FÓRUM’18 beszámoló – avagy: mi az a szokásróka?

A fórum így kezdődik: hatvan ember ül egy fekete teremben. Különféle bögrék, műanyag poharak, kávéillat, beszélgetés és a zene, mint kellemes alapzaj. Sok a fiatal, a jelenlévők csaknem fele. Ennek örülünk. Úgy tűnik, ennek ők is örülnek.

Érkezik Takács Gábor, belép a térbe, felvázolja, miért is vagyunk itt – a hagyomány folytatásaképp a Káva idén hatodik alkalommal is megszervezte színházi nevelési szakmai találkozóját, ebben az évben annyi csavarral, hogy egy napba sűrített a program: délelőtt előadások, délután pedig három különböző workshop várja a nézőből résztvevővé váló közönséget.

Ezt követően startol a nap első részét alkotó nyolc előadás, egyenként nagyjából 20-20 percben. A meghívott előadók saját szakterületükről beszélnek, szociológiai kutatástól a látványtervezésig széles a paletta. (Az előadások visszatérően szórakoztató jelenete egyébként, hogy ki hogyan kezeli a sarokból hevesen integető, időjelző Takácsot. Volt olyan, aki angolosan megkerülve a helyzetet, saját telefonján állított be stoppert, ami az idő leteltével olyan zajjal kelt életre, hogy bátran statisztálhatott volna bármelyik második világháborús légvédelmi szirénaként.

Az első blokkot Sereglei András nyitja, aki Káva előadásain keresztül fogja össze, hogy miért ad túl sok választ a színház, és hogyan mozdult el mindinkább a Káva a feloldhatatlan problémák és kérdések felé. Dr Kiss Gabriella gyors és lendületes stílusban többek között a cselekvő nézés – író cselekvés kapcsolatát fejtegeti (Lehet-e jó színházi nevelési szakíró az, aki nem tudna levezetni egy sz.n. foglalkozást, és ha igen, miért nem). Róbert Júlia dramaturg a szerkezet felől indul, Kávás előadások generációin keresztül mutatja be, hogyan változott a résztvevő bevonása az évek alatt, valamint a TiE, mint „roncsolt dráma” fogalmat járja körül. Oblath Márton szociológus táblázatokban jelenti ki, hogy a részvételi színház maga is értelmezhető kutatási eszközként, ugyanis a világ megismerésére irányul.

Rövid szünet – kávé, cigi, pogácsa, napfény. Beszélgetünk ismerőssel, ismeretlennel.

A második blokkban Gyombolai Gábor fogalmi tisztázásra tesz próbát a színész-drámatanár feladatkörei, munkája és kompetenciái kapcsán. Patonay Anita előadása választ ad az alábbi kérdésekre: ki volt Mezei Éva? Miért fontos a munkássága, és hogyan függ össze azzal, hogy „amire nem emlékszünk, annak történelme sincs.”? Bethlenfalvy Ádám pedig kijelenti, hogy hát szerinte az a baj, hogy „kevés a dráma a drámában”, és bemutatja, hogy ő hogyan vizsgálta ezt egy empirikus akciókutatás keretei között. Kiss Gabriella, avagy a névduplázás miatt ebben a helyzetben „Amásikkissgabi” pedig látványtervezőként azt járja körül, hogyan tudja a néző egy pofonegyszerű(nek tűnő) színpadi látványt is egyéni jelentőséggel felruházni, valamint hogyan válhat túl erős jellé egy tárgy a térben.
Húsz percben meglepően sokat el lehet mondani, nyolcszor húsz pedig pogácsából is épp elég (kávéból baromi sok, azt nem ajánljuk), tehát senki nem mond nemet az ebédszünetre a végre tényleg tavasz-színű tavaszban.

A délutáni workshopok így kezdőnek: három különböző teremre oszlunk, megismerkedünk egymással, majd belevágunk az adott témába, amin közel három órán keresztül dolgozunk majd. Anitával egy ’70-es évekből fennmaradt, interaktív részeket tartalmazó szövegkönyvön dolgozunk, András csoportja a résztvevővé válás folyamatán improvizálta végig magát, Ádámék csoportja pedig egy Edward Bond munkásságára alapozó drámaórát próbáltak ki.

Itt csak személyes élményt tudok írni, de sajnos teljesen biztos vagyok benne, hogy a másik két workshop, amin a tér-idő jelenleg ismert szabályai szerint sajnos nem tudtam részt venni, legalább ennyire szuper volt. Azért sajnálom, mert így biztosan bennem lesz még egy darabig, hogy legszívesebben mindhármat végigjátszottam volna. Egyszerre.

A hivatalos program itt ugyan a workshopok után véget ért, viszont aki érezte még a szombat estét, és némi beszélgetést, az átrendezett teremben megtehette. Azoknak pedig, akik idén esetleg nem tudtak ott maradni a kötetlen játék címszóval futó norvég (tájegységenként változva opcionálisan „japán” vagy „paraszt”) activity-n, feltenném a kérdést: ti hogyan mutogatnátok el, hogy acélváros? És a rutinos rókát?

(Válasz: a szokásróka a rutinos róka rosszul kitalált activity-válasza, egyben a nap szava.)

Írta: Papp Roberta

Az eseményről készült további képeket itt találjátok: