hataresetek_bethlenfalvy_honlap borító 1920x400

“Fontos, hogy tudunk gondolkodni a saját tevékenységünkről.” // Interjú Bethlenfalvy Ádámmal

Nemrég két online, szövegelemző workshopot is tartottál Határes(e)tek workshop-sorozatunk keretein belül. A Jeladás és képzelet c. K+ kötetben található szövegeknek lett szentelve egy-egy találkozás. Azoknak, akik nem tudtak jelen lenni, el tudnád mesélni, hogy mégis hogy néz ki egy szövegelemző műhelymunka?

Amikor emberek találkoznak valamilyen szöveggel, információval, ami kapcsolódik az ő érdeklődési területükhöz, sokszor igényt éreznek arra, hogy erről beszélgessenek, közösen gondolkozzanak másokkal. Különösen, ha valamilyen új gondolatról van szó, vagy olyasmiről, ami másik közegből, más gondolkodásmódból származik. Tulajdonképpen erre a közös gondolkodásra, közös beszélgetésre próbált lehetőséget kínálni ez a két szövegelemző műhelymunka. Tehát nem a mondatszerkezeteket elemeztük, hanem inkább a cikkek, a művek mögött lévő gondolkodási módot próbáltuk megérteni, és azt próbáltuk megtalálni, hogy ezek, hogyan kapcsolódnak a mi munkánkhoz. Én a két workshop során azt érzékeltem, hogy

 az embereknek nagyon nagy igényük van arra, hogy másokkal gondolkozzanak, megosszák az élményeiket, gondolataikat, az értelmezésüket. 

Úgy éreztem, hogy pont a résztvevőktől, és a résztvevők gondolataitól, és a különböző helyzeteitől vált izgalmassá ez a két alkalom.

Miért érdemes/fontos az adott két szöveggel foglalkozni?  

Ez a két szöveg szerintem nagyon izgalmasan egészíti ki egymást. Dorothy Heathcote írása az egyik alapvető műnek számít a brit drámapedagógia, színházi nevelés világában. Nagyon sokan hivatkoznak a Signs and portenst című Heathcote írásra, amit először egyénként egy színházi neveléshez kapcsolódó folyóiratban a Script Journal-ban jelent meg és izgalmas összekapcsolódását mutatja a színházi nevelésnek és a drámapedagógiának, mert alapvetően arról szól, hogy a jel, a jelek, hogyan működnek, és ezek hogyan használhatók a pedagógiai munkában. Ezen belül egy csomó a jeladásnak, és a jel olvasásnak olyan alapvető elemére kitér Heathcote, ami tulajdonképpen általánosan a pedagógia terén értelmezhető, de nagyon-nagyon jól hasznosítható a színházi nevelésben, vagy akár a tantermi drámában is. Ennek az írásnak csak egy nagyon szűk része jelent meg eddig a drámapedagógiai olvasókönyvben. Csak egy felsorolás rész volt olvasható a Heathcote-féle konvenciókból, és attól, hogy ennek a kontextusa kimaradt, attól ez kevésbé is volt értelmezhető és használható. Azt reméljük, hogy az egész szöveget új fordításában – amiért Kucserka Zsófi érdemel köszönetet – sokkal többen tudják hasznosítani azt.

A másik írás pedig Chris Cooper nevéhez fűződik, eredeti címén Learning Through Theatre, ami egy mérföldkőnek számít a színházi nevelés, a Theatre in Education-ről szóló irodalmak között. Ennek egy, a 3. kiadásában megjelent fejezet, ami egy korábban megjelent Bolton írásra reagál, annak az újraírása tulajdonképpen, a Magyarországon is megjelenő, magyarul is olvasható Drámapedagógia magazinban is megjelent, a DIE és a színházi nevelésnek az összehasonlításáról szóló Bolton írásra, annak egy újraértelmezése Cooper írása. Tehát tulajdonképpen ennek van egy előzménye magyarul, és ezt a gondolkodásmódot, amit Bolton elindított, ezt viszi tovább Chris Cooper egy nagyon izgalmas új irányba.

Miért fontos szakmai szövegeket elemezni? (Akár a színházi nevelés területén, akár más tudományok esetében?)

Én azt hiszem, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy szakmai szövegeket hasznos elemezni, hanem nagyon fontos, – bármivel is foglalkozunk – hogy hogyan tudjuk megfogalmazni azt, mit csinálunk, és miért csináljuk. 

Fontos, hogy tudunk gondolkodni a saját tevékenységünkről. 

A gyakorlat úgy tud kapcsolódni elméleti gondolkodáshoz, ha tudunk elméleti szinten is gondolkodni a saját munkánkról. Akkor tudjuk igazán izgalmas irányokba továbbfejleszteni azt.

Nem azt mondom, hogy az elmélet fontosabb, mint a gyakorlat. Inkább a kettő kapcsolódása, összefonódása az nagyon szükséges. Tulajdonképpen egyik sem tud a másik nélkül létezni. Amikor szakmai szövegeket elemzünk, akkor az elméleti szinten, vagy gondolati szinten megfogalmazott alapvetéseket megpróbáljuk átfordítani, vagy összekapcsolni a gyakorlattal, és ez szerintem inspiráló. Lényegében azért fontos ez, mert az embernek új ötletei, új gondolatai születnek ebből a gondolatból, amiket aztán vissza tud forgatni a saját munkájába, és új energiát, új erőt tud ebből meríteni.

Milyen céllal elemzel tanulmányokat? Azon kívül, hogy segít elmélyülni az adott területen, segíti a megértést, mást is várhatunk tőle?

Igazából, ahogy az előbb is mondtam, azért elemzünk tanulmányokat, azért foglalkozunk elmélettel, hogy jobban megértsük a tevékenységünket. Én magamon azt tapasztalom, hogy amikor megpróbálom leírni, mit csinálok, akkor tulajdonképpen át kell fordítanom magamnak a gyakorlatomat egy másik szintre. Bizonyos szempontból ugyanezt csináljuk, amikor színházi nevelési vagy drámaórát tartunk. Valamiféle problémakört, valamiféle gondolatot, valamiféle kérdést átültetünk szituációba, mert a színház meg a dráma szituáció központú, tehát helyzetben nézzük meg az absztrakt, a bonyolult, az összetett problémát, gyakorlatra, helyzetre, emberekre fordítjuk le. Tulajdonképpen ugyanezt csináljuk, amikor elemzünk valamit: a gyakorlatot, a praxist megpróbáljuk elméletbe átfogatni, vagy magában az elméletben próbáljuk meg az általánosból konkretizálni a gondolatainkat. Ez az, ami gazdagítja a megértést, a tudást és tulajdonképpen ez egy izgalmas, inspiráló folyamat. Természetesen mindez azt is segíti, hogy elmélyüljünk egy adott területben, hogy komplexebben lássunk és, hogy közeledjünk mások nézőpontjához, megfejtsük, ők mit csinálnak másképp. Ahogy a két workshop alkalmon azt néztük meg, hogy például Heathcote, hogyan gondolkodhatott a drámáról, vagy Chris Cooper, hogyan gondolkodik a TIE-ról. Kicsit az ő nézőpontjukból látunk rá a saját területünkre.

Egyetemi tanárként milyen formában szoktad a fentiekhez hasonló tanulmányokat feldolgozni óráidon? Hogyan érdemes szerinted ezekhez a szövegekhez hozzányúlni?

Nagyon hasonló módon szoktam feldolgozni az óráimon is, mint ezeken a workshopokon, tulajdonképpen próbáljuk megkeresni azokat a kulcs gondolatokat benne, amik számunka érdekesek, fontosak. Mindig próbálom a tanulmányokat valamilyen módon kontextualizálni, hogy értsék a hallgatók, akár az egyetemen, akár egy workshop keretében, hogy mi az a közeg, amiben született az a tanulmány, az az írás, mire reagál, miért vált érdekessé, fontossá, és még inkább ma miért lehet fontos a számunkra. Igazából azt hiszem, hogy ez az egyik fő kérdés, amikor szövegekkel foglalkozunk, mint például hasonlóan ahhoz, amikor klasszikus drámákat veszünk elő, amiket több száz, vagy ezer évvel ezelőtt írtak. 

Az a kérdés, hogy ma, ebben a kontextusban, ebben a helyzetben, mi az, ami fontos lehet számunkra abból, amit olvasunk. 

És ilyen szempontból iszonyatosan izgalmas lehet, hogy – akár egy módszertani, vagy egy elméleti szöveg, amit mondjuk a 80-as években írt Heathcote – ma mit mond nekünk, és miként cseng ebben a mai közegben, mai színházi, oktatási, művészeti kontextusban, amiben dolgozunk.

Miben más egy ilyen workshopot online megtartani? Szerinted, hogy lehet jól csinálni?

Hát, sajnos az elmúlt időszakban nagyon-nagyon sok tapasztalatot sikerült abban szereznem, hogy milyen online workshopokat tartani, de azt hiszem ebben nem vagyok egyedül, nagyon sokan vagyunk, akiknek gyarapodott erről a tudásunk. Én azt hiszem, hogy megvannak ennek az előnyei, és megvannak a hátrányai. Ennél a workshopnál is nagyon izgalmas volt, hogy hány helyről kapcsolódtak be emberek ebbe a közös gondolkodásba és ezt nagyon megkönnyítette ez az online lét. Nyilván a személyes találkozás lehetőségének hiánya viszont nagyban korlátozza az embert. De pont ez a szövegolvasás, közös gondolkodás, ez egy olyan dolog, amit ez az online felület nem akadályoz. Tehát egy szövegről beszélgetni sokkal inkább lehet egy online workshop során, online beszélgetés, gondolkodás során, mint mondjuk szituációkat játszani, vagy mondjuk csoportban dolgozva tablót készíteni, állóképet készíteni, helyzeteket játszani, bár szerencsére valamilyen szinten még akár ezekkel is lehet dolgozni, lehetséges akár folyamat drámát, tanítási drámának bizonyos módjait játszani, használni, alkalmazni online. Sok példáját láthattuk annak, hogy milyen kreatívan állnak hozzá ehhez az online felülethez a kollegák, a színházi nevelésben dolgozó szakemberek. Szóval szerintem lehet jól csinálni és egyre több olyan eszközt, egyre több felületet talál az ember, amivel meg lehet könnyíteni azt, hogy tényleg lehessen közösen gondolkodni, sőt közösen alkotni, akár online.

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email