doksi logo

A VILÁG, AHOGY MI LÁTJUK 

drámaóra – általános iskola 3. osztálytól kezdve bármely évfolyamnak


A drámafoglalkozás egy  pedagógusok által sokszor ritkábban látott oldalát mutatja meg az osztálynak. Az ön és társismereti gyakorlatokkal  és az állóképekkel végzett játékok arra kérdésre keresik a választ, hogy mi a fontos számunkra most, itt ebben az pillanatban, mi az ami  érdekel, bánt vagy megnyugtat? És bár ez sokszor a válaszok meglepőek és elgondolkodtatóak de ugyanakkor érdekesek  is, hiszen ez egy játék.

A komplex színházi nevelési előadás (Theatre in Education – TiE) olyan színházi nevelési program, amelyben a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetések, valamint a sajátos esztétika alapján illeszkedő interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozás-továbbgondolás dramaturgiailag szerves egységet képez.  Az előadások témája mindig valamilyen életkori, erkölcsi vagy társadalmi probléma / jelenség, ami az embert mint a jelenben élő közösségi lényt vizsgálja. Olyan műfaj, ahol a nézőt helyezik a középpontba és módszerré vált az alkotó résztvevői jelenlét megteremtése. Ezekben az előadásokban nem az üzenet átadása, hanem a dilemma középpontba helyezése a cél. Az alkotók igyekeznek olyan kérdést, problémát hangsúlyossá tenni, aminél a többszempontúság, a több nézőpontból való vizsgálódás elkerülhetetlen. Fórumot hoznak létre, ahol egyeztetni lehet a véleményeket, ütköztetni a gondolatokat annak érdekében, hogy párbeszéd alakuljon ki a résztvevők között. Párbeszéd a különböző értékrenddel, világlátással egy osztályban ülő diákok között, párbeszéd diákok és felnőttek között. Ezek az előadások felfoghatók performatív társadalmi beavatkozásokként is.

Értelmező és kapcsolódó fogalmak: interaktív színház / alkalmazott színház (applied theatre) / performatív módszer / színházi nevelés / komplex színházi nevelési előadás / társadalmi beavatkozás / drámapedagógia / részvételi színház / TiE – Theatre in Education / színházpedagógia / politikai színház / konstruktivista pedagógia / nemformális oktatás/ közösségi színház (community theatre) /