Szeptemberben a Káva két új bemutatóval is készül résztvevői számára: az egyik a Labirintus című 5-6. osztályosoknak szóló résztvevő színházi előadás, melyet Bethlenfalvy Ádám rendezett. A próbafolyamat kihívásairól és a történet aktualitásáról kérdeztük a rendezőt.

 

Miben új, miben más rendezni koronavírus idején? Szembesültetek nehézségekkel emiatt?

Nyilván sokféle szempontból kihívást jelentett a koronavírus és az ezzel kapcsolatos korlátozások, félelmek. Ilyen izgalmas kihívás volt például a maszkban próbálás, más volt a  szabadban találkozni, próbálni, beszélgetni, egyeztetni. Újfajta kihívás volt, amikor elkezdtünk a megvalósításon gondolkodni, hogy egyáltalán egy színházi nevelési előadás, részvételi színházat hol fogunk játszani? Mi lesz a helyszíne? Iskola, stúdió? Hogy viszonyulnak ehhez az iskolák, az intézmények?

A részvételiséget mennyire akadályozza az, hogy ki van maszkban, ki nincs maszkban?

Ez megint egy új probléma. Nyilván ezen felül önmagában az is kérdés, hogy ez mennyire kapcsolódik be a történetbe. Lehet-e most egyáltalán olyan előadást csinálni, ami nem foglalkozik valamilyen szinten a koronavírussal, vagy az ezzel kapcsolatos helyzettel? A mi előadásunk semmiképp nem foglalkozik ezzel direktben, de talán valamennyire lehet, hogy részévé válik egyáltalán attól a kommunikációtól, attól az egyeztetéstől, attól a közösségi formától, amit alkalmazunk a színházi játék során.

Hogy nézett ki a munkafolyamat? 

A Labirintus egy olyan előadás, amit tulajdonképpen közösen alkottunk meg. Volt egy erős kiindulási alap, ez Chris Coopernek a Minotaurosz című színdarabja volt, ami inspirált engem, aztán ezt meg is osztottam a csoporttal, hogy közösen gondolkodjuk. Illetve Chris Cooper dramaturgként is részt vett távolról a munkafolyamatban. De lényegében az első szakasz egy nagyon erős feltáró, kísérletező szakasz volt, amiben magában ezzel a történettel ismerkedtünk, annak a különböző variációival, mert nagyon izgalmas, hogy ennek a narratívának többféle változata van, mint ahogy sok görög regénél, mondánál így van. Ezekkel ismerkedtünk, ezeket tártuk fel. Próbáltuk megérteni, hogy hogyan működik ez, miről szól igazából. Tovább dolgoztunk ezekkel, improvizáltunk, illetve különböző drámás megközelítéseket tártunk fel. Például nagyon fontos szerepet játszott Dorothy Heathcote a Káva által frissen fordíttatott írása a Jel és előjel című, amit hosszasan tanulmányoztunk és a gondolkodásban nagyon segített minket. Ez még a nyár elején volt, majd szeptemberben nekiálltunk, hogy konkrétumokká fordítsuk át ezt a gondolkodást.

Amikor a nyáron abbahagytuk a próbafolyamatot, akkor egy csomó olyan elemet, ötletet, gondolatot összeszedtünk, amit aztán struktúrává formáltunk az őszi próbaidőszakban. Ezen a struktúrán belül az is nagyon izgalmas volt, hogy a színész-drámatanárok többfajta funkciót töltöttek be. Például volt, hogy ők írtak szöveget, volt amikor képekben gondolkodtunk. Ebbe a munkába csatlakozott be Ondraschek Péter is, aki ezeket meg is valósította, átalakította vázarajzokká. Aztán végül leteszteltük tegnap a kollégáinkkal, és ma ennek a tanulságai alapján átalakítjuk, hogy holnap egy átalakított verziót vihessünk már az iskolába, 5-6. osztályosoknak. 

Miért pont ezt a korosztályt választottátok célközönségnek?

Egyfelől azért, mert ez az a korosztály, ahol a tananyag része a görög mondavilág, másrészt ők egy olyan korosztály, akik nagyon izgalmasan, cselekvő módon tudnak viszonyulni a problémákhoz, kérdésekhez. Nagyon foglalkoztatja őket a világ, a társadalom, a problémák. Jellemzően később, 7-8. osztályban kicsit befelé fordulnak a fiatalok, önmagukkal foglalkoznak a kamaszkor eljövetelével, és a saját testük, saját gondolataik, pszichéjük változásával vannak elfoglalva – ez egy teljesen természetes folyamat. Az 5-6. osztályosoknál nagyon izgalmas, hogy még van egyfajta nyitás, miközben van egy önreflektív oldala is, jó őket behívni egy játékba. 

Mi köti össze Knósszoszt a mai Magyarországgal? Miért aktuális ma, itthon ez a történet?

Nekünk ennek a történetnek az az oldala volt igazán izgalmas, ami önnön történetiségével foglalkozik, tehát az, hogy hogyan működnek a történetek, a narratívák, hogyan használják emberek. Nagyon erős a Minotaurosz történetben, hogy ezt a szörnyet, vagy nevezhetjük tulajdonképpen torzszülöttnek, aki Knósszoszban megszületik, akit Thészeusz megöl, ezt tulajdonképpen Minósz használja a hatalom érdekében, hogy legyen valami, amitől rettegnek az emberek. Felhasználhatja az ellenségeivel, az athéniakkal szemben, de akár a saját népével szemben is, hogy erősítse a hatalmát. Nem csak az érdekes, hogyan használja, hanem hogy milyen történeteket mond róla.

Ez nekünk erősen kapcsolódik a mához: hogyan keltenek félelmet történetekkel és ezt hogyan használja a politika. A hatalom milyen narratívákban tálal eseményeket.

Nem az a fontos a politika vagy sokszor a sajtó számára, hogy a történetek igazságtartalmát mutassa fel, hanem az, hogyan tudja befolyásolni az embereket és hogyan tudja egyik vagy másik oldalra állítani őket. Ez nagyon erősen jelen van és izgalmas azzal foglalkozni, hogyan lehet a saját interpretációnkat létrehozni.

Az, hogy ennyi változata van a görög regéknek, ez lehetővé is teszi. Van a Minotaurosz történetnek két nagyon erős változata, amit megmutatunk, és mi, az osztállyal közösen, létrehozunk egy harmadik interpretációt. Az a kérdés, hogy meg tudjuk-e védeni ezt az interpretációt. Ez egy nagyon erős aktualitás ma,

hogy ki tudunk-e állni a saját interpretációnkért, a saját értelmezésünkért, ha találkozunk egy történettel. 

 

Hogy lesz mitológiai történetekből komplex színházi nevelési előadás?

Nagyon sok módja, megközelítése van annak, mit kezd a mitológiával az ember. Azt a struktúrát választottuk, hogy egy erős keretbe, egy alkotócsoport kezébe kerül ez a mitológiai történet, amit a mában és a mába kell átalakítaniuk. Tehát a megbízás az, hogy egy ma érvényes szobrot hozzanak létre ebből a mitológiai történetből. Ez a fajta keretezés kínálja a gondolkodásnak a pilléreit az előadásban. De nagyon sok más formája van annak, hogy mitológiai történetekkel más előadások foglalkoznak, mi ezt választottuk.

Mit jelent neked, a csoportnak egy hős?

A hős kérdése azért izgalmas, mert szörnyen ideologizált fogalom. Minden kultúra, minden hatalom próbál valamit állítani, hogy neki milyen a hőse. Általában olyan hőst igyekszik állítani, aki annak az adott ideológiának a tartalmaiért küzd. A hétköznapok szempontjából nézve egészen más egy hős. Nem is az a kérdés, hogy mi mit gondolunk erről, hanem egyáltalán azt a kérdést felvetni, hogy mit jelent egy hős, vagy mi egy olyan példa, minta, amit lehet követni. Szerintünk ez egy nagyon hasznos kérdésfelvetés ma, amikor a fiataloknak nincs igazán terük arra, hogy olyan vezetőkké, példamutatókká váljanak,  akik inspirálnak, követésre adnak lehetőséget másoknak, érvényes mintát kínálnak arra, hogyan lehet értelmesen viszonyulni a körülöttünk lévő problémákhoz.

 

Bemutató: szeptember 25.

Az előadás aloldala:

> > >

Az interjút Szilasi Flóra készítette.