ligetvedok-felulrol-dron-1200px

Figeti likció, avagy az ötödrendű

Tisztelt Bíróság!

XY vagyok, 48 éves. Színész vagyok, egész pontosan színész-drámatanár. Több, mint huszonöt éve foglalkozom gyerekekkel és fiatalokkal a színházon keresztül. Családos ember vagyok, feleségem van, két kislányt nevelek. A törvénnyel – néhány gyorshajtási bírságon kívül és egy csaló feljelentésén túl – sosem volt dolgom. Most van. És dühös vagyok. Nem azért, mert erre sor került, hanem ahogyan erre sor került. Ez az egész ügy rendkívüli módon bántja az alapvető igazságérzetemet.

Színházban dolgozom, egész pontosan egy kis független színházat vezetek, amelynek fő profilja, hogy olyan komplex színházi előadásokat készít általános és középiskolás fiataloknak, melyekben mindig valamilyen erkölcsi vagy társadalmai kérdést veszünk górcső alá. A résztvevők – akik tanítási időben érkeznek hozzánk – az érzelmeik segítségével cselekvésen, közös gondolkodáson keresztül vizsgálják meg a színészekkel együtt a középpontba helyezett kérdést, problémát. Elsősorban nem megoldásokat keresünk, hanem arra adunk lehetőséget, hogy a résztvevők minél több szempontból átgondolhassanak valami lényegi kérdést / problémát. Én ezt csinálom mintegy negyed százada Magyarországon, ha úgy tetszik, én így szolgálom a társadalmat, így járulok hozzá a hazai demokrácia építéséhez.

Színházunk fő szlogenje az, hogy Vegyél részt az életedben! Magunkat A Résztvevő Színházaként aposztrofáljuk, pontosan azért, mert nem magunkat, hanem a résztvevőket helyezzük a középpontba, őket bíztatjuk arra, hogy kérdezzenek, kritizáljanak, cselekedjenek! Mert abban hiszünk, hogy ha ezt gyakorolják, akkor lehetnek felelős állampolgárai az országnak.

Mindezek fényében talán nem meglepő, ha én magam is keresem, hogy civilként, állampolgárként, melyek azok az ügyek, melyek mellé odaállhatok, amelyeket támogathatok, amelyekkel kapcsolatban hallatnom kell a hangomat, amelyekért adott esetben résztvevőként cselekednem kell.

Húsz éve lakom a Városliget közvetlen környezetében, a mindennapjaim része a közpark. Ide járok futni, itt sétálok a családommal, viszem a játszótérre a gyerekeimet. Vagy mondjuk úgy, a mindennapjaim része volt mindez egész addig, míg el nem indult ez az egész megalomán, értelmetlen és romboló terv, mely a közpark szórakoztató centrummá alakítását célozza. Mindez együtt jár egy – nem is olyan lassú – dzsentrifikációs folyamattal, melynek én csak a veszteseit látom.

Igen, támogattam és ma is támogatom azokat az embereket, akik védeni próbálják a közparkot, akik azt akarják, hogy rendezzék a parkot, de ne építsék be, ne borítsák fel a park természetes ökológiai folyamatait / egyensúlyát, ne tegyék tönkre, ne vegyék el az emberektől Budapest és Európa legelső közparkját.

Ezért voltam kint 2016 júliusában is azon a tüntetésen (ahogy több más tüntetésen is ott voltam a Liget védelmében), amelynek előzményeként a ligetvédők táborát erőszakkal felszámolták és az embereket saját személyes holmijaiktól is elzárták. Spontán döntöttem a részvételemről, nem terveztem előre, hogy odamegyek. Több százan voltunk ott azon a délutánon és hiszem, hogy mindenkit az mozgatott, hogy a KERTEM elzárása, a Ligetvédők azonnali eltávolítása, vissza nem engedésük személyes holmijaikért alapvetően igazságtalan, erőszakos, a mi megfélemlítésünkre alkalmas, szervezett akció volt. Ezért tiltakoztam több száz társammal együtt, ezért gondoltam azt, hogy ez ellen tenni kell valamit.

Úgy gondolom, hogy a Liget-ügy nem csak a természetvédelemről szól, hanem benne rejlik az ország nagyon sok demokratikus problémája. Olyan, mint egy lakmusz-papír, ami megmutatja, hogy mi a baj.

Tisztelt Bíróság! Véleményem szerint félelemkeltő és erőszakos volt az, amit a tüntetésen a volt Kertem őrzésére kirendelt biztonsági őrök tettek, ahogy a tüntetőkkel beszéltek, ahogy rájuk támadtak. Aránytalannak éreztem a rendőri készültséget és bevetést, ugyanakkor sok pillanatban tehetetlennek láttam a rendőröket. Nem tagadom amit tettem, részt vettem egy a Kertembe való belátást akadályozó OSB-lap eltávolításában. De hol van mindez arányban azzal, amit a park tönkretevői és az erőszakos biztonsági őrök tettek? Hogy lehetséges, hogy mindezért nekem kell védenem magam? Senkit nem bántottam, senkit nem fenyegettem. Kifejeztem a tiltakozásomat egy alapvetően vérlázító ügy kapcsán.

Ha az állam erőszakosan és kikerülhetetlenül beleavatkozik az egyén életébe, az egyén kénytelen cselekedni és rendkívül erős jelekkel is kifejezni a véleményét – és ez a jog mindenkit megillet. Aznap sok száz ember fejezte ki a rosszallását, világosan – minthogy képtelenség is lett volna nem reagálni mindarra, ami ott egész nap zajlott. Az együttes fizikai jelenlét által lehetségessé váló szerepváltás csupán nyilvánvalóvá tette a környezet átalakítása ellen tiltakozók és az erőszakszervekkel hatalmat gyakorlók esztétikai és politikai aspektusai közti dichotómiát.

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email