Bergen útibeszámoló

 

Február 13, ami valójában február 6.

Voltatok már úgy, hogy egyszerűen annyira jelen voltatok egy pillanatban, hogy eszetekbe sem jutott online módba kapcsolni és posztolni róla? Nekünk ilyen volt az elmúlt egy hét Bergenben, Norvégiában. Viszont nagyon szeretnénk megosztani veletek az élményt. Ezért most időutazással egy héttel korábbra utazunk, és elmeséljük, mi minden történt velünk! Így épp az amszterdami repülőtéren várakozunk. Hamarosan tovább is indulunk és megérkezünk Bergenbe…

Megérkeztünk!!!

Bergen repterén már várt a Kompani13 társulatából Steinar és Robin, akikkel együtt villamosoztunk végig a városon, hogy elfoglalhassuk a Bryggen, azaz a bergeni kikötő mellett levő, frenetikus szállásunkat.

Ezután első ebédünket kb az itteni Szimplában töltöttük el – ekkor még nem tudtuk, hogy szerdán ide még visszatérünk egy szendvics erejéig…. Akkor a helyet is jobban megmutatjuk majd nektek! 🙂

Szóval a norvégok a szószok királyai, a melegszendvics mellé irtó finom keverékek járnak. Egy étkezést nem nagyon lehet 100 norvég korona, azaz kb 3500 Ft/fő alatt megúszni, dehát ezt tudtuk, Norvégia borsos árú ország. A kiszolgálás pedig első osztályú, mindenki nagyon kedves és türelmes.

Közben lassan indulnunk kell az első előadásra…

6 órakor kezdődik a Kompani13 előadása, a “Svev” (kb. “Lebegés” magyarul) a Barnas Kulturhusban. A barnas – nak semmi köze a színhez, gyerekeket jelent norvégul, tehát a Gyermekek Kultúrháza a helyszín.

2008-ban már járt itt a társulat, nosztalgikus történetmesélés kezdődik egy itteni workshopról. De aztán megérkezünk a(z egy héttel ezelőtti) jelenbe, és csak az előadásra koncentrálunk.

Az előadást óvodás és kisiskolás fiataloknak játsszák, és szavak nélkül, illetve nagyon-nagyon kevés szóval mesél a Földünkről és annak védelméről, bábokkal, zenével, vetítéssel. A szövegkönyvet megkapjuk, egy ritkásan szedett fél A4-es oldal, Bandó lefordítja a fordítónak kisujjból.

Az előadás után jót beszélgetünk még, részben annak a fontosságáról, hogy az előadás kifejezetten kéri a szülőket és/vagy a pedagógust, hogy beszélgessenek tovább a látottakról.

Lassan indulunk vacsorázni. Ekkor még nem tudjuk, hogy hamarosan át leszünk verve.

 

 

FEBRUÁR 7, KEDD.

Jóóóó reggelt Bergen!!!!

Ilyen csodálatos napsütés volt – végig, amíg ott voltunk. És ez a bergeni időjárást tekintve kisebbfajta csodának tekinthető. A város híres arról, hogy alig 3-4 hét napot lát egy évben – ebből minimum kettőt általában nyáron. December a legesősebb hónap, ekkor 270 mm csapadék is eshet.

Ahonnan a kép készült, ott a nyári hónapokban halpiac van. A helyiek többször elmondják, hogy ott semmiképp ne vegyünk halat, kifejezetten a turisták számára felárazott termékekkel van tele; a nem messzi, kis utcákban levő halméréseken akár féláron is kaphatjuk a csodálatos tengeri csemegéket.

Ekkor épp útban vagyunk a Den Nationale Scene- azaz a Nemzeti Színház – felé, hogy megnézzük egy Trondheim-ből jött csapat babaszínházi előadását.

… és itt már a Nemzeti Színház (Den Nationale Scene) előtt állunk. A hunyorgási együttható jól mutatja a napfény erősségének mértékét.

Balról jobbra, fentről lefele:

Sereglei András, Kardos Jani, Polgár Csaba, Balassa Zsófi, Bori Viktor, Robin Jacobsen, következő sor: Patonay Anita, Jorunn Lullau, Róbert Júlia, Gyombolai Gábor, egy vadidegen srác akit se előtte, se utána nem láttunk soha; valamint Németh Edina.

A képet Takács Gábor lőtte. Azért nem látszik. Csak az árnyéka.

Délután – egy, a norvég szcéna részletes bemutatására tett kísérlet után – még a napfényben felmentünk a hegyre. Az egyikre. Merthogy hét van.

Van pár irtó jó csoportfotónk is, de most nem azt mutatnánk meg nektek, hiszen ma már láttatok egyet.

Ezt a boszit lefelé jövet találtuk, fontos infó, hogy Bergenbe boszorkányok ne jöjjenek. Edina megérezhetett valamit, mert hanyatt-homlok menekült az erdőből, hogy kifeküdje a lázát…

…este pedig vacsizni mentünk. Újabb magyar vonatkozású este lett belőle…

Jóóóó estéééét Bergen!!!

Szóval este étteremben eszünk. Bergen legrégebbi éttermében – viszont erről valamiért senki sem lő képet. Talán annyira jól érezzük magunkat? Lehet. Mindenesetre jól tippeltek. Igen, a szakács —- magyar.

A képen a kikötő látható, ami mellett elhaladunk minden alkalommal, mögötte a szállásunk. Az itt látható házak a Hanza-kereskedelem fontos állomásai voltak, a XII. században épültek – és bár erős a gyanúnk, hogy szinte mindegyik minden fadeszkáját kicserélték már azóta legalább egyszer, mégis ugyanaz a látvány fogad minket, mint a német kereskedőket a középkorban. Ez a házsor, nem mellesleg, az UNESCO világörökség része.

(Angolul/franciául/arabul/kínaiul/oroszul/spanyolul/japánul/hollandul tudóknak javasolunk egy kis utánaolvasást: http://whc.unesco.org/en/list/59 )

FEBRUÁR 8. SZERDA

Sz, mint szerda, sz, mint szakmai nap. (Félreértés ne essék: minden nap volt szakmai program, de a szerdát teleraktuk. Rogyásig.)

Szóval a Cornerteateret nevű, független befogadószínházat látogatjuk meg, itt lesz workshopunk is a Kompani13- mal, majd az este a Peer Gynt tervezéséé. (Tervezéséiéi.)

A Cornerteateret kicsit tündérmesébe illő története az, hogy egy régi bergeni cégnek van egy régi raktárháza a kikötő mellett, és bár konferenciaközponttá akarták alakítani (a ház műemlék, lebontani nem lehet), egy telefonhívás hatására rájöttek, hogy bizony ebből színháznak kell lennie; a bérleti díjjal pedig kizárólag a felújítás költségeit szeretnék visszakapni. Erre 20 évet szánnak.

Így, hogy a ház műemlék, sokmindent nem alakíthattak át rajta – például most dolgoznak a hangszigetelésen -, viszont az elvégzett munka magáért beszél. A kép a kávézóban készült, ahol a ház technikai koordinátora mesélt nekünk arról, milyen feltételekkel, hogyan használhatják a független társulatok ezt a csodálatos befogadóhelyet.

És igen – ahogy említettük, sok mindent nem lehetett átalakítani. Így van még a Káva Műhelynél is alacsonyabb terem a Cornerteateretben.

…és így mutat kívülről, napsütésben.

A nevét egyébként a mellette levő focipályáról kapta. (Nem vicc.) Szóval a mellette levő pályának sokáig – amíg az utat el nem terelték – hiányzott az egyik “sarka”. Ez volt Norvégia egyetlen ilyen pályája, ahol nem volt elvégezhető az egyik oldalon normálisan a szöglet.

A színházat még a felújítás alatt kezdték el, poénból, “Corner” (sarok) néven emlegetni. Aztán, bár pályázatot is írtak ki a névre, egyszerűen megmaradt. Most már mindenki tudja, hol van a Cornerteateret 😉

Bábworkshopot tartott nekünk a Kompani13 társulata, ők elsősorban ezt a technikát használják gyerekeknek és fiataloknak szóló előadásaikban is. Ezért is örültünk neki nagyon, hogy megmutathattuk Apró hősök előadásunkat nekik még októberben.

Szóval ez itt Jani az egyik bábbal. A vércsigával. Szerintünk irtó jól áll neki.

Délután meglátogatjuk a Fargespill projekt otthonát, ami tulajdonképpen egy olyan művészeti projekt, ami az ide érkező bevándorló/menekült stb. gyerekeknek ad lehetőséget, hogy együtt zenéljenek, és a saját kultúrájukból hozott dalokat és táncokat megtanítsák egymásnak és norvég társaiknak. A projekt annyira sikeres, hogy átveszi Dánia, Svédország, és tárgyalnak Németországgal is.

A gyerekekről nem csinálhatunk fotókat, védik őket a norvég törvények; de azt elárulhatjuk, hogy játszottunk három nyelven (angolul, norvégul és magyarul) “Fusson az, aki”-t, és megtanultunk egy ghánai dalt egy békáról, amit valaki egyedül evett meg, anélkül, hogy megosztotta volna másokkal…

Holnap találkozunk a program létrehozójával is, aki kreatív workshopot tart nekünk és bergeni érdeklődőknek. Ekkor persze még nem tudjuk, hogy ez mennyire érdekes is lesz.

De már készülünk az estére. A hét egyik legfontosabb programja következik.

Lehet, hogy nem ez a hét egyik legjobb képe, de mégis – az egyik legfontosabb. A Kompani13 bábműhelyében készült, ahol este megvitattuk a Peer Gynt előadásokat, hol állnak ők, mire gondoltak; hol tartunk mi. Olyan szakmai párbeszéd ez, ami zene füleinknek.

A bábműhely (igazi “magisk sted”, azaz varázslatos hely) több társulaté valójában, és ha az ember kilép, balra nézve azt a híres öblöt és a Hanza-házakat látja.

Éjfél után érünk haza, hiszen a Peer Gyntről nagyon sok mondanivalónk van, mindkét oldalról.

Jó hír, hogy áprilisban meg lehet majd nézni mind a két előadást a MU Színházban a Fórum’17 keretén belül; a regisztráció részleteiről márciusban adunk majd információt… 🙂

 

FEBRUÁR 9, CSÜTÖRTÖK.

Csütörtök. Henrik Ibsent nem tudjuk megunni. A helyi kulturális múzeumba került a színházi gyűjtemény; több szoba szól Ibsen bergeni munkásságáról, hiszen23-tól 29 éves koráig itt dolgozott.

A bergeni színházat Ole Bull (ejts: Ule Büll) alapította, aki a kor ismert hegedűvirtuóza és szoknyavadásza volt; de olyannyira, hogy még az USA-ban is befutott. Onnan tért vissza hatalmas vagyonával és francia feleségével Bergenbe, hogy megalapítsa az első norvég(!) színházat – ennek a makettjét láthatjátok a képen.

Ole igazán csapodár ember volt, de azért szeretik különösen, mert nem csak maga volt tehetséges, hanem mások tehetségét is felismerte és lehetőséget adott nekik: a 23 éves, súlyosan eladósodott, Osloban élő Henrik Ibsennek ő ajánlott munkát, majd ösztöndíjjal Dániába, Németországba küldte tanulni. (Később Björnsson, Norvégia másik híres drámaírója is az ő szárnyai alatt kezdett el dolgozni.) Valamint mivel az első(!) norvég színházat alapította, nem kis szerepe van a nyelvújításban és a kulturális felvirágzásban is. (Már ha létezik ilyen kifejezés.)

Az épületet egyébként lebombázták a második világháborúban, most csak az egyik szárnya áll, de újjá egészen nem építették.

Ezután professzor Keld Hyldig, a bergeni egyetem tanára tartott nekünk előadást Ibsenről és a Peer Gynt-előadásokról.

1876-ban színpadra vitték Oslóban, rövidítve, már Grieg zenéjével, itt maga Ibsen húzta meg. Sokáig ez számított klasszikus rendezésnek, a német, dán és svéd színházak először kezdtek el érdeklődni a norvég színház iránt.

A kép viszont  Robert Wilson 2006-os rendezéséből van, mely norvég színészekkel valósult meg Osloban. A szövegkönyvet Jon Fosse, norvég drámaíró “fordította újra”, azaz modernizálta, és a színészek – Wilsonhoz híven – először a mozdulatokat tanították be, majd később tették rá a szöveget.

Ezen kívül még további előadásokról is hallottunk, klasszikus és kevésbé klasszikus feldolgozásokról. Meglátjuk, hogy hat majd a saját előadásunkra…

Fotó: http://www.robertwilson.com/peer-gynt/

Délután visszatérünk hőn szeretett Cornerteateretünkbe, hogy Ole Hamre (Ole Bull druszája!) előadását, sőt, előadásait meghallgathassuk kreativitásról, meglevő dolgok újrafelfedezéséről, a mindenben ott rejlő zenéről, és a szociális és művészeti projektek közti különbségekről.

Rajtunk kívül bergeni résztvevők is vannak, sokan kíváncsiak arra, hogy Ole hogyan gondolkodik, mikor új projekteket talál ki, és ezeket hogyan menedzseli. A Fargespill projekten kívül hallunk a Bergen International Festival olyan közösségi programjairól is, mikor az egyébként nagyon szűk réteget megszólító fesztivált kinyitották a városlakók felé. Ilyen projekt volt például, mikor egy zártkörű koncertre csak a telefonkönyv egyik oldalán szereplő embereket hívták meg – mindenféle bergeni kerületből érkeztek emberek, olyanok is, akik soha előtte nem gondoltak magukra fesztiválközönségként.

Köszönjük Olenak a gondolatokat!!

A Fargespill projekt honlapja itt érhető el: http://fargespill.no/in-english/

Este 8. Nem állítjuk, hogy nem vagyunk fáradtak, de mégis mikor máskor látnánk a Hamletet míves norvég nyelven?? (Megtudjuk, hogy a szereplők különböző dialektusokban beszélnek, ugyanis a norvég nyelv, több történelmi okból kifolyólag, messze nem egységes.)

Az előadást a Nemzeti Színház színpadán látjuk, szombaton volt a premierje, ez a harmadik előadás. A rendező Stefan Larsson (nem azonos a Ralph Lauren-birodalom Stefan Larssonjával…), akit a színház már nagyon rég megkért, hogy rendezzen náluk valamit.

A Hamletet választotta, és milyen jól is tette! Egyöntetű véleményünk az, hogy a főszereplő Preben Hodneland csodálatos Hamlet, az egész előadás letisztult, gyönyörű zárójelenettel. A norvég nyelv pedig valami egészen különleges élmény, már magában is.

El sem hisszük, hogy holnap már indulunk haza. De persze nem lesz az olyan sima. Ezt ekkor még persze nem tudjuk.

Fotó: http://www.dns.no/program/2017/hamlet/#

 

FEBRUÁR 10. PÉNTEK

Reggel összekapjuk a cuccunkat, és megesszük utolsó kiadós reggelinket a szállodában (ahol magunk süthetjük a gofrit, előre bekevert tésztából; jóféle norvég lekvárral elég pazar).

Ma a Kompani13 Treet, azaz Fa című előadását nézzük meg, melyet ovisoknak, kisiskolásoknak játszanak, szintén bábokkal. A gyerekek és mi is nagyon élvezzük ezt a szavak nélküli előadást, élőzenével.

Utána búcsúzkodni kényszerülünk. Szerencsére csak áprilisig, akkor látjuk egymást legközelebb.

És még mindig nem tudjuk, hogy nem lesz ez annyira egyszerű.

Indulunk haza!! A képet a stewardess készítette, mert Bandó megígérte Lizának, hogy lefotózza neki a repülőgép belsejét.

Amszterdamon keresztül vezet az utunk. Tudjuk, hogy az Amsterdam Airport Schiphol reptéren 5 órát kell majd várakoznunk, és persze álmosak vagyunk, elcsigázottak.

Veszünk a csapatnak 9 péksütit kicsit több, mint 10.000 Ft-ért, majd felülünk a villamosra, ami majdnem kivisz a reptérre. Át kell még szállni egy buszra, de áprilistól kizárólag villamossal ki is lehet jutni majd.

Az idő most már nem annyira szép, mint mikor érkeztünk, de azért még mindig nem rossz. Hiányozni fog Bergen, de azért nem lesz rossz hazaérni sem.

Unatkoztatok már nagyon reptéren?

Mi is.

És ekkor még nem is tudtuk, hogy három órát fogunk a gépen ülni anélkül, hogy felszállnánk. Először a jég volt a probléma, a kifutón és a gépeken; majd mire sorra kerültünk, hogy leszedjék rólunk a jeget, nem volt elég üzemanyag már, hogy elinduljunk. Este 11 helyett hajnali 2-re értünk haza. De megérkeztünk.

 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email