Felhívás kutatóknak

FELHÍVÁS

részvételi kutatással foglalkozó vagy foglalkozni akaró oktatásszociológusok, kulturantropológusok számára
szakmai együttműködésre a Káva Színház különböző projektjeiben

A Káva egy olyan, 1996-ban (!) alapított  – Magyarországon működő – független színház, mely részvételi és közösségi színházi formákat alkalmaz társadalmi és esztétikai céljai (a magyarországi demokrácia gyakorlatának jobbítása, a gyerekek és fiatalok hangjának felerősítése, a részvételiség előtérbe helyezése) elérése érdekében. Színházunk a demokrácia-deficit szempontjából mindenkihez szól, szociokulturális szempontból a nehéz sorsúakat, életkor tekintetében a gyerekeket és fiatalokat helyezi előtérbe. 

Az alkalmazott módszerről röviden

A komplex színházi nevelési előadás (Theatre in Education – TiE) olyan színházi nevelési program, amelyben a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetések, valamint a sajátos esztétika alapján illeszkedő interaktív munkaformák révén megvalósuló feldolgozás-továbbgondolás dramaturgiailag szerves egységet képez. 

Az előadások témája mindig valamilyen életkori / erkölcsi, általános emberi / társadalmi probléma vagy jelenség, ami az embert mint a jelenben élő közösségi lényt vizsgálja. Olyan műfaj, ahol a nézőt helyezik a középpontba és módszerré vált az alkotó résztvevői jelenlét megteremtése. Egy-egy ilyen előadás, azon túl, hogy színházi aktus, egyszerre részvételi és drámapedagógiai akció, vitafórum, közösségi élmény és pedagógiai esemény is.  

Az előadások egy-egy iskolai osztály részvételével valósulnak meg (vagy a Káva bázisán, vagy az adott oktatási-nevelési intézményben Budapesten vagy vidéken). A pedagógus(ok) minden esetben jelen van(nak), de szerepük (a legtöbb esetben) megfigyelői szerepkörré alakul. 

Munkánk nagyon sok szállal kapcsolódik a drámapedagógiához, az interaktív elemeket használó színházi hagyományokhoz, a devised színházhoz, a közösségi színházcsináláshoz is. Bízunk benne, hogy az elmúlt évtizedekben tudtunk valami fontosat adni a kortárs magyar színházi életnek. Úgy gondolunk magunkra, mint akik különösen nagy hangsúlyt fektetnek az innovációra. Nálunk kiemelt jelentősége van a kísérletezésnek, a más művészeti területekkel való találkozásnak, a színházi nevelési formák és tartalmak folyamatos újragondolásának. Szeretnénk elkerülni a kanonizálódást, hiszünk a fúziók, együttműködések alkotói erejében. Közel ugyanekkora súllyal esik latba disszeminációs munkánk, vagyis annak szándéka, hogy – sokszor külső segítséggel – értelmezzük is azt, amit csinálunk és mások számára is közzé tegyük a kutatások folyamatait, eredményeit. 

Hosszú éveken keresztül dolgoztunk együtt a Parforum Részvételi és Kutatói Műhely szakembereivel. Az együttműködésünkből kutatások, tanulmányok, szakkönyvek, konferenciák, sőt, közös színházi nevelési projektek születtek. (A közös munka számtalan eredménye bárki számára elérhető a honlapunkon keresztül.)

Most elérkezett az idő, hogy új projektjeinkhez új szakmai partnereket keressünk. Szeretnénk hazai és nemzetközi projekteket indítani, amihez elengedhetetlen partnernek gondoljuk a kutatási szakembereket. Olyanokat keresünk, akik nyitottak a színházi és pedagógiai együttműködésre, ismerik vagy meg akarják ismerni a munkánkat, innovatívak és tudnak nekünk segíteni abban, hogy fejlődjünk és abban, hogy a támogatók, pályázati döntnökök felé is kommunikálni tudjuk az eredményeinket.

Mi úgy látjuk, hogy leendő partnereinket a szociológusok, oktatásszociológusok, kulturantropológusok között kell keresnünk.

Ha magadra ismertél,

...ha vonz ez a terület, ha tudsz olyanokról, akiket érdemes lenne direktben is felkeresnünk, kérjük, jelentkezz nálunk 2024. október 20-ig!

Jelentkezz

az alábbi gombra kattintva a kava@kavaszinhaz.hu címen vagy Kertész Fanninál a +36 20 217 0802-as mobilszámon!
E-mail írok

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!