Közösségi program versus(?) nagybetűs Művészet

A Stattsschauspiel Dresden Bürgerbühne részlegét (“a polgárok színpadát”) majdnem 10 éve alapították. Ez elég unalmas kezdőmondat egy bejegyzésnek, ugye?

Ami viszont érdekes, hogy hova juthat el 10 év alatt egy állami (városi) finanszírozású színház közösségi színházi csapata abban a törekvésében, hogy jobban kapcsolódjon a városhoz.

A Bürgerbühne olyan programokat és színházi előadásokat hoz létre, melyekben a város civil lakossága is részt vehet. Ebben a színházi struktúrában a drezdai Staatsschauspiel színházi közeget (a produkcióhoz szükséges teret, kellékeket, próbaidőt és próbahelyet, rendezőt, dramaturgot, díszlettervezőt stb.) bocsát a Bürgerbühnében fellépő civil lakosság rendelkezésére. Bár “a civilek a színpadon” koncepció nem új, 2009-es alapítása óta a drezdai Bürgerbühne sikeres színházi modellé nőtte ki magát.

A Bürgerbühne munkatársai számára ugyanis

nem elég, hogy az egyetlen kapcsolódási pont a színház és a városban lakók között, hogy jegyet vehetnek és megnézhetnek egy előadást.

Mást, többet akartak. Valóban beengedni – noha már önmagában ez a kifejezés is hatalmi hierarchiát feltételez – a városiakat a színházba. Fizikailag és átvitt értelemben is.

A Bürgerbühne elképzelésével szembeni kezdeti szkepticizmus legalapvetőbb kritikája természetesen az volt, hogy “ez nem művészet, ez közösségi program”. Mintha a művészetnek lenne egy általános, kizárólagos és egyetemesen elfogadott definíciója, ami bináris eredményt hozhat csak: 0 vagy 1. Gondolom nem újdonság, hogy ilyen nincs. (Nyilván az is izgalmas kérdés lenne, hogy ha nincs joga egy Bürgerbühne programnak művészetnek neveznie magát, azzal veszít-e bármit is. Valószínűleg nem.)

Tudományos dolgozatok írása kapcsán tanult technikám, hogy ha elengedjük a merev definíciókat, akkor mit tudunk helyettük használni a leírás eszközeként? Például skálákat. Ha elképzelünk egy skálát, aminek az egyik végpontjában a nagybetűs művészet áll, a másik végpontjában pedig a közösségi program (hasonlóan jól és egyértelműen definiálható kategória), akkor esetleg le tudjuk írni, hogy melyik alkotás hol helyezkedik el ezen a skálán. Ez mindig viszonylatos, szubjektív és változó, de a Bürgerbühne programjainak ismertetéséhez jól használható.

A drezdai Bürgerbühne a fenti skála több pontján is működtet programokat. Strukturalista módon alapvetően 4 programtípuson keresztül mutathatjuk be a színház tevékenységét.

Az egyik az általam önkényesen közösségi színházi előadásoknak nevezett előadások. Ez esetben profi színházi környezetet adnak a civil “színészek” mellé: rendezőt, dramaturgot, díszlettervezőt, technikusi gárdát, próbaidőszakot, jelmezeket, varrodát, előadás időpontokat. Érdekes volt megtudni, hogy a rendezői koncepció, és gyakran még a díszlet is előbb születik meg, minthogy megtalálják hozzá a civil színészeket (akiket nyilvánosan meghirdetett “castingokon” válogatnak ki egy-egy előadásra).

Ebben a formában hangsúlyos a szakmai-színházi keret, mely koncepcionálisan helyet hagy a civil szereplőknek és történeteiknek, de az előadás egészét mégsem ők formálják. A produkcióban tulajdonképpen feltöltik az üresen hagyott helyeket a helyi emberekkel és történeteikkel a végeredmény érdekében, mely – valójában – a civil színészek nélkül is önállóan megállná a helyét színpadi produkcióként. A Tízparancsolat című nagyszínpadi előadásban például a lengyel Krzysztof Kieślowski Dekalog-jának színpadra vitele során civil színészek történeteit is meghallgathattuk, melyek témájukban kapcsolódtak az előadáshoz. (Ez egy különleges előadás, a színház történetének ez az első olyan előadása, amiben a társulat színészei és civilek együtt szerepelnek a színpadon.)

Tízparancsolat / Staatsschauspiel Dresden

Máskor az előadás a kiválogatott civil szereplők – például a Crashtest című előadás esetében 7-16 éves gyerekek – által írt, majd egy dramaturg által megszerkesztett és egy rendező által előadássá gyúrt monológokból jön létre. Itt az egyes előadások között a civilek saját történeteinek engedett tér nagysága változhat, de mindig egy előzetes koncepcióba illeszkednek.

Crashtest / Fotó: Sebastian Hoppe (Staatsschauspiel Dresden)

Sokszor az előadás tematikája határozza meg, hogy kiket keresnek: látássérülteket, fiatalokat, bevándorlókat stb. Ezeknél a közösségi színházi előadásoknál kevesebb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a résztvevőkből valódi közösség alakuljon, és már-már profi színészként kezelik őket. Az eredmény pedig évi öt közösségi színházi előadás, ahol civileket láthatunk a színpadon, legtöbbször saját történeteikkel. De az sokszor kérdés marad, hogy az előadás mennyire az övék vagy mennyire maradnak egy alkotó művészeti akarat statisztái csupán.

Nagyobb hangsúly kerül viszont a csoportot alkotó emberek személyiségére, lelkére, életére és a közösség létrejöttére az úgynevezett Klubokban. Ezek a Klubok meghatározott ideig tartó személyes találkozások helyszínei, melyeket egy-egy központi tematika vezérel. A Dramatikus polgárok klubja például a nagyszínház által feldolgozott valamelyik előadás szövegével foglalkozik, a Megcsalt szerelmesek klubja pedig a szerelem természetével. A Klubelőadások esetében egyenlő arányban fontos a létrehozási folyamat és a végeredmény. A klubok végén ugyanis előadást készítenek a mindössze pár hónapra verbuválódott csoportok, melyet 3-4 alkalommal műsorára tűz a színház. A klubok vezetői legtöbbször művészeti szakemberek, színészek, színházpedagógusok, tanárok (majdnem bárki lehet, nincs konkrét megkötés, hogy művésznek kell lennie).

Der Club der ermächtigten Bürger*Innen / Staatsschauspiel Dresden

Ezeknél az előadásoknál jobban látjuk a színpadon lévő civil embereket, az előadás egyértelműen belőlük fakad, látszik, hogy az alkotás az övék, cserébe viszont az előadás esztétikai értéke esetleges. A kluboknak vannak jobban strukturált, dramaturgiailag koherensebb, és kevésbé színházként értelmezhető előadásai is – a résztvevők összetételétől és a témától függően. Ha újra magunk elé képzeljük a fenti skálát, a Klubok esetében a pusztán művészitől már határozottan a skála közepe felé tolódunk el.

A Bürgerbühne célja és missziója, hogy kapcsolódjon a városhoz. De mi történik akkor, ha megváltozik körülöttük a város?

Többször hallottuk utunk során a Bürgerbühne munkatársaitól azt a mondatot, hogy “reagálnunk kellett” a városban zajló folyamatokra. Reagálniuk kellett például a 2015-ös menekültválságra, amely abban az évben Drezdában hatalmas indulatokat szított és számos iszlámellenes tüntetésben csúcsosodott ki. A Bürgerbühne munkatársai, saját bevallásuk szerint úgy érezték, tenniük kellett valamit az ide jövő emberekért, a régebb óta itt lakók egyre erősödő indulatai és előítéletei ellen, és újra kellett építeniük azt, hogy a színház valóban fórum lehessen. Komolyan? De jó, hogy ez ilyen egyértelmű!

Ezért a színház előállt egy új programmal, az úgynevezett Montagscafé programsorozattal. Minden hétfőn este héttől a színház egyik termében közösségi tér és program működik. Bárki bejöhet. Menekült, német, bárki. A válság idején még jogi segítséget is biztosítottak az ide érkezőknek, a színház különböző jogvédő civil szervezetekkel működött együtt.

A Montagscafé programjában mindig van valami kulturális vonatkozás, közös alkotás. Van, hogy hőlégballont festenek, van, hogy táncot tanulnak, van, hogy arab fordítással stand-up-ot hallgatnak a résztvevők.

A Montagscafé az évek alatt biztos találkozási ponttá vált a város életében.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez a program nagyot lép a közösségi program felé a skálánkon.

Érdekes megfigyelni, hogy a színház intézménye szerint is itt van valahol a határa a feladatainak: helyet ad ugyan a Montagscafénak, de ez a program az alapvető költségvetésének nem része. Pályázatokból és adományokból szervezik az esteket, de így is egy fő állandó felelőse van, aki teljes munkaidőben ezzel foglalkozik. A nagyszínház minden játszóhelyén adományládák vannak kihelyezve, plakátokkal, szóróanyagokkal hirdetik a programot városszerte. A Montagscafé vitathatatlanul a színház részét képezi, teljesen magukénak érzik.

A drezdai polgárok színháza több lépcsőt épített fel tehát, ami különböző szintű belépést és kapcsolódási pontot kínál a városlakók számára. Mindenki maga eldöntheti, hogy hogyan csatlakozik: színpadon akar állni, vagy egy kisebb közösség tagja akar lenni, vagy csak hétfőnként meginna egy teát a színházban, hogy új emberekkel ismerkedjen meg. A színház “több bőrt” növesztett magának, amivel érzékeli a várost, amelyben működik, amellyel reagálhat rá, aminek köszönhetően interaktív kapcsolatba léphet a város lakóival.

…És mindezt egy állami (városi) fenntartású színházban. Már-már utópisztikus.

Balassa Zsófia

A Káva áprilisban tanulmányúton vett részt a drezdai Bürgerbühne Staatsschauspiel-ben. Az utazás az Erasmus+ 2017-1-HU01-KA104-035500 számú Felnőttoktatási mobilitási program keretében valósult meg.

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!

Share on facebook
Share on print
Share on email