Online drámapedagógiai programot indított a Káva és a Jászai Mari Színház
„Együttműködésben a tatabányai Jászai Mari Színház és a Káva Kulturális Műhely.”
„Együttműködésben a tatabányai Jászai Mari Színház és a Káva Kulturális Műhely.”
„A Kávakera ötödik adásában Buchwald Magdolna pedagógussal, Parák András pszichológussal és Milák Melindával a Káva színész-drámatanárával beszélgettek a social detox kihívásról, a képernyőfüggőségrőlés hogy mennyire része a mindennapi életünknek a képernyő.”
„A Káva Kulturális Műhely 2020 januárjában indította útjára Állampolgár Színház című közösségi színházi projektjének második részét. Az újonnan összeállt csapat egy évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a klímatehetetlenség témájának mentén.”
„A drámapedagógia alapvetően a szabadságról szól. Akit sikerül bevonnunk a játékba, az nagyon intenzív élményt él át, azt pedig kezelni kell. Neki is, nekünk is, az intézmény munkatársainak is.”
A Klubrádió Művészbejáró c. adásának második felében a Káva művészeti vezetője, Takács Gábor beszélgetett Bóta Gáborral részvételi színházról, színjátszásról és a Káva missziójáról.
„A harmadik adásban, ami a Drámainstruktor. Drámainstruktor? névre hallgat, Kabdebon Dominik és Milovits Hanna, a Káva gyakornokai és az SZFE Drámainstruktor szakának harmadéves hallgatói olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy mit csinál egy drámainstruktor, hol van a drámainstruktor szak helye az SZFE-n és a magyar színházi világban?”