LABIRINTUS

résztvevő színházi előadás az általános iskolák 5-6. osztályosai számára

A görög regék és mondák világa. Olümposzi istenek, kalandok sora, hősök tettei. A Labirintus és az oda bezárt Minótaurosz története…
Szükségünk van történetekre. Használjuk a történeteket. De a történetek is használnak minket. A hatalom pedig használja az embereket a történeteken keresztül.
Knósszoszon vagyunk, a mitológiák korában, Medón mester szobrászműhelyében. De közben Magyarországon is vagyunk, saját jelenünkben, egy osztályteremben. Hogyan visszhangzik ma bennünk Thészeusz és a Minótaurosz története?
Színházi játékunkban azt a dilemmát járjuk körbe a résztvevőkkel, hogy inkább azt képviseljük-e, amit igaznak gondolunk, vagy azt, amit (el)várnak tőlünk? 

AZ ELŐADÁSON VALÓ ÉRDEMI RÉSZVÉTELHEZ NEM SZÜKSÉGES A LEGENDA ISMERETE!

Színész-drámatanárok: Boznánszky Anna, Kardos János, Somorjai Márton, Takács Gábor
Dramaturg: Chris Cooper
Látvány: Ondraschek Péter
Rendező: Bethlenfalvy Ádám

Az előadás hossza: kb. 120’

Bemutató: 2020. szeptember 25.

Az előadás létrejöttét az EMT Tematikus Többlettámogatási pályázat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A komplex színházi nevelési előadás (Theatre in Education – TiE) olyan színházi nevelési program, amelyben a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetések, valamint a sajátos esztétika alapján illeszkedő interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozás-továbbgondolás dramaturgiailag szerves egységet képez.  Az előadások témája mindig valamilyen erkölcsi / társadalmi probléma, ami az embert mint a jelenben élő közösségi lényt vizsgálja. Olyan műfaj, ahol a nézőt helyezik a középpontba és módszerré vált az alkotó résztvevői jelenlét megteremtése. Ezekben az előadásokban nem az üzenet átadása, hanem a dilemma középpontba helyezése a cél. Az alkotók igyekeznek olyan kérdést, problémát hangsúlyossá tenni, aminél a többszempontúság, a több nézőpontból való vizsgálódás elkerülhetetlen. Fórumot hoznak létre, ahol egyeztetni lehet a véleményeket, ütköztetni a gondolatokat annak érdekében, hogy párbeszéd alakuljon ki a résztvevők között. Párbeszéd a különböző értékrenddel, világlátással egy osztályban ülő diákok között, párbeszéd diákok és felnőttek között. Ezek az előadások felfoghatók performatív társadalmi beavatkozásokként is.

Értelmező és kapcsolódó fogalmak: interaktív színház / alkalmazott színház (applied theatre) / performatív módszer / színházi nevelés / komplex színházi nevelési előadás / társadalmi beavatkozás / drámapedagógia / részvételi színház / TiE – Theatre in Education / színházpedagógia / politikai színház / konstruktivista pedagógia / nemformális oktatás/ közösségi színház (community theatre) /