Kávakera honlap

Kávakera 2. rész – Klímatehetetlenség

Hallgatható a Kávakera második adása

A Kávakera második adásának témájául a klíma tehetetlenségét választottuk. Azt gondoljuk, hogy a küszöbön álló klímakatasztrófa, illetve ennek már érzékelhető előszele egy univerzális ügy/probléma, aminek mind az egyénekre (lelki, mentális), mind társadalomra, mind a természeti, globális élővilágra gyakorolt hatása fontos és egymással összefüggő.

Tehát a kortárs pszichológiának (Vida Katalin), mind természet- és környezetvédő szervezeteknek (Farkas Matyás, WWF), mind a társadalmilag elkötelezett színháznak, művészetnek (Káva, Sereglei András) is meg kell próbálnia gyakorlatokat kialakítania, a megfelelő kérdéseket megtalálnia. Azt is gondoljuk , hogy a diszciplinák közti párbeszéd ebben mindenkinek segíthet. Erre teszünk egy kísérletet ebben az egy órában.

Szerkesztő-kérdező: Somorjai Márton

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!