„El tudnék viselni sokkal több innovációt”

„El tudnék viselni sokkal több innovációt”
– Interjú Takács Gáborral
Írta: Vass Antónia
Megjelent: sugopeldany.hu, 2016. dec. 23

KÉRDÉS: Nézői részről meg tud fogalmazódni az előadás végére egyfajta megoldás?

TG: Nem keresünk megoldást. Azt gondolom, hogy nagy merészség lenne, mivel három óránk van ennek a témának az átgondolására, és ez egy rendkívül bonyolult helyzet, sok összetevővel. Valószínűleg minden eset más. Semmilyen séma nem igaz erre az élethelyzetre, hiszen mindenkinek megvan a maga története a maga csavarjaival. Tehát az, hogy hogyan állnak hozzá a nézők vagy, hogy mit gondolnak ezekről a helyzetekről, az nagyon széttartó, és ez így jó.

A Lady Learnél az is izgalmas – és adott esetben nehézséget okoz –, hogy túl kell lendülni azon, hogy egy nagyon kényes téma kapcsán kérjük a gondolataikat vagy a véleményüket. Annak, aki sosem volt ilyen előadáson, rögtön két akadályt kell legyőznie: egyszer azt, hogy van egy olyan kérdéskör, ami lehet, hogy zavarba hozza, és esetleg traumatikus személyes élményeket szabadít föl benne. A másik oldaláról pedig azt, hogy a színész szól, és kifejezetten kéri a néző véleményét, számít rá, interakcióban van vele és őt is partnernek tekinti.“

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!