Beszámoló az EVENS Foundation Kávával közösen szervezett Art&Education szemináriumáról

A vegyél részt az életedben nálam úgy kezdődött, hogy kivételesen el is mentem egy felhívásra, ami szembejött a neten (első pont: tanulni az internet megfelelő kontentjeiből), a Káva Színház önkéntestoborzó hirdetésére. Fél év eltelt, és néhány hete ott álltam a belga EVENS Foundation által szervezett szemináriumon, amelyre minden irányból érkeztek a művészettel és oktatással foglalkozó szakemberek. Akárhova fordult az ember, más nyelven pörgött körülötte a beszélgetés. És még úgy is, hogy csak álltam a tett helyszínén és néztem, mint a lukinyúl, az elmélet mellett egy csomó praktikus tudás is rám ragadt.

Második pont: mit tanultam a helyzetből?

Például azt, hogy egy viszonylag szűkösre szabott helyen (egy hatodik kerületi polgári házban kialakított konferenciahelyszínen) hogyan kell nem láb alatt lenni. Fizikailag.

Meg azt, hogy ha látod, hogy előtted asztalokat mozgatnak, akkor nem kell megkérdezni, hogy segítsél-e benne, hanem oda kell menni és megfogni.

Meg azt, hogy ha számlát kérsz, mondjuk írószerekről, mindig jó, ha megnézed a monitoron, milyen névre állítják ki, különben pórul járhatsz. (És hogy a post-it-ek jelentik a legdrágább papír-írószer-tételt.)

Harmadik pont: mit tanultam a csapattól?

Érdekes volt ránézni, mi történik akkor, ha egy körülbelül húsz különböző kultúrából három napra összeverődött társaság magának próbálja kialakítani a szabályait és munkamódszereit. Bevallottan kísérlet volt ez a metódus, és jó, hogy a szervezők bevállalták, mert a „bázisdemokrácia kontra light kontroll” kérdés végre egy kulturált szituációban mutatta meg magát. Megengedte, hogy mindenféle aktuálpolitikai felhangok nélkül tudjak róla gondolkodni.

A másik, ami a csapatban utolsó nap, a visszacsatolás folyamán felmerült, a tudás végső megoszthatatlansága volt. A kiscsoportos témafeldolgozás során nagyon sok olyan állítás gyűlt össze, amiket végül nem illesztettek be a csoportmunkát záró közös prezentációba. Persze, ez megmarad a csoportok tagjainak, de ebben azt volt nagyon jó látni, hogy mennyi embert bánt az, ha a tudását nem tudja mindenkivel megosztani. És ha ővele nem osztható meg minden tudás.

Szóval azt vettem ez alatt a három nap alatt észre, hogy ha van is egy kis kavarodás, ha egy nem megfelelő eredményt hozó kísérlet miatt nem feltétlenül annyi a tudásáramlás, mint ahogyan arra számítottál, akkor is lehetetlen, hogy ne találj semmit, amit fel tudnál használni. Akár elméleti, akár gyakorlati síkon.

Azt hiszem, valami ilyesmiről szól a vegyél részt az életedben. Hogy végső soron mindenből van mit tanulni.

Elefánti Emma