2019 májusában Rotterdamban jártam mint önkéntes a Káva Kulturális Műhely tavaszi Erasmus+ tanulmányi kirándulásán. Utunk célja a Formaat társulat munkájának és működésének megismerése volt. 

Európán belüli elhelyezkedésének köszönhetően Rotterdam szó szerint kapcsolódik a világ többi részéhez. A városban több mint 200 náció él egymás mellett és együtt, akik újra otthon érezhetik magukat a világban. Van, aki itt született és vannak, akik itt építik jövőjüket, és ugyanakkor vannak, akiket az életben maradásért való küzdelem hozott ide. Ez a sokszínűség tükröződik a lakosságon és jelenik meg a lehetőségekben, ebből táplálkozik Rotterdam gazdag szubkultúrája. Ezt a sokszínű kultúrát élhetjük meg a helyi művészeteken keresztül, és ezt tapasztalhatjuk a rotterdamiak étkezési kultúrájában is – a hollandok azt mondják „mi a kenyér és a sajt országa vagyunk, a többit más kultúráktól tanultuk”. A városkép, az éjszaki élet, a klubokból kiszűrődő zenék mind egy másik országba visznek képzeletben, amit egyszerre látni és hallani csak Rotterdam egyedülálló hangulatában lehet.

A társadalmi problémák itt is a mindennapok része a városvezetés és a polgárok számára egyaránt. Vendéglátóink szerint a hollandok is jók a problémák takargatásában. Az itt élő gyermekek közül minden ötödik gyermek számára kérdés, hogy aznap kap-e reggelit. 15.000 ember él itt papír nélkül, akik az utcán bár szembe jönnek velünk, de mindezt nem vesszük észre rajtuk. Ők azok, akiknek otthonuk élhetetlenné vált és semmijük sem maradt. Ha vissza is akarnak jutni hazájukba, ezt nem tehetik meg, mert nem fogadja őket vissza anyaországuk. Életüket a rendszeren kívül, illegalitásban élik le. Rotterdam társadalmának legnagyobb problémái a szegénység, a diszkrimináció és a populizmus. Mit tehet egy ilyen környezetben egy független színházi szervezet? Először is cselekedhet, és mindkét oldalnak segíthet a problémák megértésében és megoldásában.

Milyen kapcsolatban van a színház a politikával és a művészettel, ha társadalmi felelősséget vállal?

Luc Opdebeeck-el, a Formaat társulat alapítójával ezekhez hasonló témákról beszélgettünk első találkozásunk alkalmával. Luc Opdebeeck majdnem 30 éve találkozott először részvételi drámával. Ebben az időben a város coffee-shop-jaiban dolgozott, ahol marokkói fiatalokat tanított és segítette őket a mindennapjaikban. Nehezen tudta aktivizálni ezeket a fiatalokat. Komoly fordulatot hozott munkájában, amikor az egyik fiatallal elment egy előadásra az egyik kerületbe, amely a rasszizmusról szólt. Ez az előadás jelenítette meg azokat a problémákat, amelyekkel a fiatalok nap mint nap küzdöttek a környezetében. Az élmény azért volt különleges, mert az eddig látott színházi előadások nem jelentettek sokat számára, nem is foglalkoztatta ez a világ. A pedagógiai eszközök sokkal közelebb álltak hozzá. Nem sokkal később Augusto Boal, az Elnyomottak Színházának megalkotójának (Theatre of the Oppressed röviden: TO) svájci workshopján is részt vett. Ez volt életében az a pillanat, amikor megfogalmazódott benne, hogy mi az, amit életében csinálni szeretne.

Augusto Boal Braziliában született színházi szakember, aki 1960-as években határozta meg az Elnyomottak színházának módszertani és elméleti kereteit. Ennek etikai alapja Paolo Freire pedagógiai tanítása, akinek a nevéhez a kritikai pedagógia kiindulópontja fűződik. A TO célja a társadalmi hierarchiákban megjelenő viszonyok megjelenítése az elnyomottak és az elnyomók között a polgárok számára. Ezenkívül lehetőséget kíván adni az elnyomottaknak, hogy felismerjék az elnyomást és annak okait, és létre tudják hozni azok megszüntetésének lehetőségeit a színház eszközeivel.

„Megtapasztaljuk környezetünkben a hatalmi viszonyokat és feltárjuk saját társadalmi helyzetünket. Itt indul minden változás: ki vagyok én? Mit tehetek? Ebben a személyes átalakulásban a nézőből a színész-aktivistává válik: ahelyett, hogy fogyasztó lenne, az átmenet gyártójává válik, amelyen dolgozik.”

– mondta beszélgetésünkön Luc. Véleménye szerint, amit ők csinálnak az inkább politikai színház, mint művészet. Ezt az is mutatja, hogy a város kulturális programjában nem szerepelnek, mert a színházat mint eszközt használják, és ez nem felel meg a művészeti ág felfogásának. Ő azt tartja feladatának, hogy bekapcsolódjon a közösségekbe, és részt vegyen az életükben.

„A kapcsolatot ember és ember között, valamint az emberek és az intézmények közötti kapcsolatot gyakran a közös nyelv hiánya jellemzi. A részvételi dráma, amelyben a közönség színésszé válik, áthidalhatja ezt a rést. Az érintettek problémákat osztanak meg a színpadon, amely olyan előadáshoz vezetnek, ami kifejezi a problémák bonyolultságát. Mit csinálnál? Mit tennél másként, mint egy másik résztvevő? Alternatív megoldásként mindenki vállalja a szerepét a játékban, és különféle cselekvési lehetőségeket fedez fel. Ez egy próba a holnap valóságához.” fogalmazott Luc.

A társulat célja hangot adni azoknak a polgároknak, akiket folyamatosan arra kényszerítenek, hogy a hierarchiában felettük állók monológjait hallgassák. Ezekkel a felszabadultabban élő polgárokkal jutottak el addig a kezdeményezéseik, hogy közösségi konyhát hozzanak létre, ahol a hét kontinensről származó nők megoszthatják egymással konyhaművészetüket és közösen valami különlegeset és egyedülállót alkotnak. Nem sokkal azután, hogy eljöttünk, egy divatbemutatót tartottak a Formaat székhelyén, ami ugyancsak egy alulról szerveződő kezdeményezés eredménye volt. Lehetőségük van a nyelvtanulásra is, ami segíti őket abban, hogy a társadalomba integrálódjanak, új kapcsolatokat építsenek ki, vagy akár tovább képezzék magukat. Ennek az értékteremtő folyamatnak a során segít a Formaat társulat a színház segítségével az igények feltérképezésében, és abban, hogy hangot ad nekik a vezetők szintjéig. Tehát politikai szintre juttatja el a megfogalmazottakat, és a kivitelezésben is jelen van.

A módszertan, amellyel feldolgoznak egy-egy társadalmi problémát fél évig tart és a végtelenségig újra és újrakezdhető. Luc nagyon részletesen elmagyarázta, hogyan is zajlik a folyamat, megpróbálom röviden összefoglalni:

„Csapatépítés játékokkal, mozgásos gyakorlatokkal, ahol a cél a biztonságos környezet megteremtése. És egyébként is, minden óra kezdődjön játékkal, mert játszani jó, és nem szabad elfelejteni, valamint a tanulni is játék. Ha ez sikerült, megosztjuk saját történeteinket, mi hozott ide minket, mik a problémáink, amivel foglalkoznánk a következő hónapokban. A következő lépésben ezeket a történeteket képszínház módszerrel jelenítjük meg. A vizuális megjelenítés segít jobban rálátni a történetek központi témájára és a bennük lévő konfliktusokra, amiket ezek után közösen elemzünk. Az elemzés után következik a témaválasztás. A téma meghatározása után a drámatanár megírja a fórumszínházat, aki maga fogja játszani a Jokert is. Ekkor van lehetőség a jelen valódi hibáit a jövőben ideálisra alakítani. A folyamat ekkor nyit kifelé, mert következik az előadás. Az előadást azoknak adjuk elő, akik az adott problémakörben érintettek. A drámatanár hívja meg őket, így vonódnak be, így válhatnak nézőből játszóvá.

Volt egy marokkói fiatalokból álló csoportunk, akikkel arról készítettünk előadást, hogy hogyan élik meg a fiatalok a rendőri negatív előítélet. Erre az előadásra rendőröket hívtunk meg, hogy a két oldal találkozhasson egymással, együtt játsszon és kialakulhasson a párbeszéd. Ezután újra bezárul a csoport és következik az értékelő fázis, amelynek négy allépése van:

O =objektív – írjanak szavakat a témával kapcsolatban, majd csoportosítsák azokat, végül keressék a kapcsolatokat a fogalmak között;

R= reflexió – mit gondolnak, írjanak mondatokat a szavakhoz, majd csoportosítsák ezeket újra;

I= interpretáció – hogyan fordítanák, értelmeznék magukban, mit jelentenek számukra a megfogalmazottak;

D= cselekedni (doing) – mi a következő lépés a valóságban?

A folyamat lezárásakor jönnek az új ötletek mivel lehetne foglalkozni, jönnek új emberek, születnek új tervek, de a tulajdon, amit a csoport létrehoz, az kizárólag a csoporté.”

Itt most veszek egy nagy levegőt, és a következő részben megosztom veletek milyen élmény volt részt venni egy ilyen munkafolyamatban. Milyen volt megismerkednem saját árnyékommal, és hogy milyen fontos szerepe van a sajtos kenyérnek a közös játékban.

Herter Julcsi