Rotterdam blog II.
A Formaat társulat munkáját az alapító Luc Obdebeck és Thamar Kemperman drámatanár mutatták be nekünk. Thamar Kemperman eredetileg színésznek tanult, akiben egyre inkább megfogalmazódott a gondolat, hogy nem az élet valódi küzdelmeivel foglalkozik. A felszín kapargatása helyett komolyabb indokot akart keresni a színház készítéséhez, ezért Nicaraguába ment, ahol megismerkedhetett az Elnyomottak Színházával, és megtalálta azt a módszert, amit sokáig keresett.
A bloemhof-i nyugdíjasokból álló csoporttal játszottunk először, ahol Thamar tartotta a foglalkozást. A társulat az összes foglalkozást közös étkezéssel kezdi, mert egyrészt Luck véleménye szerint: „üres hassal nem lehet gondolkodni se dolgozni,és miért várhatnánk el, hogy valami kijöjjön belőlük, ha semmi sem jut be nekik?”, másrészt pedig fontos szempontnak tartják az étkezések közösségteremtő erejét is.
Amikor beléptünk a nyugdíjasokhoz, még kívülállók voltunk, de ők hellyel kínáltak minket, és megosztották velünk a kenyeret és a sajtot. Így a foglalkozás elejére létrejött egy mindenki számára biztonságos légkör, és kezdéskor úgy álltunk egy körben közösen, mint ugyanazon közösség tagjai. A téma az individualizált társadalom volt. Miért vagyunk egyedül? Miért érezzük magunkat magányosnak akkor is, ha a valóságban rengeteg ember vesz minket körül? Ezekhez a kérdésekhez gyűjtöttünk kulcsfogalmakat és történeteket, amelyeket állóképekben és rövid jelenetekben mutattunk be egymásnak. Közösen fogalmaztuk meg, hogy annak ellenére, hogy egymástól távol élünk, a globalizációban ugyanazok a problémáink. Az individualizált társadalomhoz kapcsolódó fogalmaink a pénz, a hatalom és az időnyomás voltak. Ez a három tényező életünkben szorosan összefügg. A hatalom függ a vagyontól, az idő értékét pedig pénzben mérik. Ekkor merült fel a kérdés, hogy a “kisemberek” szerezhetnek-e egyáltalán hatalmat. Erre a válasz az volt, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a “kisemberek” összefognak, és az elnyomás ellen közösségként lépnek fel. Végül megkérdezte tőlünk Thamar, ismerünk-e olyan embert, akinek hatalma van és azt jóra fordítja. Először mindenki nemmel válaszolt, és már már kezdtünk afelé hajlani, hogy a hatalom minden embert gonosszá tesz, amikor Greta Thunberg nevét kiáltottam be a társaságnak mentőövként.
Végül a vizsgált témához kapcsolódóan egy jó és egy rossz történetet hallgathattunk meg egy szereplőtől, amelyekből a pozitív a virág, a negatív a kő történet volt Thamar módszere alapján. Ezek indítják el a közös gondolkodást a féléves munkájukat lezáró előadásuk elején a nézőkkel. A virág és kő történetekből, minden alkalommal egy ember készül fel, amelyet ő a csoportnak felolvas. Ezek a történetek valóban nagyon személyes és mély élmények voltak, a csoporton belüli intimitást jól kifejezték számomra.
Ahogy az utcára kiléptem és felültem a biciklire, jól esett kiszellőztetni a fejem az elmúlt órák súlyos történeteiből. Nem tudtam ugyanakkor elfelejteni az együttgondolkodás és az egymásnak nyújtott figyelem élményét. Ez a kettősség kísért hazáig, a felszabadultság érzése a kerékpáron, és a gondolat, hogy milyen nagy szükségük van hétről hétre ezeknek az embereknek a találkozásokra, ahol meghallgatják őket, és ők is figyelhetnek embertársaikra.
A közös étkezések következő fokozata közös ebédünk volt Luc csoportjával a társulat épülete előtti asztalon az utcán, miközben a járókelők derűsen jó étvágyat kívántak nekünk. A csoport papír nélküli tagjairól (undocumented peoples) Luc mesélte el nekünk, hogy honnan jöttek, és milyen életútjuk volt eddig. Ezek a történetek voltak számomra a legmaradandóbbak az úton.
Megrázó erővel hatott rám, amikor egyikük az ajtón belépve ott állt előttem mosolyogva, életvidáman és játékra készen. Ott állt a hús-vér túlélés és élni akarás egy személyben.
A Formaat társulat azzal, hogy az illegalitásban élők csoportjával is foglalkozik, mindennap a fennmaradását kockáztatja, hiszen nem lenne szabad őket ezzel támogatniuk. Luc úgy nyilatkozott, hogy azt sem bánná, ha ez kiderülne, mert legalább a sajtóban figyelmet kapna végre a probléma, a társadalom rájuk vonatkozó igazságtalan működése.
A papírnélküliek témáikat az árnyékszínház módszerével viszik a színpadra. A módszer számukra biztonságot ad, hiszen az előadásban csak az általuk megformált szereplőket láthatjuk, a valódi személyeket nem. Amikor a játékba mi is beszálltunk, rájöttem, hogy ez sokkal nehezebb, mint ahogy gondoltam. Sem a hangunkat, sem a mimikánkat nem használhattuk a karakterekhez, csak homogén sötét alakunk volt a vásznon, amelyet a fény határolt. Teljesen más gondolkodásra volt szükségem önmagam kifejezéséhez. Elsőként csak a fényforrás és a vászon között ismerkedtünk az árnyékunkkal, majd különböző köszönési formákat próbáltunk ki. Nagyon erősen kellett figyelnem a másikra, hiszen itt síkban jelentünk meg a nézők számára, és könnyen kitakarhattam a másikat.
Ha lehetőségem lenne, bármikor visszamennék a Formathoz, hogy tanulhassak még tőlük, és elsajátíthassam, hogyan lehet ilyen komoly változásokat elérni a társadalom kis közösségeiben. Várom leveleiteket, ha kedvetek támadt Rotterdamot felfedezni, és szükségetek van egy jó idegenvezetőre vagy pár jó ötletre, hogy hova érdemes elmenni.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani az alábbi programot 2020 március végén Rotterdamban, ahol az ICAF (INTERNATIONAL COMMUNITY ARTS FESTIVAL http://www.icafrotterdam.com/icaf-2020), fesztiválon a Formaat is részt fog venni. Útravalónak pedig egy kis sajtos kenyeret ajánlok, az utcán fogyasztva a napsütésben.
És mivel Rotterdamban a biciklizés hihetetlen élmény volt, ezért most a bicikli utakhoz szóló szerelmi vallomásom következik:
Ó te végtelen és széles bicikli út.
Nélküled az életem üres mint a kút.
Szegélyeiddel vigyázol rám,
Te maga vagy a biztonság.
Elviszel bárhova, az utak ura vagy.
Számodra nincs lehetetlen,
Ha kell folyó alá vezetsz,
És lifted visz a felszínre.
Köszönöm, hogy vagy.
Herter Julcsi
