IMG_4633

HATÁRES(E)TEK – workshop-sorozat

Következő alkalmunkon:

WORKSHOP ZENÉRE HANGOLVA

„Áhh, én nem tudok énekelni! Csak a zuhany alatt. Csak, ha elég alkoholt ittam. Mindenki jobban jár, ha én nem éneklek. Az énektanár is megmondta, hogy bot fülem van. „

Pedig, ha komolyan vették volna Kodály hagyatékát, most azért sokkal jobb helyzetben lennénk. 🙂 

Ezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére, arra szeretnék kísérletet tenni, hogy kirándulást tegyünk a gátlásokon túlra, ahol lehetőség nyílik saját kreativitásunk felfedezésére a zenében. Tapasztalataim szerint ehhez két dolog szükséges:egy kis bátorság és elegendő ötlet. Az ötleteket én biztosítom és igyekszem bátorságot is adni, nektek csak a magatokat és a kedveteket kell hozni. 

Olyan játékokat, gyakorlatokat hozok, amikben a koncentráción túl, a hangunk sokféle felszhasználása, és olykor hétköznapi tárgyak zenei alkalmazása is szerepet kap. 

A tréninget tartja: Jobbágy Kata, színész-drámatanár. Az egri Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakán végzett karvezetés szakirányon. Színjátszó csoportvezető, bábművész. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ együttműködő partnere közel fél évtizede, 2016 óta társulati tag.

Időpont: 2022. október 27. / 17.00-20.00

Részvételi díj: 1500 Ft.

Helyszín: Káva Műhely (1117 Budapest, Kőrösy József utca 17.; MU Színház, stúdió)

Maximális résztvevői létszám: 20 fő

Regisztrálni az alábbi linken lehet:

A workshopon való részvétel semmilyen előzetes tudáshoz, tehetséghez nem kötött. Gyere kényelmes ruhában!

A részvétel feltétele az előzetes regisztráció és a részvételi díj befizetése. 

Erste Bank Hungary Zrt: 11991102-02181020

Kérjük, a közlemény rovatban tüntesd fel: a résztvevő neve + határesetek workshop
(Amennyiben az ÁFÁ-s számlát cég vagy szervezet nevére kell kiállítanunk, akkor az utalásnak is annak a cégnek vagy szervezetnek a számlaszámáról kell beérkeznie.)

Mi a Határes(e)tek?

Számos tapasztalt és pályakezdő szakember, sok fiatal, a színház és a színházi nevelési terület iránt érdeklődő, gyakorlati tudásra vágyó felnőtt „kering” a Káva körül, ezért úgy gondoltuk (a korábbi évek tapasztalatai alapján), hogy egy workshop-sorozat sokat adhat mindannyiunknak. Mindez – nem titkoltan – több szinten is támogatni fogja a Káva társadalmi bázisának növelését a fiatal egyetemista és felnőtt korosztályban. Kapcsolódási felületet szeretnénk nyújtani holdudvarunk tagjai számára. Mostanra tevékenységünk szerves részévé vált a tudásátadás, ami disszeminációs lehetőségeket is ad számunkra. Ezeken az eseményeken rövid idő alatt egy bizonyos (szakmai) témáról gyakorlati ismereteket szerezhetnek szakmai érdeklődőink, a körülöttünk lévő (színházi tanulmányokat folytató) fiataljaink, önkénteseink, illetve bármilyen “civil” érdeklődő, akár minden előzetes tudás nélkül is.

Ha romantikusak vagyunk, azt mondjuk, hogy aki a színházi nevelés / színházpedagógia területén dolgozik és alkot, annak nagyon sokféle tudásra van szüksége ahhoz, hogy igazán jól végezhesse a hivatását, szakmáját, nagyon sokféle területről kell „összeszedegetnie” az inspirációkat, hogy minden területen meg tudjon felelni a kihívásoknak. Ennek a sokszínűségnek a fenntartásához szeretnénk egyfajta inspirációs bázis kínálni a workshop-alkalmainkon.

Itt olvashattok a Határes(e)tek workshop-sorozat korábbi alkalmairól.

CSOSZÓ GABRIELLA fotós workshopja

RÉV Színház: 99% IMPRÓ

Egyalkalmas improvizációs workshop

Újvári Milán: Kreatív mozgás

Fogócskától a művészi táncig