Titkos Ajtó (2017)

résztvevő színházi előadás az általános iskolák 8. és a középiskolák 9. osztályosainak részére

Alkotók

Botka Dóra
Kálócz László
Benkő-Kovács Gergő
Patonay Anita
Sereglei András

Rendező: Kárpáti Péter

Dramaturg: Zsigó Anna

Bemutató időpontja: 2017.03.13.
Bemutató helyszíne: Káva Műhely (MU Színház, stúdió)
Játékidő: kb. 150 perc (egy szünettel)

Rövid tartalom

Az előadás a felnőtté válás kezdeti pillanatait vizsgálja; mivel a célkorosztályunk a serdülők.

A pszichológusok szerint a serdülőnek át kell alakítania szüleihez való viszonyát, a saját (megváltozott) testéhez való viszonyát, kortárs kapcsolatait és a felnőtt társadalomhoz való viszonyát. Önmaga meghatározását már nem a családban elfoglalt helye szerint kell definiálni, hanem szüksége és igénye van a felnőtt társadalomban lévő helykeresésre, önmeghatározásra. Fontos szakasz, aminek célja a saját identitásának megtalálása, társadalmi szerepvállalása. A serdülőkori identitás megtalálásában tehát alapvető a saját testéhez való viszony, a test elfogadása. A társadalmi szerepvállalás és a felnőtt szerepekhez való viszony megváltozása, mint serdülőkori megoldásra váró feladat, leginkább a serdülőkor végére tud kiteljesedni.

A társadalmi szerepvállalás és a felnőtt szerepekhez való viszony megváltozását segíti elő a Titkos ajtó című előadás.

A történetünk egy 14 éves lányról szól, akit Dórinak hívnak. Van egy bátyja, Gergő, aki 18 éves, és éppen most ünnepli a születésnapját. Gergőnek van egy nagyon jó barátja, aki a családi eseményeken is részt szokott venni. A történet az apa fényezőműhelyében játszódik, ahol a család készül Gergő 18. születésnapját megünnepelni. A gyerekek performanszot készítenek a családi szülinap ünneplésére. A performanszot a szülők végül nem engedik a gyerekeknek, hogy  megmutassák, mert olyan videók és fotók is lennének benne, amelyet a szülők túl merésznek gondolnak. A szülők távozása után a gyerekek elmennek bulizni, és a 14 éves Dóri is velük tart. A szülők úgy tudják, hogy a barátnőjénél alszik, de ott marad a fiúkkal bulizni, majd a két fiúval visszamegy a műhelybe, és előkerül az alkohol (természetesen az előadás során valódi alkoholt nem használunk). Reggel a szülők ott találják két gyereküket a műhelyben, és így minden kiderül: hazugság, részegség.  A szülők gyanúja az, hogy sok olyan dolog történt az este, amit nem tudnak, csupán sejtenek…A színházi részek között többször nyitunk a résztvevők felé, hogy több nézőpontból meg tudjuk vizsgálni a 14 éves Dóri helyzetét.

A résztvevők közösen gondolkodhatnak arról, hogy a 18. születésnap mit jelent a mai világban egy fiatal számára, egyeztethetnek arról, hogy hol a határ egy 14 éves lány bulizásában, beszélgethetnek arról, hogy hol kell hogy tartson egy 14 éves lány, illetve a színházi előadás végén egy performanszot készíthetnek arról, hogy milyen dolgokkal kell megküzdenie egy 14 éves fiatalnak a mai világban.