Állampolgári Színház a Kávában!

„ Az emberek nem az energiával szeretnének spórolni, hanem szeretnék, ha elismernék őket, amiért spórolnak az energiával ”

Robert B. Cialdini, pszichológus

 

  1. januárjában ismét ÁLLAMPOLGÁRI SZÍNHÁZ programot indít a Káva!

Olyan 18 év feletti érdeklődők jelentkezését várjuk, akik szeretnék élményeiken és gondolataikon keresztül feldolgozni a KLÍMATEHETELENSÉG témáját. A három hónapos próbafolyamat során a résztvevők saját történeteiből közösségi színházi előadás születik, melyet április végén mutatunk be.

Milyen áldozatokat kíván a Föld megmentése? Fenntartható faj az ember? Mik a jellemzői a Homo Naturalis (Fenntartható Ember) fajnak? Ki mond(hat)ja meg nekünk / kinek hihetünk azzal kapcsolatban, mit kell tennünk, hogy túléljük a klímakatasztrófát? Vagy megérett az ember a pusztulásra? Képesek vagyunk több generációval előre tervezni, és értük a saját jólétünk kárára áldozatokat hozni? Elvész-e a művészet spontaneitása egy fenntartható világ racionális praktikumában? Ha már úgyis elkéstünk a túlélésért folytatott versenyfutásban, miért ne élvezzük ki az utolsó szép évszázadot, évtizedeket, éveket?

Minket minden gondolat, vélemény, személyes történet érdekel, ami számodra a klímatehetetlenség, klímahelyzet kimeríthetetlen témájához kapcsolódik. Hogy mi sül ki belőle, az pedig rajtatok múlik! Hisszük, hogy mindenkinek van ehhez a témához személyes viszonyulása, és mint egyszeri közösség ki kitudunk alakaítani egy közös történetet. 

Téged várunk, ha a közös munkánk során szívesen megismerkednél mások gondolataival, ha megosztanád a sajátodat, ha hiszel benne, hogy a Te történeted is ugyanolyan érdekes, mint bárki másé, és szívesen találnál közös pontokat a többiekkel. 

De miben lesz ez más, mint egy felnőtt színjátszó csoport? Bár a performativitás eszközét fogjuk használni, itt most nem a színpadi képességek lesznek a középpontban. A színház számunkra eszköz, hogy a minket foglalkoztató kérdésekről beszéljünk. Nem a művészi produktum, hanem a fókuszban álló téma felől közelítünk.

 Itt az előadás belőled, a Te gondolataidból fakad majd!

A foglalkozásokat Sereglei András és Somorjai Márton, a Káva színész-drámatanárai vezetik. 

Szeretettel várunk!

További részletek: 

Csoportlétszám: maximum 20 fő

Részvételi díj: 9.600,- Ft / hó 

/Aki részt szeretne venni a foglalkozás-sorozaton, de anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a részvételi díjat kifizesse, forduljon hozzánk, megpróbálunk megoldást találni rá./

Próbák: szerdánként 18:00-21:00 között 

Időpontok: január 15., 22., 29., február 5., 12., 19., 26., március 4., 11., 18., 25., április 1., 8.,

Főpróba: április 15-17. között (egész nap)

Bemutató: április 18.

Helyszín: Káva Műhely (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.)

Jelentkezési és befizetési határidő: január 09. (csütörtök) éjfél

A jelentkezés az első havi részvételi díj befizetésével válik véglegessé. A jelentkezéssel vállalod, hogy az egész foglalkozás-sorozaton részt veszel.

Erste Bank Hungary Zrt: 11991102-02181020 

(Kérjük, a közlemény rovatba tüntesd fel: NÉV + állampolgári színház 1. hónap) 

Amennyiben az ÁFÁ-s számlát cég vagy szervezet nevére kell kiállítanunk, akkor az utalásnak is annak a cégnek vagy szervezetnek a számlaszámáról kell beérkeznie.

ELŐADÁS
DIÁK
GONDOLAT / MÁSODPERC

2018 © Káva Kulturális Műhely Egyesület. Minden jog fenntartva

powered by DEVWING