A kolozsvári volt a harmadik Atipia projekt, amelyen részt vettem. Reichenow, Leeds és Kolozsvár. Rechenowban és Kolozsváron a Káva színház delegáltjaként még Leedsben függetlenként voltam jelen. A kolozsvári azért volt különleges, mert a Shoshin színházi egyesület vezette kurzus most nem egy továbbképző workshop volt, mint Reichenowban a Roy Hart módszer alapján lévő workshop vagy Leedsben a Feldenkrais metódus gyakorlása. Előbbi a hangokra való gyakorlatokra fókuszált, még utóbbi a mozgás minimalizásával, a test-tudat fejlesztésével, a mozgás általi fejlődéssel dolgozik. Számomra, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves színházi rendező- fizikai színházi koreográfus szakos hallgatója az utóbbi közelebb állt, a kíváncsiságomhoz. De Kolozsvár teljesen más volt.
Hét 60 év feletti színházi múlttal nem rendelkező résztvevővel volt egy hetünk, hogy alkossunk valamit közösen. Köllő Csongor a Shoshin színházi egyesület alapítótagja 2 csoportot csinált az Atipia résztvevőiből. Én Teresa Brayshaw és Carol Mendelshon vezette csapathoz kerültem. Teresa a leedsi egyetem oktatója, Carol pedig a franciaországi Roy Hart színház tagja. Izgalmas volt, ahogy a csapatunkban együtt dolgozott a két féle módszer, de ezenkívül, lehetőséget kaptam én is, hogy egy 3 alkalmas session keretében vezethessek egy folyamatot a résztvevőkkel. A résztvevőkkel dolgozni csodálatos volt. Rengeteg odaadással dobták bele magukat minden helyzetbe.
Amikor mellettük voltam eltűnt a korkülönbség, és csak emberek találkoztak, talán az egyetlen különbség, hogy a résztvevők több tapasztalattal és megfontoltsággal rendelkeztek, de emellett ragyogott bennük a kíváncsiság és a játékra való vágy is.
Minden nap közös bemelegítéssel kezdtünk, ez azért volt nagyon jó, mert itt mindenki együtt volt, és nem voltunk két részre bontva. A bemelegítés után három óránk volt dolgozni a résztvevőkkel, ezután közös ebéd, ahol beszélgetések alakultak az életről, szerelemről, csalódásról, múltról, jelenről és jövőről. Sokszor jöttek oda hozzám, olyan kéréssel, hogy legyek szíves fordítani, mert szeretne valamit mondani, csak nem beszél angolul. Kifejezetten szerettem ezeket a beszélgetéseket. Egyszerre voltam a nyelv akadályának leküzdésére szolgáló társ és beszélgető partner. Az ebéd után a csoport az idős résztvevők nélkül megtervezte a következő nap vázlatát, illetve visszajelzéseket adtunk egymásnak az aznap tapasztaltakról, illetve az észrevételeinkről. Ezután a nap lezárásaként közös vacsorával töltöttük az estét.
Az utolsó napra összeállt két darab körülbelül 20 perces performance volt, ahol együtt játszottunk a színpadon. A hét végére a nagyszüleim képe egyre erősebben világított bennem. Bűntudatot éreztem, hogy miért nem töltök velük több időt, és a vágyat, hogy meghallgassam őket úgy igazán, mint ahogy hallgattam az embereket itt Kolozsváron. Nagyon hálás vagyok a Kávának, hogy delegáltak engem ebbe a projektbe. Rengeteget tanultam a hangomról, a testemről, de legfőképp magamról. Rengeteg új baráti kapcsolat szövődött, amiknek kíváncsian várom a jövőjét. Mert igen is van jövő, nekem ezt tanította ez a hét ember ezen a héten.
Nagy Henrik
