A Szőlő utcában – 3. rész

A Káva Kulturális Műhely 2018. szeptemberében kezdte el Juventas – Drámapedagógia a bűnmegelőzés szolgálatában című kísérleti, átfogó jellegű projektjét. A projekt részeként a Káva drámatanárai az EMMI Budapesti Javítóintézetében tartottak foglalkozássorozatot a fogvatartott fiatalok számára. A munka során szerzett tapasztalatokról, élményekről személyes hangvételű blogbejegyzésekben a foglalkozássorozatot vezető csapat számol be. Az utolsó részben Lipka Péter művészetterapeuta, pszichopedagógus, a Budapesti Javítóintézet munkatársa oszt meg velünk egy történetet. 

M. visszaszökik

M. egy igen problémás fiú, még a javítóintézeti közegben is. ADHD-s, igen okos, alig múlt 14, éveket élt az utcán, drogozott, és közben nem járt suliba. Nagyon nehéz vele dolgozni, igazi egyemberes növendék. Az intézeti mentál úgy gondolta, hogy már megérett a csoportmunkára.

Tévedés volt. Bontotta a csoportot, minden csak róla szólhatott, szemtelen volt. Azt mondta, ő nem akar ide járni. Sajnáltuk, hogy így alakult, de ki kellett vennünk a csoportból. Örült neki.

Aztán jött a meglepetés. A tízórainál összeszedett csoportot a rendész hozta át, M. ott mosolygott.

– Hát te?

– A rendész betett, most már mindegy. (Nagy mosoly)

– A rendész vissza is visz, ha megkérem.

– Járni szeretnék a drámára.

Nem volt könnyű helyzet, de újrakereteztük a dolgot, és kapott lehetőséget. Az előzményekhez képest igen jól élt vele. Nagyon igyekezett, küzdött magával, dolgozott. Mi is dolgoztunk keményen, hogy megtartsuk.

Az intézményi iskola vezetőjét levélben értesítettük, a válasz:

Köszönjük a lehetőséget. M. nem is érti még, hogy milyen lehetőséget kapott, de majd érteni fogja :)))))

Lehet, hogy egyszer igen. Talán.

Lipka Péter

***

A Juventas – Drámapedagógia a bűnmegelőzés szolgálatában c. projekt zárókonferenciáját

2019. augusztus 30-án (pénteken) tartjuk. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Részletes program és regisztráció:

> > >

 

OSZD MEG EZT A BEJEGYZÉST!