Íme, Magyarország legjobb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezései

„Idén először díjazták Magyarország legjobb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit.

Április elején indította el a Bridge Budapest Egyesület az Edisonplatform kezdeményezést, amely a gyerekek jövőre való felkészítésére fókuszál, és célja, hogy a gyerekek jövőjével foglalkozó civil, piaci, tudományos, oktatási szereplők jobban összekapcsolódjanak. Azt már korábban bejelentették, hogy díjátadót is szerveznek a platformhoz csatlakozott tagoknak, ezzel is népszerűsítve ezeket a szervezezeteket.

Az Edison100 listán összesen száz jelöltből 6+1 kategóriában kiosztott elismerést olyan szereplők érdemelték ki, akik innovatív és jövőbarát módon fejlesztik az általános iskolás korú gyermekek tudását és készségeit az iskolák falain túl. A díjazottakról szakmai zsűri döntött, illetve közönségszavazás alapján dőlt el, ki kapja a hetedik díjat. Az elismeréseket ma este adták át.

Az Okos Doboz, a Pontvelem Okos Program, a Kórházsuli Alapítvány, a Káva – A Résztvevő Színháza, a Nobadkid, az Élménybiológia és a Tanulás Könnyítő Program vittek haza díjat kedd este.”

Megjelent: Forbes Magyarország / 2019. június 19.

 

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!