"A Kávások egy csomó olyan feladatot el- és felvállalnak, amire egy agyonhajszolt iskolai környezetben nem biztos, hogy van lehetőség, ha úgy tetszik, értelmes és a miénknél lehet, hogy sokkal hasznosabb pedagógiai munkát végeznek. A harmadik szimplán a színház: meg kell mutatni, hogy az iskolai bérletes és a csöndbenlévős kiöltözés világán kívül másfajta, sokkal értelmesebb és hasznosabb jelentései is lehetnek ennek a dolognak, amik a mai napig érvényesek, és amikkel hatni, cselekedni lehet. A színház nem sziget, nem irodalom és nem illúzió."

“Nagyon tetszett a közvetlensége a szereplőknek, és az, hogy nem begyakorolt szövegeket hallottunk, hanem laza, kicsit improvizatív volt az egész. Talán ezt is emelném ki legérdekesebbnek, hogy annyira mindennapinak, valóságosnak hatott az előadás. Tényleg olyan volt, mintha egy család életébe csöppentem volna bele néhány órára.”

“Fanyalogva mentek a színházba: ők bizony csak nézni szeretnék az előadást (...). De nagyon gyorsan feloldódtak, és örömmel szerepeltek a színpadon, alakították az eseményeket.”

“Nagyon jól éreztem magam, fel lett a napom dobva. Igazából a legérdekesebb az volt, hogy mi magunk is részt vehettünk az előadáson, és a véleményünket is elmondhattuk.”

“Olyanokat is megmozgatott, akik máskor háttérbe vonulnak.”

“(A diákok) Élvezettel, beleéléssel figyeltek, játszottak. Az előadás után emelkedett hangulatban tértünk vissza az iskolába.”