“Így megy ez”

“Így megy ez”

5 év alatt a Kávával jártam körülbelül 10 országban különböző projektek, képzések és hálózati találkozók kapcsán. Imádom ezeket az alkalmakat – nem csak az utazás miatt, hanem azért, mert amikor a munkahelyedről kiszakítva találkozol más szakemberekkel, akik szintén a kultúra területén munkálkodnak, nagyon inspiratív találkozások, projektötletek, barátságok tudnak születni. (Például be lehet szökni éjszaka a rigai szecessziós múzeumba az igazgatóval, aki mindenáron meg akarja mutatni az EU fejlesztést – és a herendi porcelánt.)

A pozitív érzéseken és emlékeken kívül néha azért, bárhogy is igyekszem, bekéredzkedik egy nagyon tipikus, ámde negatív emberi reakció. Az irigység.

Mert akárhogy is próbálok harcolni ellene, irigy vagyok arra a német színházra, ahol az igazgató a stúdiószínpadot gyakorlatilag átadta a város polgárainak, hogy ők alkothassanak a művészek segítségével.
Mert irigy vagyok arra az osztrák szervezetre, akik a teljes költségvetésüket a régióban dolgozó szociális és kulturális civil szervezetek képzésére fordítják, úgy, hogy a szervezetek számára ingyenes.
Mert irigy vagyok a norvég kulturális hátizsák programra, melynek keretén belül minden norvég iskolás legalább évi kétszer valamilyen művészeti programon vehet részt, lakjon bármily pici faluban is Norvégiában, legyen bármilyen is az anyagi helyzete.

Sorolhatnám még. És rögtön rájövök, hogy mélységesen szégyellnivaló a hozzáállásom. Mert az irigység sehova nem vezet. Nem lesz tőle több minőségi kulturális program, nem lesz tőle reflektívebb hagyományőrzés, nem lesz belőle erős, gondolkodó, magáért és másokért felelősséget vállaló fiatal. Lehet róla vitatkozni, hogy ez „magyar mentalitás”, vagy a „szomszéd fűje mindig zöldebb”. Nyilván Magyarország is tele van kiváló művészeti kezdeményezésekkel, és kitartó, fantasztikus projekteket véghezvivő szociális szakemberekkel. Hogy csak két területet említsünk.

Ezért – már csak az ő elismerésükképpen – át is fogalmazom gyorsan magamban a gondolatokat.

Szeretném, ha lenne Magyarországon olyan színház, ahol legalábbis megpróbálják leképezni a társadalmat a színpadon, és ehhez forrásuk is van.
Szeretném, ha lenne olyan szervezet, melynek lenne ahhoz kapacitása, hogy fejlessze azokat a kezdeményezéseket, melyek nagy hatással lehetnének a társadalmunkra, annak jó irányba fejlődésére.
Szeretném, ha lenne lehetősége minden magyar gyereknek kultúrához jutni, mely alapvető joga – olyan kultúrához, ami elgondolkodtatja, de egyben élvezetes is számára, hogy később is legyen kedve visszatérni.

Szeretném. Mantraként mondogatom. És abban reménykedem, hogy ha elegen mondogatjuk, úgy is lesz.

Németh Edina

 

A Káva áprilisban tanulmányúton vett részt a drezdai Bürgerbühne Staatsschauspiel-ben. Az utazás az Erasmus+ 2017-1-HU01-KA104-035500 számú Felnőttoktatási mobilitási program keretében valósult meg.

 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!