tükörben 500x

TÜKÖRBEN

táncszínházi nevlési előadás középiskolások számára

Dénes klasszikus balett hallgató, társaival együtt kisgyerekként került ebbe a szigorú és különleges világba, alig ismeri az iskola falain túli valóságot. Az utolsó előtti évben váratlanul eltűnik az iskolából Barna, a legjobb barátja. Miközben Dénes megpróbálja kideríteni, mi történt a fiúval, belső utazásra indul, amelyen szembe kell néznie önmagával, jó döntést hozott-e, amikor egész életét a balettra tette fel.

Szereplők:
Dénes –
Kóbor Demeter
Barna –
Horváth Bence
Sári –
Kiss Rebeka Petra
Szonja –
Rovó Virág

A hangfelvételeken közreműködnek:
Igó Éva, Szilágyi Csenge, Kövesdi László, Lukács Sándor, Pataki Ferenc

Író: Kovács Gábor Attila
Látvány- és jelmeztervező: Pintér Áron
Jelmezkivitelező: Muladi Klára
Zeneszerző: Mester Dávid
Sound designer: Farkas Bence
Hangmérnök: Balogh Péter
Színházi nevelési szakértők: Kardos János, Takács Gábor
Rendezőasszisztens: Égető Fanni
Produkciós menedzser: Varga Nikoletta (Nemzeti Táncszínház)
Koreográfus: Kun Attila
Rendező: Halász Glória

A foglalkozással is kiegészített előadásra középiskolai osztályok jelentkezését várjuk!
Az előadásra itt tudsz jelentkezni vagy érdeklődni:
Pálffy Mariann
+36 30 390 84 90
palffy.mariann@tancszinhaz.hu


A program időtartama:

60 perc előadás / 60 perc feldolgozó foglalkozás

A program helyszíne:
Nemzeti Táncszínház (Budapest, 1024 Kis Rókus utca 16-20.)

Program ár: 2000 Ft./fő

Share on facebook
Share on print
Share on email