Tündérszép Ilona (2002)

diákszínjátszó előadás gyerekek és felnőttek számára

 

 

Alkotók

Az előadásban a Collegium Martineum diákjai, nevelői és a Káva színész-drámatanárai együtt játszottak.

 

Dramaturg: Gyombolai Gábor

Konzulens: Bori Viktor

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella

Rendező: Gyombolai Gábor

Koprodukciós partner: Collegium Martineum
Bemutató időpontja: 2002. július 21.
Bemutató helyszíne: Mánfa, Közösségi Ház
Összes előadásszám: 7
Játékidő: 60′

Rövid tartalom

Ment a kocsis is erdőkön, völgyeken, havas, kopár tájakon. Lovát háromszor vasaltatta, mivel a nagy utakban elszakadoztak a patkói. De akármerre kérdezősködött, nézelődött, a Világszép Tündér Ilonának, amelyiket ő keresett, hírét nem hallották. Ugyan némely ország nagy boltjában, látva a kocsis szőrtarisznyájából kikukucskálni az aranytallérokat, mutogattak néki olyan helyre asszonynak való, szépségesen szép lányokat, hogy azoknak párja a létő világon sehol sem található, de a kocsis rendületlenül kitartott a maga királya teremtette lány megtalálása mellett, mivel ismerte annak nevetését, szája szögletében a megjelenő nevető gödröcskéket, a szeme járását, cipője kopogását. A világ minden Tündérszép Ilonájáért ezt az egyet oda nem adta volna.

Az előadás a 2001-től 2009-ig tartó unikális DrámaDrom projektünk keretében jött létre. Minden évben két – egymással párhuzamosan készülő – színházi előadást hoztunk létre és mutattunk be azokban a falvakban, ahonnan a mánfai Collegium Martineum lakói származtak, illetve néhány alkalommal Budapesten is turnéztunk.  Minden hónapban két-két napot töltöttünk a kollégiumban, dolgoztunk a nehéz sorsú, többnnyire beás cigány fiatalokkal, majd tavasszal és nyáron táborba vonultunk, ahol véglegesítettük az előadásokat. A projektről riportfüzet és dokumentumfilm is készült. Előbbit Horváth Kata és Deme János, utóbbit Sívó Júlia és Surányi z. András készítette. A projektet a józsefvárosi Kesztgyűgyár Közösségi Házban fejeztük be. 

Plakát

Videófelvétel

Feltöltés alatt.