juventas_blog

“Megtanulni egymásra figyelni” // Benkő Kovács Gergő blogbejegyzése

Benkő Kovács Gergő és Sereglei András színész-drámatanárainknak a vírushelyzet ellenére is alkalma nyílt foglalkozást tartani az EMMI Budapesti Javítóintézetében. Az intézményben töltött két és fél hónapról Benkő Kovács Gergő írt beszámolót.

A Szőlő utcában eltöltött két és fél hónapban, hétről hétre sikerült betekintést nyernem egy olyan világba, amit eddig csak távolról, vagy talán nem is igazán láttam soha: A javítóintézetes srácok életébe.

Télen, amikor elkezdődött a sorozat, szembe találkoztam egy csapat tettre kész, kíváncsi szempárral, akik bár sejtették, hogy hogyan is fog kinézni a “színházcsinálás” mégsem egészen tudták, hogy mi is vár rájuk.
Az első pár találkozás során, még aktívan terjedt a levegőben a dominancia, és a teremben sokszor a versenyszerű feladatelkészítés lett az uralkodó attitűd. Sőt sokszor a jelenetek értelmezése közben is szerették volna tudatni a többiekkel, hogy bizony valaki igenis jobban értelmezte a jelenetet, és neki van igaza.

Megtanulni magunkra és a többiekre úgy figyelni, hogy közös tanakodás után elfogadjuk a másik, másfajta értelmezését, egy folyamat.

És a srácok hétről hétre – ahogy tanultak egy másik nyelvet, a színház nyelvét – közelebb kerültek, egymás gondolatai felé, beleláttak egymás világába. Egy idő után nem az lett a fontos, hogy kinek “viccesebb “ az ötlete, hanem hogy közösen alkossanak valami olyat, ami mindenkire igaz, és amibe mindenki pakolt gondolatot.

Később, mikor az improvizációra és a rögtönzéses feladatokra koncentráltunk, a fiúk megtalálták a hozzájuk talán legközelebb álló formát. És mi is, velük.  Miután bejártak egy utat, hogy mi az, amit megosztanának magukból a színpadon, egy másik irányt vettek: milyen az, amikor már tudják használni a teret, már nem idegen nekik a játék, és ebben az állapotban kell úgy létezniük a közönség előtt, hogy nincs megírva semmi, hogy nem próbálták el a jelenetet, hogy bármikor változhat az elképzelt tér körülöttük. Tehát improvizálnak.

Ehhez próbáltunk folyamatosan partnerek lenni mi is, a játszóknak egy-egy jelenetben, és persze Pali bácsi is, aki mindig nagyon nyitottan és jókedvűen vett részt a fiúkkal a jelenetek elkészítésében. A legizgalmasabb kaland volt látni, ahogyan péntekről péntekre egyre ügyesebben veszik a rögtönzés adta akadályokat, ahogyan szórakoztatják egymást és minket, ahogyan egyre jobban és gyorsabban forogtak a kerekek.

Külön öröm volt hallani, hogy az általunk hozott játékokat, a foglalkozás után, szabad perceikben is játszották.

Amikor először találkoztunk, elhangzott egy kérdés. Az egyik növendék megkérdezte tőlünk, hogy nem tartunk-e attól, hogy velük csináljunk programot, hogy nem tartunk-e attól, hogy ott vagyunk velük. Akkor – mivel életemben először láttam őket – nem is tudtam, hogy mit mondhatnék.

Két és fél hónap után azt tudom mondani, hogy nem! Hogy köszi mindent, és hogy jó volt Veletek!

Benkő Kovács Gergő

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email