honlap borító_legendas_utazas_21

Élménybeszámoló egy legendás utazásról // Horváth Benji blogbejegyzése

Június végén tartottuk az általános iskolák alsó tagozatosainak szóló Legendás utazás tábort. A hét eseményeiről önkéntesünk, Horváth Benji írt beszámolót.

Rögtön a tábor első napján, valamikor a délutáni játékblokk elején, amikor Anita kiborított a földre egy zsák ruhát, amiből a gyerekek a bábjaikhoz készíthettek jelmezt, kapott el az az érzés, hogy milyen jó is lenne most 10 évesnek lenni.

Ha az ember hospitálóként van jelen, akkor rendre akadnak ilyen pillanatok, amikor pár percre elfelejti a szerepét. Ez a második év, hogy a Káva táboraiban önkénteskedem, sok minden változott, sok minden ugyanaz. Játszottam és megfigyeltem a héten, de olyan helyzetek is akadtak, amikor rövid időre tanári szerepbe kerültem, és hagynom kellett, hogy az ösztöneim vezessenek.

A klasszikus tábori játékok mellett, mint például az őrjáték, a visszafele bújócska, vagy a titkos testvérek, a hét központi eleme a báb volt. Engem is meglepett, hogy milyen egyszerű technikával lehet látványos ujjbábokat barkácsolni. Hétfő délutánra el is készültek a kis báb-karakterek, volt közöttük boszorkány, tündér, Joker, és 86 éves Hosszú Katinka is. A hét további részében több játékban is „életre keltek” ezek a bábok, majd péntekre minden kiscsapat egy képregényt is készített a történetükből.

Kedd és szerda délelőtt a diákok drámaórákon vehettek részt Botka Dóra, Mlynarik Júlia és Zétényi Lina részvételével, délutánonként pedig 3 kisebb csoportba osztva vettek részt különböző játékokon. Nagyon érdekes volt például kívülről figyelni a Ficula-játékot, amit  Boznánszky Anna és Gyombolai Gábor vezetett. Itt a gyerekek 100 ficulával (játékpénzzel) gazdálkodva vásárolhattak maguknak élményeket, képességeket és tulajdonságokat. Izgalmas volt figyelni, hogy hogyan választanak, mi az, ami nekik értéknek számít, és mi az, amitől meg tudnak válni annak érdekében, hogy bele tudjanak férni a keretükbe. Persze a háttérben én is vezettem a saját bevásárlólistámat, nem volt könnyű kigazdálkodni…

A szerda délelőttben volt egy szabad másfél óra, amikor a gyerekeknek egyfajta „élmény piacot” tartottunk, minden felnőttnek volt egy „standja”, ahol különböző érdekes, személyes meglepetésekkel készültünk, ők pedig szabadon vándorolhattak. Lehetett itt polaroid képet készíteni a bábokkal, karikatúrát rajzolni Janiról, vagy nálam éppen Tarot kártyából jósoltatni.

Eseménydús utazásunk volt tehát a héten, péntek délután a szülők arra érkeztek, hogy a heti játékok lezárása, és a titkos tesók felfedése után a tábori hívózenére felszabadulva táncol az egész csoport. Sok élményt viszek magammal, de elsősorban nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam, milyen a fiatalabb generációval dolgozni.

Horváth Benjamin

A drámapedagógiai képzések megvalósulását a JUVENTAS – Drámapedagógia a bűnmegelőzésben projekten keresztül a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatja.

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!