Szeptemberi Új Nap Új Remények kampányunk után Némedi Emese, önkéntesünk és követünk írta le, mit jelentett neki ez az élmény.
„A Káva az a hely, ahol egy hosszú nap után őszintén mosolyognak rám, az a hely, ahol a kérdésekre mindig jön egy jó válasz, ami továbbfűzi a gondolatokat. Megtanít arra, hogy az én ugyanolyan fontos, mint az ő, a mi, a ti és fordítva. Közösségben élni jó érzéssel tölti el az embert, közösségben gondolkodni ösztönzi a kreatív kezdeményezéseket, ezt a kettőt köti össze a Káva.”
Ezek voltak a gondolataim a Káváról az adománygyűjtő kampány előtt. Mostanra ezek megváltoztak. Hadd kezdjem „Ádámtól és Évától”.
Mikor visszatekintek a kislány-létemre különböző képeket látok, amik belefagytak abba a történetbe, amiket akkor éppen átéltem. Ezek megszépültek – nyilván. Mára egészen szépnek látom azt a száradt napraforgót, ferdén kinőve a fekete, csillogó földből, amit akkor néztem, mikor Édesapám bejelentette: Lányom ötéves vagy, ideje megtanulni úszni! Pedig mekkora stresszt zúdított rám ez a mondat! De mostanra – mivel igen jól úszok – már csak mosolygok ezen a képen.
A Káva kampány hasonló: nem láttuk szépnek, és igen sok stresszel néztük a saját napraforgónkat, viszont mindig tudtunk kihez fordulni, és minden kérdésre jött egy biztos válasz. Megvolt a megnyugtató tudat, hogy a közösség nem hagy magunkra a felmerülő gondokkal. És ez nagyon fontos, biztonságérzetet ad és bátrabbá tesz. Nekem ahhoz adott lendületet, hogy azokat az embereket is felkeressem a kampány miatt, akikkel már több éve nem beszéltem. Hozzásegített a Káva közössége, hogy a „régebbi” közösség felé fordulva elmondhassam, hogy mi ez, miért fontos, és hol tudják segíteni azt.
Segített összekötni a fejemben embereket, történeteket, barátokat, képeket velem.
Fontos, nagyon fontos, hogy egy közösségként működő színház, aki nyitott és kíváncsi a körülöttük létező elemekre és emberekre feltegye a kérdéseit. Főleg manapság, mikor mindegyikünkben van egy gondolat, egy vélemény, de valahogy nem mondjuk őket ki. Hát ők felteszik a kérdést, és továbbfűzik a gondolatokat, véleményeket!
Ebben az egy hónapban – még tartott a kampány – szinte minden pillanatban újradefiniálódott bennem, hogy mi is a Káva nekem, hogyan tudom magamhoz kötni. És így: mikor visszatekintek a Káva kampány-létemre különböző képeket látok, amik belefagytak abba a történetbe, amiket akkor éppen átéltem. Ezek megszépültek – nyilván. Mára szép az abban a pillanatban megismert követ ideges nevetése, mikor szóba kerülnek a módszerek a gyűjtésre, viccesek az általam megfogalmazott üzenetek a barátaimnak, ahogyan taglalom, hogy
„hát ugye kérni nem könnyű, de hát a Káva egy olyan, hely, amiért érdemes, és nem kofáskodnék, de nagyon köszönjük, és…”
és továbbra is kiül az arcomra a gyerekes vigyor, mikor a reggeli és esti Jóügyekért-es támogatói linkre kattintva, meglátom, hogy ki támogatta őket és milyen üzenetet írt hozzá.
Köszönjük! És én köszönöm, hogy a részese lehettem!
