Újratanulni járni

Képzeld el, hogy miközben ezt a bejegyzést olvasod, van melletted egy csésze kávé vagy egy üveg sör. Hirtelen megszomjazol, és elhatározod, hogy inni fogsz. Mielőtt megcsinálnád a képzeletbeli (vagy ha lehetőséged van, valós) mozdulatot, gondolkozz el egy kicsit. Mi indítja el ezt a teljesen hétköznapi mozgássorozatot? Melyik testrészed mozdul meg először? Milyen izmokat használsz közben? Csak a kezed mozog? Csinál valamit közben a derekad vagy netalán a lábfejed? Hová néznek a szemeid? Van esetleg egyszerűbb módja ugyanennek a mozdulatnak?

Ha lehetőséged van rá, most próbáld ki a valóságban is. Úgy történt, ahogy eltervezted? Ért valami meglepetés? Tapasztaltál valami újat? Ha nem, az sem baj. Pörgesd végig ugyanezeket a kérdéseket mielőtt valami bonyolultabb mozgást végeznél. Mi a legegyszerűbb módja például annak, hogy leülj vagy felállj? Tudod esetleg máshogy könnyebben vagy elegánsabban megcsinálni ugyanazt?

„Ha nem tudjuk, mit csinálunk, azt sem tudjuk, hogy mit akarunk.”

Moshe Feldenkrais

Ezek és hasonló kérdések mozgattak engem is, mikor már több napja benne voltam életem eddigi legkülönlegesebb tréning sorozatában. A Leeds Beckett University látta vendégül az ATIPIA (Applied Theatre in Practising Integrated Approaches) projekt már összeszokottnak mondható résztvevőit, hogy Teresa Brayshaw és Ed Woodall vezetésével betekintést nyerhessünk a Feldenkrais-módszer rejtelmeibe és az egyetemen zajló munkafolyamatokba.

Leeds Beckett University

Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi is pontosan a Fendenkrais-módszer, talán minden résztvevő saját definíciót talált ki rá. Hazafele úton én így fogalmaztam meg: testünk és mozdulataink lebontása a legapróbb elemekre, hogy újra megtanulhassunk járni. Valami hasonlót tapasztaltam az ötnapos workshop alatt. Talán ez az idő túlságosan kevés a módszer elmélyítéséhez, viszont ez az élmény arra ösztönöz, hogy a jövőben továbbra is kutassam és alkalmazzam az itt tanultakat.

Moshe Feldenkrais kiváló dzsúdós és egyetemi oktató is volt. Elviselhetetlen fájdalmakat okozó térdsérülésének operációjáról az orvosa javaslata ellenére lemondott, és az emberi mozgással kapcsolatos szakkönyvek és a gyermekek mozgásának fejlődését tanulmányozva egy saját módszert dolgozott ki, amit ma már világszerte oktatnak. A módszert alkalmazzák az orvostudományban, fiatalokon és időseken egyaránt, valamint színészek, énekesek, táncosok és sportolók esetében is hasznosnak mutatkozik a megfelelő testtudat, és az esztétikus előadásmódhoz szükséges mozgáskoordináció kialakításában. A módszer alkalmazási területei mellett azonban számomra különösen érdekes volt az a pedagógiai látásmód, gondolkodás, amit Feldenkrais képviselt.

”Nem tanítani akarok. Arra szeretnélek képessé tenni benneteket, hogy saját megértésetek függvényében és annak ütemében tanuljatok. Hogy mindannyian – kivétel nélkül – képesek legyetek tanulni. Hogy legyen elegendő időtök a mozgás feldolgozására, és hogy megszokjátok a helyzet újdonságát. Mindenkinek különböző időre van szüksége, hogy megértse, és végre tudja hajtani a gyakorlatot. Senki nem tud tanulni, ha siettetik és kapkod. Ezért minden gyakorlat elvégzéséhez és ismétléséhez elegendő időre van szükség.”

Moshe Feldenkrais

Ezt a pedagógiai nézetet viszem tovább magammal, és azt a kicsit keserű szájízt, ami abból adódik, hogy hasonlót oktatási rendszerünkben még nem sokszor tudtam megtapasztalni. Az a küldetéstudat, ami egyre jobban lankadt bennem az ösztönző támogatás hiányában, most új erőre kaphatott. Én minden tanárt csak bátorítani tudnék arra, hogy olvasson bele Feldenkrais könyveibe.

Teresa és Ed óráin azt éreztem, hogy teljesen szabad vagyok. Szabad vagyok, mert a lehetséges mozgássorozatok közül azt választhatom ki, ami nekem jól esik. Szabad vagyok, mert az oktatói instrukciók segítségével én magam tapasztalhatom meg például azt, hogy mi a különbség aközött, hogy medencémet egy képzeletbeli óra  mentén 12 és 3 óra, vagy 3 és 6 óra között mozgatom. Szabad vagyok, mert kérdéseket tudok megfogalmazni magamban, szempontokat kapok, lehetőségeket, de nekem kell kapcsolatba lépnem velük. Szabad vagyok, mert nincsenek írott szabályok, bátorítva vagyok arra, hogy kísérletezzek, és hogy egyszerűbb megoldásokat találjak, és úgy végezzem el a gyakorlatokat, ahogy nekem jól esik. És szabad vagyok azért is, mert ha a testem azt szeretné, akkor semmi megrovást nem kapnék, hogyha óra közben elaludnék a matracon.

A módszer egyik kulcsszava a kényelem. Ne csinálj semmi olyat, ami neked nem kényelmes, ugyanis a kényelem elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember tanulni tudjon. Az elvégzett gyakorlatokra is igaz, hogy az egyetlen dolog, amit nem szabad csinálni, az a megerőltetés. Itt nem produkáljuk magunkat, és nem az eddig megszerzett képességeinket mutatjuk kifelé, hanem befelé koncentrálva keressük azt a megszokott és az új közötti mezsgyét, ami a tanulás és a felfedezés élményével gazdagíthat. Újra megtanulunk mozogni, járni. Mint egy kisbaba. Viszont mindezt tudatosan tesszük, figyelünk rá, melyik testrészeink mozognak, hogyan lehet őket függetleníteni egymástól, hogyan lehet a legkönnyebben megcsinálni.

„Hogy a lehetetlen lehetséges, a nehéz könnyű, a könnyű elegáns legyen.”

Moshe Feldenkrais

Nem kell túl bonyolult dolgokra gondolni, az öt nap alatt addig jutottunk, hogy hanyattfekvésből felálltunk a lehető legkönnyebb, és a könnyedségből adódó élménynek köszönhetően elegáns módon. A hét során kétféle Feldenkrais órán is részt vehettünk. Az “Awareness Through Movement” órákon csoportban, míg a workshop keretein kívül pluszba beiktatott “Functional Integration” órákon egyénileg 20 percet tölthettünk valamelyik oktatóval, aki különböző impulzusokat adva segített rájönni, hogy testünk hogyan viselkedik szokás szerint, és még milyen lehetőségei vannak.

Awareness Through Movement órák

A megszerzett tudatosság birtokában pedig a hét végén egy táncórán is részt vettünk, ahol megtapasztalhattuk, hogy hogyan épül be a módszer magába a táncba, és annak oktatásába. Azt tapasztaltam ekkor, hogy mozgásom könnyed és szabad. Elindultam egy úton azáltal, hogy megtanultam tanulni.

Az órák elmaradhatatlan kellékével, a csontvázzal

A Feldenkais-módszer megismerése mellett az egyetemen zajló munkafolyamatokba is betekintést nyerhettünk. Ezek közül számomra legmeghatározóbb az az előadás volt, amit Teresa készített 65 év feletti civilek részvételével. A CINAGE project Talking ’bout my generation című előadásában a részvevők saját életükről meséltek, és saját gondolataikat osztották meg az öregedés és az öregség témakörében, érintve személyes és kollektív problémákat, vitatva politikai nézeteket. Az előadást abban a formájában láthattuk, ahogy az legutóbb egy helyi kápolnában lett megrendezve, viszont nekünk most egy tanteremmel be kellett érnünk, de ennek ellenére is erős pillanatokat kaphattunk mind színházilag, mind érzelmileg.

Talking ’bout my gerenation – a játszók

Az előadás elején közösen megtanultunk egy dalt, amit a végén már együtt énekeltünk el a résztvevőkkel, kaptunk egy kis bort is, és rengeteg őszinte gondolatot humorral vegyítve. Igazán inspiráló az idősebb generációt színpadon látni, nem csak azért, mert sugárzik belőlük az energia és az őszinte jókedv, hanem mert közös problémakörökkel találkozhatunk, és az előadást keretező teadélutánban a játék után sokkal könnyebben elegyedünk szóba a játszókkal.

Pillanatkép az előadásból

Rosie MacPherson és Hannah Butterfield révén megismerhettük a Stand and Be Counted Theatre Company munkásságát is. A színház az Egyesült Királyság első olyan színháza, akik menedékkérőkkel dolgoznak, illetve róluk, nekik készítenek előadásokat. Csürtörtök délután pedig Lisa Stephenson tartott nekünk interaktív előadást arról, hogy mi a dráma helyzete ma az oktatásban, illetve bemutatta a Story Makers nevű projektjét is. Ebben gyerekekkel közösen alkotnak olyan történeteket, amiknek később megjelenést is biztosítanak, a projekt célja a fiatalok képességeinek fejlesztése, önbizalmuk megerősítése és a határaik feszegetése, a munkafolyamatban pedig különös szerepet kap a kritikus gondolkodás fejlesztése is.

A dráma helyzete oktatási rendszerünkben

Utolsó nap pihenésként meglátogattuk a közelben lévő, lenyűgöző Yorkshire Sculpture Parkot, piknikeztünk, összegeztük a tanultakat, majd egy rövid “Awareness Through Movement” órán is részt vehettünk a természetben.

Nehéz lenne röviden összegezni, hogy pontosan mit is adott nekem ez az egy hét, és az is még csak éppen artikulálódik bennem, hogy mit jelent nekem maga a módszer. Kaptam egy eszközt a kezembe, és sok érdekes gondolatot ismerhettem meg. A hét során egyébként Teresa és az egyetem könyveiből szabadon szemezgethettünk, és a szorgalmasabbak akár egy estére ki is kölcsönözhették a többségében a Feldenkrais-módszerről szóló szakirodalmakat. Sok nagyszerű szakembert megismerhettem, és jövőbeli tervem, hogy a többi műhely munkájába is betekintést nyerhessek. Teresa és Ed pedig megmutatták az utat, pontosabban nem is egyet, én meg ugye újra megtanultam járni, szóval ez így most tök jó.

Horváth Benjámin

Az ATIPIA projekt tamogatója az Európai Unió Erasmus+ programja

A projekt oldala elérhető a gombra kattintva:

> > >

 

 

 


 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!