9_Dráma-Drom-KávaKulturalisMűhely

DRÁMA DROM

A Káva első, több éves színházi / drámapedagógiai projektje. Első lépcsőjében 2001 és 2007 között dolgoztunk Mánfán, a Collegium Martineum intézményében. A kollégiumban középiskolába járó, hátrányos helyzetű, főként beás cigány fiatalokkal foglalkoztunk. Havonta 2 napot töltöttünk a kollégiumban és két csoportban színjátszós és drámapedagógiai elemekt tartalmazó komplex foglalalkozásokat tartottunk évente mintegy 30 fiatalnak. Votak, akik több évig jártak a csoportokba (amíg kollégisták voltak) és voltak, akik egy-egy évre csatlakoztak.

Minden évben tavasszal 3 napos táborba, nyáron 10 napos táborba „vonultunk” és létrehoztunk 2 diákszínjátszó előadást, melyek különlegessége az volt, hogy a kávás színész-drámatanárok voltak a fiatalok alkotópartnerei, ők is játszottak az előadásokban (emellett, értelemszerűen, a rendezők is a Kávából kerültek ki).

Miután készen lettek az előadások, minden nyáron megszerveztünk egy-egy turnét, így jutottunk főként azokra a településekre, ahonnan a fiatalok származtak. Emellett mindig bemutattuk az előadásokat Budapesten is.

2009-ben két éven át Budapesten, a Kesztyűgyár Közösségi Házban folytatódott a program. Itt is színházi előadások születtek az évközi foglalkozások, próbák után.

A projekt mánfai fejezetéről dokumentumfilm is készült. Rendező: Sívó Júlia, operatőr: Surányi Z. András, hangosító: Kapcsos Vince. (A film megvásárolható a Káva irodájában.)

2002: Tündérszép Ilona (r: Gyombolai Gábor) / A pulykapásztornő lánya (r.: Sereglei András)

2003: Vak tuskó (r.: Gyombolai Gábor) / Virrasztók (r.: Sereglei András)

2004: A falu (r.: Sereglei András) / Liget (r.: Gyombolai Gábor)

2005: Cigánylabirintus (r.: Sereglei András) / Wyssegrad1330 (r.: Gyombolai Gábor)

2006: A királylány, a cigány és az ördög (r.: Gyombolai Gábor) / Lina (r.: Sereglei András)

2007: IKAROSZ – Álom a repülésről (r.: Ulrich) / Nem tarthat vissza semmi attól, hogy… (r.: Uta Plate)

2008: A csalogató (r.: Gyombolai Gábor) / Így történt (r.: Sereglei András)

2009: Boldogság, gyere haza! (r.: Sereglei András)

2010: Etűdök (r.: Feuer Yvett és Egervári György)