MA MÁR NEM MÉSZ SEHOVA című, felnőtteknek szóló – a Kassai Thália Színházzal együttműködésben létrehozott – előadást beválogatták a XXXII. MAGYAR SZÍNHÁZAK KISVÁRDAI FESZTIVÁLJA hivatalos programjába.
BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS című, óvodásoknak szóló – résztvevő színházi előadásunkat beválogatták a XI. SLOSZT Fesztivál hivatalos programjába.
BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS című, óvodásoknak szóló – résztvevő színházi előadásunkat beválogatták a XIX. DESZKA Fesztivál hivatalos programjába.
MA MÁR NEM MÉSZ SEHOVA című, felnőtteknek szóló – a Kassai Thália Színházzal együttműködésben létrehozott – előadást beválogatták a XIX. DESZKA Fesztivál hivatalos programjába.
TALPUK ALATT című, középiskolásoknak szóló – a Nemzeti Táncszínházzal és a Duna Táncműhellyel koprodukcióban készült -résztvevő színházi előadásunkat beválogatták a kaposvári Biennálé programjába (2022-ben valósul meg).