275775282_499786074862620_4092085351712127780_n

Kávában jártam, Fórum 22-t láttam

Nah, de nem csak láttam, hanem igazán része is lehettem, ahogy ez a Kávában lenni szokott. Különleges nap elé néztünk március 19-én, szombaton. Már a reggeli készülődés közben kattogott az agyam, hogy vajon mi mindennel készülnek a workshopvezetők. Egyben biztos voltam: igazán inspiráló és feltöltő alkotás és közös gondolkodás vár ránk.

Spoiler: így lett.

Mosolygós, jó hangulatú beszélgetésekkel átszőtt megérkezések után mind összegyűltünk a Káva termében. Itt Kovács Gergő és Somorjai Marci vezetésével közös játékok által bemelegítettük a testünket, lelkünket, szellemünket egyaránt, amik segítették, hogy még inkább átérezzük: jó helyen vagyunk.

Ezek után elindultunk csapatunkat megkeresni, én Bori Viktor (színész-drámatanár) és Ecsedi Csenge (rendező) workshoptartó párhoz csatlakoztam. Átsétáltunk egy közeli iskolába, elfoglaltuk a termünket, és indulhatott is egy TIE előadás tervezési szakaszainak elkezdése. Annak érdekében, hogy jobban értsük egymást, egy rövid ismerkedéssel kezdtünk, azonban már ezekkel a körökkel is közelítettünk mind a módszer, mind a választott újságcikk fókuszához.

A workshop alapjául szolgáló cikket még pár nappal az esemény előtt megkaptuk, mely egy idei Đoković-botránnyal foglalkozik. Röviden összefoglalva az eset kiindulópontja, hogy a híres teniszező ugyanott szállt meg őrizetbe helyezésekor, mint azok a menekültek, akik elbírálásukra várnak. Az érdekesség az, hogy az itteni körülmények igazán megkérdőjelezhetők, hiszen az itt elhelyezettek állandó megfigyelés alatt vannak, nem mehetnek sehová.

A workshop első felét Bori Viktor tartotta, a színházi nevelés szempontjaira fókuszálva. Egy többlépcsős, mélységeket feltáró folyamatba kezdtünk bele, melynek célja volt, hogy minél jobban átlássuk a fókuszokat, a témákat, a kérdésköröket, a helyzeteket stb. Először szavakat asszociáltunk a cikkhez, melyekből kialakult egy bázis szógyűjtemény, amihez később is vissza tudtunk nyúlni. Ezek után kiscsoportokban (azokat részfeladatonként kevergetve) az életünkből kerestünk élményeket egy-egy választott kifejezéshez, majd állóképeket készítettünk a történethez kapcsolódóan. Ezen folyamatok által kiemelt figyelmet kapott témák lettek például a média hírérték, távolság és határok, szabadság – jog, sztárolás – elfelejtés. A kész képeket újra megvizsgáltuk, és kérdéseket fogalmaztunk meg hozzájuk. Pl. Kinek szólnak a könnyei?, Mi lehet bennük a közös?, Csak az látható, ami fényképezhető?, Mi az igazi segítség?. Ezen kérdések közös tudássá tételével végül szűkítve igyekeztük megfogalmazni, hogy számunkra miről szól a történet. Erre egy példa: A háttérbe szorítottak és az előtérben lévő története arról szól, hogy minden oldalon megvan mindenkinek a maga igazsága, de minden csoda három napig tart.

Ezzel lezárult az első blokk, és egy kellemes ebédszünetben beszélgethettünk társainkkal. Vegyülve a többi workshopcsoport tagjaival, beszámoltunk első benyomásainkról, és izgatottan hallgattuk, melyik csoport milyen témákkal és hogyan dolgozik a nap folyamán.

A következő hosszabb rész ezután esetünkben Ecsedi Csenge dramaturgiai szempontjaival folytatódott. Először jó pár háttérinformációt osztott meg az üggyel kapcsolatban, hogy még tisztább képet kapjunk a körülményekről. Az információkat átgondolva első körben elkészítettük egy közös beszélgetés által a történet linearitását, az események folyamatát. Ez azért is volt nagyon hasznos számunkra, mert ezek mentén tudtunk a továbbiakban gondolkodni, két nagyobb csoportban. Đoković (nekünk aznap csak Dokó) és Medi szereplőket kiemelve külön-külön elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a történet bemutatásához milyen jeleneteket képzelünk el a helyzetükben.

Ezt követően ezeket megosztottuk egymással, és nagyon kellemes visszacsatolásként fogadtuk, hogy bár külön dolgoztunk, mégis mennyire összehangolódottunk, hisz több azonos karakteres képet, megoldást mindkét csoport kigondolt. Ezek után a két csapat egy-egy képviselője Csengével elvonulva összefésülte egy közös jelentsorrá a tervet, eközben a többiek Viktorral átbeszélték, hogy milyen nyitási lehetőségekkel lehet bevonni a résztvevőket.

A tervezés zárásaként egy gyors ötleteléssel a bemutatóra kigondoltuk a formát, amivel összefoglaljuk az aznapi alkotásunkat és élményekkel telve visszatértünk a Káva termébe, ahol újra egyesült a három workshopcsoport. Itt mindhárom munkafolyamat a teljes közösség előtt bemutatásra került, különböző megoldásokat alkalmazva.

Ahogy már elspoilereztem, inspirálva és feltöltődve ért véget tehát a közös napunk, ahol rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Végső soron az fogalmazódott meg leginkább bennem, hogy

a Káva színházi nevelési szakmai találkozója tényleg egy olyan gyakorlati kipróbálási lehetőség, ahol azt érezheti az ember, hogy nem kell magyarázkodnia, mert valódi figyelemre talál.

Nagyon felemelő érzés volt olyan különleges személyekkel együtt dolgozni, akiket, ha nem vagy még csak alig is ismerünk, mégis remekül tudunk velük együtt dolgozni. Hisz megvan bennünk a közös lelkesedés, elköteleződés, kíváncsiság valami igazán izgalmas iránt.

Írta: Balog Réka

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email