JÁTSZÓTÉR

CZVIKOVSZKY ÁGNES (6.oszt.):

JÁTSZÓTÉR

A KÁVA Színház azonos című tanítási drámaórája ihletésére

Hétfő volt. Suli előtt. Otthon ültem az ágyamon és gondolkoztam. Biztos akarom én ezt?
Véget ért az iskola. Kiballagtam a teremből, elköszöntem a “barátaimtól” és a villamos felé vettem az irányt. Felszálltam és körbenéztem. Nincs ismerős. Egyedül szenvedhetek.
Leültem egy ülésre és kibámultam az ablakon. Miért pont én?
Egy órával később már megint a szobámban ültem és gondolkodtam. Az órámat néztem. Háromnegyed 2. Indulnom kéne.
A cipőmet kezdtem felvenni, de néha meg… hmjjjjkj mj lpl…
Hirtelen megálltam. Utána eldöntöttem. Nem. Nem megyek le. De a testem nem így gondolta. Már a lépcsőn szaladtam lefelé.
A következő pillanatban már a játszótéren voltam. Ők is ott voltak. Mind a hárman.
– Helló, lúzer!- mondták.
– Szi… sziasztok…
– Cipőt le!
Nem tiltakoztam. Levettem a cipőmet és beléptem az izzó homokba.
– Figyelj, átgondoltuk ezt az egész dolgot, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha bevennénk a csapatba? – szólt Sanyi.
– Hát, tudod, izé..
– Na?
– Nem szeretnék.
– Nem lepődöm meg. Amilyen lúzer vagy, nem is engednénk be. Lúzer!
Szívem hangosan vert. Legszívesebben sírva fakadtam volna, mert mar túl sokáig tartogattam magamban ezt a titkot róluk.
– Hazamehetnék?
– Hm? Mondtál valamit?
– Ha… hazamehetnék?
– Heh. Menj csak.
Megragadtam a cipőm. Nem is kötöttem be, inkább csak felvettem és szaladtam. Csak minél gyorsabban érjek haza…!
Kedd. Miután befejeztem az iskolát, már siettem haza, hogy gyorsan letudjam.
Felvettem a cipőm és szaladtam volna, de…
– Hová-hová, fiatalúr?
– Apa, nincs időm…
– Mi az, hogy nincs?!
– Apa, tényleg…
– Rendben. Erről még beszélgetünk, ha visszajössz.
Futottam, ahogy tudtam.
– Késtél.
– Sajnálom. Apa nem engedett.
– Bla-bla. Elég a kifogásokból. Menj a homokba! – mondta Boti.
– Rendben…
Levettem a cipőm. Belementem a homokba.
– Fáj.
– Tudjuk. Azért csinálod.
Boti megfogott egy homokozójátékot és egy tortát formázott vele.
– Edd meg!
– Mi?! Miért?
– Ha nem eszed meg, kiderül a kis titkod Bogi barátnőjéről.
Mi? De hát nincs is ilyen titkom!
– Hajrá!
Megfogtam a kis homokdarabot. Rosszakat fognak rólam terjeszteni. Ezt… ezt nem hagyhatom!
A számba dobtam. Éreztem a homok kis darabkáit a számban.
– Nem gondoltam, hogy ezt is megcsinálja… – suttogták.
– Kiköpheted- mondta Bogi.
Köhögve öklendeztem fel a homokot a torkomból.
Hazamentem. Beszélgettem apával. Kérdezgetett a játszótérről. De nem tudhatta meg az igazat.
Szerda. Nem akartam menni. Különböző érzelmek kavarogtak bennem, de a szüleim nem hagyhattak otthon.
Délután újra a játszótérre siettem.
Kivételesen nem csak mi voltunk ott. Egy kis család is ott volt. Két felnőtt, három gyerek. Előttük csak nem fognak beégetni!
– Cipőt le!
– Rendben…
– És még késtél is!
– Sajnálom, de a szüleim…
– Jaaaj, anyuci kedvence nem ért ide időben? De sajnáljuk!
Erre a cipőmmel kezdtek el játszani. Az egyik egyszer csak kiröpült, és az egyik gyereket fejbe találta.
– Anyuu!! Az a fiú nekem dobta a cipőjét!
– Hé, mit csinálsz? Hagyd békén a gyerekeimet! Hogy merészeled őket bántani?!
Ekkor ismeretlen hang szólalt meg. Egy villanyszerelő?
– Én láttam! Az a lány dobta el a cipőjét!
– Kussolsz! – vágott vissza Bogi.
– Mit mondtál?!
Túl sok volt. Mindenki… üvöltött…
– Én voltam!
– Nem! Te semmit sem csináltál!- mondta a villanyszerelő
– De igen, én voltam. Biztos rosszul tetszett látni. Sajnálom, csak játszottunk, és véletlenül elrepült.
– De te…
Elvettem a gyerekektől a cipőm és sietve távoztam a játszótérről.
Miközben hazafelé baktattam, elgondolkoztam. Miért csinálom én ezt? Miért megyek ki mindig hozzájuk? Nem kaptam választ önmagamtól. Hazaértem, megírtam a leckém, és miután elvégeztem az egyéb teendőimet, korán lefeküdtem és sokáig csak feküdtem és gondolkoztam az ágyamban. Igen… abba fogják hagyni. Csak idő kérdése.
Csütörtök van. Nemsokára vége a hétnek. Vége.
Elmentem az iskolába és furcsa dolgokat láttam. Boti, Bogi és Sanyi egyre többet lógtak más gyerekekkel az évfolyamból. Érdekes…
Vége volt a sulinak aznap. Mentem hazafelé. Nem történt semmi különleges.
Aztán játszótér. Már ott vártak mind a… kilencen? Azt hittem, hárman vannak!
– Cipőt le, lúzerkém! Ideje sétálni egyet a homokban.
Beálltam a homokozó közepére. A többiek körbevettek. Égette a homok a talpam, de nem foglalkoztam vele.
– Menj csak négykézláb körbe párszor!
Letérdeltem. Ez olyan megalázó! Elkezdtem körbe járkálni. Erre az egyik új bandatag megszólalt.
– Figyeljetek, nem sok ez egy kicsit?
– Talán azt akarod csinálni, mint ő?
– Nem! Dehogy!
– Akkor fogd be a szád.
A cipőmbe homokot tettek és beleköptek. De közben nem hagyták, hogy befejezzem a járkálást.
Pár perccel később megszólaltam.
– Hazamehetnék?
– Menj. Ez már úgy is unalmas.
Kiöntöttem a homokot a cipőmből és felvettem. Mentem haza, ahogy csak tudtam. Péntek. Már csak egy nap, és elszabadulok!
El is jött a péntek. Az iskolában csak 5 órám volt, tehát előbb hazamehettem.
Otthon Samuval, az egyetlen barátommal beszélgettem telefonon.
– Szia Samu!
– Helló! Van valami programod?
Eszembe jutott a játszótér. Nem. Nem tudhat róla.
– Nincs. Miért?
Samu pár másodpercig hallgatott, majd ezt válaszolta:
– Mindegy… öö… úgy hallom, anyukám hív! Mennem kell! Szia!
-,Szia!..
Leraktam a telefont és elindultam a megszokott helyre.
Már nyitottam volna a kaput, mikor egy ismerős hangot hallottam. Samu.
– Nincs programod, mi?
– Samu! Mit keresel itt?
– Elfelejtetted, hogy a játszótér mellett lakom?
– Ó, tényleg…
– Láttam, mit csináltak veled. És nem engedhetem, hogy ezt folytassák. Úgyhogy most nem mész be a játszótérre.
Igaza volt. Nem kellett volna egyszer se elmennem. De ez csak akkor esett le.
– Akkor most nem megyek?
– Nem.
Visszanéztem. A játszótéren láttam a három gyereket. Nem minket figyeltek.
– Rendben. Nem megyek el.
– Ez a beszéd! Menj haza inkább. Sok a leckénk.
– Köszönöm, Samu!
Szaladni kezdtem az utcánk felé
– Szívesen! Várj, mit is?
Elnyomtam egy mosolyt majd odamentem a házunkhoz.
Azóta nem szívatnak. Rám se néznek, mint azelőtt. Ha Samu nem lett volna, még mindig az elnyomásuk alatt lennék.
Viszont erre vannak a barátok, nincs igazam?

 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!