2020. januárjában ismét Állampolgári Színház programot indít a Káva! Olyan 18 év feletti érdeklődők jelentkezését várjuk, akik szeretnék élményeiken és gondolataikon keresztül feldolgozni a KLÍMATEHETETLENSÉG témáját. A három hónapos próbafolyamat során a résztvevők saját történeteiből közösségi színházi előadás születik, melyet április végén mutatunk be.
Sereglei Andrást és Somorjai Mártont, a Káva színész-drámatanárait, az Állampolgári Színház vezetőit kérdeztük a részletekről.
Tavaly a veletek készített interjú utolsó kérdés az volt, hogy lesz-e folytatása a programnak. Most itt vagyunk, és nemsokára kezdődik az Állampolgári színház második évada.
Mit tanultál az előző évben az állampolgároktól?
S. A. Sokféle területről érkeztek emberek az előző csoportban, így sokat tanultam a banki munkáról, az óvodapedagógiáról, a mezőgazdaságról, az egyetemekről, a szervezésről és a televíziós újságírásról. És persze a lakhatásról, mint élethelyzetről, amely a legutóbbi témánk, hívószavunk volt a színházi munkában.
S. M. Számomra a tapasztalat és tanulság az volt, hogy ha van egy téma, egy forma, egy hely, amely minden résztvevőt valamilyen úton, módon ide hozott, akkor ott tényleg valami csoda és leírhatatlan dolog fog történni, amelyben nagyon örülök, hogy én is részt vehettem.
Miért fontos számodra az Állampolgári színház?
S. A. Én úgy gondolom, hogy a színház velünk született képességünk és emberi jogunk. Mindenki képes rá, mint gyerekkorunkban, amikor szerepeket játszottunk el egymásnak, egymással. Ez egy olyan eszköz, amely egyszerre szórakoztat, elgondolkoztat és a véleményünk kifejezőeszköze is.
S. M. Szerintem mindenkinek alanyi jogon jár, hogy betölthesse állampolgári szerepét az életében, viszont csak akkor válhatunk azzá, ha társadalmi lényként működünk, és a saját életünkön túl is tudunk tekinteni. Ehhez az Állampolgári Színház eddigi tapasztalatim alapján egy kivételes lehetőség, ahol figyelve hallgatjuk a másikat, elfogadjuk, hogy vannak közös ügyeink és nyitottak vagyunk a közös alkotásra.
Változott-e, és ha igen miben az Állampolgári színház célja a tavalyihoz képest?
S. A. A téma, hívószó igen, de az az alapvetés, hogy mint állampolgárok közösen gondolkodunk és elmondjuk a véleményünket a színház eszközeit használva egy mindannyiunkat érintő témában, itt Magyarországon, az ugyanaz, mint tavaly.
S. M. Véleményem szerint a végső cél nem változott, hiszen színház az egész világ, és állampolgár benne minden férfi és nő. Azaz továbbra is várunk mindenkit, hogy egy hívószó (klímatehetetlenség) mentén először egy belső, majd két alkalomra külső fórumot biztosítsunk az élményeinknek, tapasztalatainknak, történeteinknek.
2019-ben az év szava díját a klímavészhelyzet kapta, a téma aktualitása nem kérdés, mégis fontos, hogy miért éppen ezt a témát választottátok?
S. A. Mert ezen a problémán keresztül jól tetten érhető az a társadalmi diskurzus vagy diskurzus hiánya, amely jól jellemzi a világunkat. Az állampolgárok között, családban, munkahelyen, baráti társaságban beszélnek, vagy nem beszélnek róla mindegy is, de a fejekben ott van.
S. M. Engem is foglalkoztat a probléma és az a rengeteg kérdés, ami fölmerül a téma kapcsán. Hogy mi az egyén és mi a társadalom felelőssége? Milyen áldozatokat kíván a Föld megmentése? Fenntartható faj az ember? Mik a jellemzői a Homo Naturalis (Fenntartható Ember) fajnak? Ki mond(hat)ja meg nekünk / kinek hihetünk azzal kapcsolatban, mit kell tennünk, hogy túléljük a klímakatasztrófát? Vagy megérett az ember a pusztulásra? Képesek vagyunk több generációval előre tervezni, és értük a saját jólétünk kárára áldozatokat hozni? Elvész-e a művészet spontaneitása egy fenntartható világ racionális praktikumában? Ha már úgyis elkéstünk a túlélésért folytatott versenyfutásban, miért ne élvezzük ki az utolsó szép évszázadot, évtizedeket, éveket? – Ez itt csak pár kérdés a klímatehetetlenséggel kapcsolatban. Izgatottan várom, hogy mit gondolnak ezekről a résztvevők.
Az előző éves tapasztalataitok alapján, mit kaphat ettől a programtól, aki jelentkezik?
S. A. Itt csak a résztvevők visszajelzéseit tudom idézni. Kaptak egy közösséget, háromórányi biztonságot, figyelmet, lehetőséget, hogy játszanak, hogy magukra figyeljenek. Önbizalmat, hogy magabiztosabban álljanak ki magukért. Megtapasztalhatták, hogy mindenki véleménye ugyanolyan fontos, és semmi baj nincs akkor, ha különbözőek a nézőpontok, hiszen sokfélék vagyunk, de ez egy percig sem akadályoz meg minket a közös alkotásban. Valaki pedig az új otthona keresésének fontos szempontjait találta meg a közös gondolkodás során.
S. M. Talán a legkonkrétabb választ úgy adhatom, ha visszagondolok a tavalyi első találkozásunkra a játszókkal, hogy ki miért jelentkezett az Állampolgári Színházra. A résztvevők lehetőséget adtak önmaguknak az útkeresésre és saját határaik feszegetésére, esélyt adtak önmaguknak, hogy újra merjenek szabadon játszani. Időt kaptak önmaguktól önmaguknak arra, hogy kilépjenek a munka és a hétköznapi teendők világából.
