Interjú Vibeke Flesland Havre, norvég közösségi színházi szakemberrel

 

KÁVA: Mit jelent számodra a közösségi színház?

Vibeke F. Havre: A közösségi színházzal való munkám sok mindent tanított nekem az életről, a közösségekről, a közöttünk lévő kötelékekről. A színházról is sokat tanultam általa, feltettem a kérdést, hogy mi is a színház, és mi lehet még a színház. A célom, hogy mindig releváns és bevonó színházat csináljak, ugyanakkor mindig próbára teszem a színházi illúziót és új módokat keresek a “korszellem” megragadására. A közösség nyers, csiszolatlan jellege inspiráló számomra, ezt a sajátosságot igyekeztem hasznosítani más művészeti projektekben is, professzionális színészekkel. A közösségi színházi projektek, amikben részt vettem, a legizgalmasabb, legnagyobb kihívásokkal teli, ugyanakkor a legnagyobb örömöt hozó projektek, amikben valaha részt vettem. Csodálatos emberekkel találkoztam a munkáim során és új bepillantást nyerhettem az emberi természetbe.

KÁVA: Meséld el az utóbbi idők legizgalmasabb projektjét: mi volt a legérdekesebb, a legkimerítőbb, vagy éppen a legkülönlegesebb – és miért?

 Vibeke F. Havre: Ezen a nyáron 15 fiatallal csináltam közösségi színházi projektet, 16 és 20 év közöttiek voltak. Két hónapig minden héten találkoztunk, az életről beszélgettünk, és különböző technikákkal és feladatokkal dolgoztunk. Felvettem minden beszélgetést, legépeltem őket és szövegkönyvet kezdtem felépíteni belőle az ő visszajelzéseikre, történeteikre és a beszélgetéseinkre alapozva. Mélyinterjúkat is készítettem velük. Néhányuknak ez volt az első alkalom, hogy valaki igazán figyelt rájuk anélkül, hogy tanácsot adna nekik vagy megítélné őket. A figyelem minősége sokat jelentett nekik, és igazán meg tudtak nyílni, a beszélgetés is elmélyültebb lett. Így magát az előadást is egy új szintre juttattuk el, és a közönséget valósággal sokkolta a történetekből és a színpadi párbeszédekből áradó őszinteség, elmélyültség és minőség. A tanárokat és szülőket lenyűgözte az előadás. Nem gondolták volna, hogy ezek a fiatalok ennyire bölcsek, bátrak és ügyesek lehetnek. Ennek ellenére mindig nagyon ügyelek arra, hogy ne beszéljek túl sokat, hogy ne áruljak el túl sok intim részletet. Nagy tiszteletet érzek azok iránt az emberek iránt, akikkel dolgozom, mindig elővigyázatosan és etikusan igyekszem dolgozni.

A produkció létrehozása során a tanárok felhívtak és figyelmeztettek, hogy néhány gyerek “problémás”.  Sokan mondták, hogy ne bízzak bennük, hogy haszontalanok, hogy az előadást tönkre fogják tenni.

Ezekről a “problémás gyerekekről” kiderült, hogy a legjobb előadók az összes közül.

Sosem késtek a próbákról, és saját történeteikkel, véleményeikkel, dalaikkal és költeményeikkel is hozzájárultak a produkcióhoz. Elkezdtem más szemmel tekinteni rájuk, és probléma helyett forrássá váltak. És, a folyamat részeként, az iskolai viselkedésük is megváltozott. Jobb jegyeik lettek, részt vettek az órákon, elkezdtek megnyílni a világnak.

A közös munkánk lényege az volt, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Ez nagy kihívás volt, mert néhányuk egyáltalán nem hitt magában. De az önbizalom fokról fokra való felépítésével elkezdtek megváltozni a dolgok. Számomra fantasztikus volt részt venni ebben a folyamatban. Életre szóló barátságok születtek, és olyan előadást hoztunk létre, amivel igazán kihívások elé állítottuk a közönség fiatalokról alkotott nézeteit.

 

KÁVA: Min dolgozol jelenleg?

Vibeke F. Havre: A közösségi színházhoz kapcsolódó módszereket adaptáltam, és ezeket az eszközöket professzionális színészekkel alkalmazom. A fiatalokkal való munka során szerzett tapasztalataimra építve, ugyanazokat a kérdéseket és szövegépítési technikákat használva.

 

KÁVA: Miért kezdtél el közösségi színházzal foglalkozni?

Vibeke F. Havre: A bergeni Tavaszi Fesztivál ismertetett meg a Bürgerbühne (színház, melynek előadásaiban civilek, városlakók is részt vehetnek – a szerk.) koncepciójával, és felmerült a lehetőség, hogy a bergeni közösségi színházban ezzel foglalkozzak. 2014-ben kezdtem el kipróbálni különböző megközelítéseket, majd Drezdában, Koppenhágában, Alborgban és Aarhusban tanultam, hogy hogyan kell városlakókkal színházat csinálni. Angliában és az Egyesült Államokban a közösségi színházhoz kapcsolódó projektek számos formájával dolgoztam, mielőtt a Tavaszi Fesztivál felkért volna a bergeni együttműködésre, de mára létrehoztam a saját modellemet a Dániában és Németországban szerzett személyes tapasztalataimra alapozva.

KÁVA: A külföldi tapasztalataid alapján meg tudod fogalmazni, hogy mi a különbség az egyes országok közösségi színházi projektjeiben?

Vibeke F. Havre: Dániában és Németországban általában egy meghatározott témával kezdenek foglalkozni, például előadást készítenek a testről, vagy apákról, fiúkról, stb.  Ezt követően meghallgatásokat szerveznek, és megkérik az érdeklődő jelentkezőket, hogy osszák meg saját történeteiket a témához kapcsolódóan. A

meghallgatásokat kicsit durvának tartom. Az emberek eljönnek és megosztják a történeteiket, de sokszor nem lehetnek részesei a létrejövő előadásnak. Ez néhányuknak fájdalmas lehet. Azt is gondolom, hogy egy-két meghallgatás után még nem fogom kellően megismerni ezeket az embereket. Így inkább meghallgatások helyett 8-10 alkalomból álló storytelling (történetmesélő) estét szervezek. Ezeken az eseményeken bárki részt vehet. Különböző tematikákat és technikákat próbálunk ki minden alkalommal, és az emberek annyiszor jönnek, ahányszor akarnak. Néhány storytelling alkalom után kiválasztok egy pár embert, akiket meghívok, hogy legyenek az előadás résztvevői. Általában van elképzelésem arról, hogy milyen témát fogunk feldolgozni az elhangzott történetek alapján, de az alapgondolat az, hogy lehetővé teszem azt, hogy a téma a csoportból alakuljon ki ahelyett, hogy én megmondanám, hogy mi az előadás témája. Ezáltal az előadásnak sokkal több rétege lehet, mintha előre meghatároztuk volna a témát. Természetesen ez egy nagyon időigényes munka. Olyan, mintha antropológiai dokumentumfilmet forgatnánk, ahol csak ülünk és várunk, hátha történik valami.

 

KÁVA: Meg tudod fogalmazni a tapasztalataid alapján, hogy a közösségi színháznak milyen konkrét hatása van?

 Vibeke F. Havre: Az embereknek szüksége van arra, hogy elmondhassák a történeteiket. Különösen egy olyan társadalomban, ami egyre inkább fragmentált, nagy jelentősége van, hogy meghallgassuk egymást, és teret biztosítsunk a storytelling-nek. A történetek és reflexiók megosztásával identitást építünk és magabiztosságot szerzünk. Ez emberi kapcsolatokat hoz létre, a megértést segíti elő és felszámolja a félelmet. A mantrám a storytelling workshopokhoz:

“Félelem nélkül beszélni, ítélet nélkül hallgatni.”

Azt hiszem, ez a központi gondolata minden működő demokráciának, amit rendszeresen gyakorolni kell.

  

 

Vibeke F. Havre 2018. január 19-20. között közösségi színházi workshopot tartott a Káva Kulturális Műhelyben People on Stage / Emberek a színpadon címmel.

A főként gyakorlati elemekre épülő workshop azt vizsgálta, mire jó, mire való a közösségi színház, mik egy közösségi színházi produkció elemei. Ezen kívül szó volt még a projektvezetői és rendezői attitűdről, a storytelling módszerről, illetve a „kapott” anyag szerkesztéséről is.