Októberben folytatódik Határes(e)tek című workshop-sorozatunk, melynek következő vendég-előadója Csoszó Gabriella fotós. A kétalkalmas workshopról és a fotózás és a valóság kapcsolatáról beszélgettünk Gabival. 

Ahogy te is fogalmazol a workshop leírásában, mindannyian fotózunk. Nálunk van a mobilunk, posztolunk, instázunk, a mindennapjaink részévé vált, hogy képekben is gondolkozunk. Hogy érzed, változott attól a te, illetve a fotós szakma munkája, hogy ez így alakult? 

Igen, mindenképpen megváltozott a képekkel való kommunikációnk. Gyakorlatilag ma már mindenkit egy állandó képözön, vizuális felhő vesz körül, egy minden pillanatban áramló képfolyam. Ez egyrészről nagyon izgalmas, hiszen soha korábban nem látott mértéket öltött a képeink fogyasztása és a rá fordított figyelem. Másrészről új kihívást is jelent minden szempontból. Használatba venni és tudatos alkotásra, kommunikációra használni a fotográfiát újabb és újabb feladatokat hoz. Nemcsak a képek fogyasztása, de alkotóként a képalkotás és a képalkotó felelőssége is hatványozottan lett fontos. Párhuzamosan pedig ugye,

létező valósággá vált az online tér is, az online identitás, a médiaképek által kreált valóságunk

és ebben ugyanolyan otthonosan és képzetten kell mozognia a fotósoknak, vizuális szakembereknek, mint a háromdimenziós valóságunkban. 

Ez az erősen önkifejező, individuális terület mint a fotózás (itt főleg azokra a „civil” fotósokra gondolok, akik magánemberként örökítik meg az őket körülvevő világot), hogyan válhat társadalmi jelentőségűvé? 

Az, aki a képeit megosztja másokkal nyilvános szereplőjévé és formálójává válik a közgondolkodásnak, így a képeinkkel való tudatos jelenlét felé vezethet a következő lépés. Azt jelenti a tudatosság, hogy mind a témák kiválasztásában, mind a megformálásban, mind a fotóink üzeneteiben alkalmazok stratégiákat gondolatok és értékek közvetítésére. Hogy abban, amit megmutatni kívánok, nemcsak esztétikai vagy érzelmi kérdéseim lesznek, hanem fontos kérdéseket is felmutatok, amik engem, a szűkebben vagy a tágabban elgondolt társaim életét is érintik. Lehetnek ezek a munkámmal, a családommal, a gyermekeim nevelésével, az oktatással, az útjainkkal, az életvitelünkkel, stb. kapcsolatos kérdések. Nemcsak a legnagyobb globális kérdések a kérdések, hanem a mindennapi életünket közvetlenül érintő kérdések megfogalmazása, kifejezése, formába öntése is fontos lehet. Ez a forma, amibe „öntöm” pedig lehet a kép, a fotó. Például, mert mindenki számára elérhető, népszerű műfaj. De még mennyire, hogy lehet! Érzékenyen, árnyaltan, megrázóan, sokszor mozgósításra is alkalmas módon meg tudjuk mutatni a kérdéseinket. Bárki, aki képeket oszt meg másokkal, formálni tudja a közös gondolkodásunkat.

Nem érzed, hogy egyre távolodik a fotózás a valóságtól? Gondolok itt a filterekre, a szépítő funkciókra, arra, hogy a „legszebb oldalunkat”, az idilli pillanatokat mutatjuk a világnak…

Hogy a távolodás jó szó-e, nem tudom. Megszerkesztenek az emberek képekkel egy párhuzamos valóságot és ez most nagyobb méreteket ölt, mint korábban. Hogy ez menekülés-e, vagy tényleg egy párhuzamos identitás és valóságkép kialakítása zajlik az online térben, ez nagyon izgalmas kérdés. Azok a fiatalok, akiket mostanában tanítok, már ebben a kettős létben élnek. Nem a filterek, hanem a digitális jelenlét párhuzamossága miatt. Nem tudom, hogy merre visz ez az út, de sokkal inkább tartok a dezinformációtól és a hatalomtechnikai visszaélésektől, mint a megszépített valóságtól. De persze

azon vagyok, hogy a fiatalok felismerjék és tudatosan használják, hogy ha kell éljenek és ne visszaéljenek a képi manipulációval.

Persze ezzel együtt nem akarom elvitatni, hogy hogyan alakítják át a médiaképek az énképünket és a valóságérzékelésünket. Éppen az a feladatom fotósként és oktatóként is, hogy erre is reflektáljak, amikor segítek embereket képeket készíteni és vizuálisan kommunikálni, alkotni.

Mit jelent az, hogy „a részvétel képei”? Mit fogunk a workshopon tanulni, látni, hallani tőled?

A részvétel képei cím azt fejezi ki, hogy

mindannyian egyenrangú résztvevői vagyunk az alkotás és képfogyasztás folyamatának.

Az alkotó, a témája, a modellje és a nézője egyaránt azonos értékű része a folyamatnak. Hogy a fotós és az ábrázolt ember közösen és egyenrangú társként lépnek a képkészítés terébe. Megszüntetni szeretné a hierarchiát a fotós és a megmutatott ember vagy téma között. Belép egy olyan médiatérbe, ahol tudatos alkotóként tekint magára és kitűzi célként, hogy felelős szereplője legyen ennek a médiatérnek. Legyen az csak egy közösségi felület vagy blog, weboldal, újság, magazin, kiállítás, stb. A jelentéktelenebbnek gondolt témáktól egészen a közügyekig, a személyestől a közösségi kérdésekig minden fontos lehet, amikor képezünk.

Képviselőkké válunk, a szó legszebb értelmében, akik képekkel képviselik a saját és közösségeik kérdéseit. 

A workshopon azt szeretném, ha megtapasztalnánk együtt, hogy ez a legegyszerűbb eszközeinkkel is sikerülhet, hogy bátran és kreatívan használva a lehetőségeinket milyen fontos segítőnk lehet a kép. Fókuszálni, megformálni, kifejezni a kérdéseket, felismerve az állóképek erejét merjük egyedi módon újraalkotni akár a valóságot is. Ha már ezzel kezdtük a beszélgetést, azzal zárnám a gondolataimat, hogy közelítsünk újra  a valósághoz, és például ne csak az arról készült képeket alkossuk újra és változtassuk meg, hanem használjuk arra a képeinket, hogy olyan törekvések részévé válhasson a képünk, hogy magát a valóságot tudjuk legalább részben megváltoztatni. Van rajta mit javítani!

A részvétel képei című kétalkalmas workshop-ra itt lehet regisztrálni:   

Az interjút Sólyom-Nagy Fanni készítette.