1970. december 30-án születtem Budapesten. Vácott nőttem fel egy hétgyerekes nagycsaládban. Szüleim pedagógusok voltak, sajnos már nincsenek közöttünk. Általános és középiskolai tanulmányaimat is Vácott végeztem, a gimnáziumban kezdtem el színjátszócsoportba járni, a nyári szünetekben pedig színjátszó táborokba. Ezek az élmények meghatározók lettek, és a későbbi hivatásomat is ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetem.

Az 1989-es érettségi után előbb barlangi idegenvezetőként, majd hírlapkézbesítőként dolgoztam. 1992 januárjától voltam az első magyarországi T.I.E. társulat, a gödőllői székhelyű Kerekasztal Társulás tagja. Itt tanultam meg a színész-drámatanár munkájának alapjait gyakorlatban és elméletben egyaránt. A gödöllői öt és fél év igazi non-formális oktatás volt számomra, valóságos egyetemi képzéssel ért fel.

1997-ben négy társammal együtt távoztunk a Kerekasztal társulatától és indítottuk útjára a Káva Kulturális Műhelyt, az ország második T.I.E. társulatát, ahol a mai napig is dolgozom, mint színész-drámatanár.

1999-ben művelődésszervező-média szakos diplomát szereztem a szegedi Tanárképző Főiskolán, majd 2006-ban Pedagógia szakos bölcsész és tanár végzettséget a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 2021 tavaszán pedig művészettudományi doktori (DLA) címet kaptam a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában.

Két házasságból hat gyermekem született, Budapestem élek, és a Kávában végzett sokszínű munkám mellett, három különböző felsőoktatási intézményben is tanítok jelenleg.

 

Galéria












Gyombolai Gábor

színész-drámatanár

 

A Káva társulatának tagja 1996 óta

Aktuális kávás szerepei

Aktuálisan futó kávás rendezései