Szőlő utcai javítóintézet. Arról, hogy mi történik, ha egy ilyen intézmény beengedi a falai közé a drámát, az alkalmazott színházat és, ha ezeket a folyamatokat a kutatók szemüvegén át mélyebb rétegeiben is vizsgáljuk, már olvashattatok. Ha még nem tettétek, tegyétek. Ajánlom figyelmetekbe a Káva „Színház és pedagógia” című sorozatának 11. kötetét: Dráma és színház a bűnmegelőzésben.

Reklámblokk vége.

Az idei évadban mi vettük át a stafétát Bori Viktorral Patonay Anita és Takács Gábor kollégáinktól.

Idén is volt: Hat alkalom. Másfél órás időkeret. Szabályjátékok. Ön- és társismeret. Drámaórák, közös történetmesélés. Színház.

Emberségről gondolkodtunk egy tengerparti tragédia kapcsán. Filmes stábként értelmeztük, mit is jelent számunkra a cserbenhagyás. Tűzoltóként küzdöttünk, nem csak az elemekkel, hanem az igazságunkért is, amikor a vezetőnk visszaélt a hatalmával. Közösen indultunk el egy fiatallal, akinek maga mögött kellett hagynia a családját. Profi sportolóként fogalmaztuk meg viszonyunkat a sport drogjaival, a doppingszerekkel kapcsolatban. A folyamat végén pedig elutaztunk a közeli jövőbe, hogy megismerkedjünk boldog önmagunkkal. Ja, és minden alkalommal, így vagy úgy, de velünk volt a csodás Dixit kártya, a végtelen arcával.

És velünk volt Lipka Péter is, az intézet munkatársa, a mental team tagja. Ő maga is színházi ember, így nem csak a kapcsolattartásban, a tapasztalatmegosztásban, az előkészítésben és a napi állapotok feltérképezésében volt segítségünkre, hanem a konkrét drámás események lebonyolításában is.

Nélküle valószínűleg elvesztünk volna a rácsok labirintusában.

És persze ott voltak a srácok. Néhányan közülük még ott is lesznek. 13-18 éves legények. Ő értük történik ez az egész. Tízen kezdték a folyamatot, hatan fejezték be. Átkerültek Aszódra vagy éppen szabadultak. Az ő esetükben az a dilemma, hogy mi a jobb. Visszaengedni őket a veszélyekkel teli környezetbe, a hétköznapokba vagy itt tartják őket még egy ideig, ahol rendszer van az életükben, oktatást kapnak, erősödik a szabálytudatuk. Fontos kérdés. Gondolkodtam, gondolkodom rajta sokat. Nincs rá egyértelmű válaszom. Az jó. Szeretjük az ilyen kérdéseket. És ilyen kérdéseket vittünk nekik minden alkalomra. És voltak válaszaik. Mély gondolataik. Szerettek játszani. Vitatkozni. Működött a dráma. Ahogy néhányan megfogalmazták, a közös játék során legalább másfél órára elfelejtették, hogy be vannak zárva, bizonyos szempontból szabadnak érezhették magukat.

A legnagyobb félelmem, hogy elveszítem a fizikai, de főleg a gondolati szabadságomat. Küzdök is ellene nap mint nap, a jelenlegi helyzetben még inkább. Bezárva érzem magam. Másféleképpen, mint a srácok, de akkor is. A folyamat során is sokat tanultam tőlük és most is szívesen találkoznék valamelyikükkel, hogy adjanak tanácsot, ők hogyan teszik könnyebben átvészelhetőbbé a bezártság érzését. Mindannyian fogunk találkozni ezekkel a fiúkkal és bizony, interakcióba is lépünk majd velük valamilyen módon. Most például ki kell mennem boltba és felveszek egy védőmaszkot. Lehet, hogy éppen közülük készítette valaki.

Mi Kávások biztos találkozunk még velük. Benne vagyunk egy folyamatban. Érik a szőlő.