TALPUK ALATT - komplex táncszínházi nevelési előadás középiskolások számára

A Horda2 és az Igaz történet alapján előadásokkal megkezdett táncszínházi nevelési előadássorozat harmadik darabja. Játékunkban a a hagyomány és innováció témakörét szeretnénk megvizsgálni; a két fogalom feszültségéről, egymás mellett / egymás nélkül / egymással örök harcban levéséről szeretnénk közösen gondolkodni a fiatalokkal.  A néptánc itt médium, segít a központi kérdés minél érzékletesebb, árnyaltabb, több érzékszervet bekapcsoló vizsgálatához, az identitás kérdéskörének körbejárásához.

Az előadás során felvetett és körbejárt téma/problémák: Hagyomány és innováció - mit tesz velünk az ezekhez való ragaszkodás?

Író, dramaturg: Romankovics Edit

Zene: DJ Panda

Látványtervező: Kiss Gabriella

Kivitelező: Iszlai Zoltán

Technika: Kálócz László

Játsszák és táncolják: Bori Viktor, Bódi Dávid, Fehértóy Zsanett, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kálócz László, Kolumbán Norbert, Kriston Fruzsina, Patonay Anita, Reszneki Virág, Szabó Tamás 

Színházi nevelési konzulens: Takács Gábor

Rendező: Sereglei András

Koreográfus: Juhász Zsolt

Az előadás a Nemzeti Táncszínház felkérésére és projektvezetésével, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely kooprodukciójában jön létre.

Bemutató: 2018. március 28. / MU Színház, stúdió (Káva Műhely)

Jelentkezés: Varga Nikoletta 0630/8153580, varga.nikoletta@tancszinhaz.hu

Az előadás ideje: kb. 180'

A komplex színházi nevelési előadás (Theatre in Education - TiE) olyan színházi nevelési program, amelyben a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetések, valamint a sajátos esztétika alapján illeszkedő interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozás-továbbgondolás dramaturgiailag szerves egységet képez.  Az előadások témája mindig valamilyen erkölcsi / társadalmi probléma, ami az embert mint a jelenben élő közösségi lényt vizsgálja. Olyan műfaj, ahol a nézőt helyezik a középpontba és módszerré vált az alkotó résztvevői jelenlét megteremtése. Ezekben az előadásokban nem az üzenet átadása, hanem a dilemma középpontba helyezése a cél. Az alkotók igyekeznek olyan kérdést, problémát hangsúlyossá tenni, aminél a többszempontúság, a több nézőpontból való vizsgálódás elkerülhetetlen. Fórumot hoznak létre, ahol egyeztetni lehet a véleményeket, ütköztetni a gondolatokat annak érdekében, hogy párbeszéd alakuljon ki a résztvevők között. Párbeszéd a különböző értékrenddel, világlátással egy osztályban ülő diákok között, párbeszéd diákok és felnőttek között. Ezek az előadások felfoghatók performatív társadalmi beavatkozásokként is.

Értelmező és kapcsolódó fogalmak: interaktív színház / alkalmazott színház (applied theatre) / performatív módszer / színházi nevelés / komplex színházi nevelési előadás / társadalmi beavatkozás / drámapedagógia / részvételi színház / TiE - Theatre in Education / színházpedagógia / politikai színház / konstruktivista pedagógia / nemformális oktatás/ közösségi színház (community theatre) /

     

ELŐADÁS
DIÁK
GONDOLAT / MÁSODPERC

2018 © Káva Műhely Egyesület. Minden jog fenntartva

powered by DEVWING