva Kulturális Műhely Egyesület. Minden jog fenntartva

powered by DEVWING

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.