Március 26-án immár Határes(e)tek workshop-sorozatunk 6. alkalma kerül megrendezésre. Ez alkalommal Pass Andrea tart foglalkozást első saját drámai szövege, a Kő, papír, olló című osztályterem-színházi darabja mentén. A drámaíró, rendezőnek írásban tettünk fel pár kérdést a Kő, papír, ollóról és annak témájáról a pályaválasztásról és természetesen a részvételi színházról.
Miért pont a Kő, papír, olló című előadás szövegkönyvét választottad a workshop témájául?
Mivel ez a foglalkozás egyetlen alkalomból áll, egy olyan anyagot szerettem volna választani, amelyben konkrét és egyszerű fogódzókat találsz, ha darabot szeretnél írni. A Kő, papír, olló esetében, ahogy azt már a címe is mutatja, tudatos döntés volt, hogy különböző képeket előhívó motívumokra építsem a történetet, és amelyekre az előadást követő foglalkozást is fel lehet majd fűzni. Ezek a motívumok adják a darab struktúráját, ami olyan dramaturgiai elgondolás, amiről egy háromórás kurzuson érdemben tudok beszélni.
Mit lehet tanulni az írásról egy pár órás workshop alatt? Te mikor és hogyan kezdtél el írással foglalkozni?
Ha valaki már foglalkozott dramaturgiai kérdésekkel korábban, akkor akár pár óra is hasznos lehet, vagy inspiráló, ami talán még fontosabb! Egyébként az első saját darabom a Kő, papír, olló, amit 2012-ben mutattunk be, és amelynek születése annak köszönhető, hogy akkoriban jártam a 120 órás drámapedagógiai képzésre Kaposi Lászlóhoz. Ekkor ismerkedtem meg az osztályterem- színházi előadásokkal is. A Kő, a papír, olló talán ezért is hiteles hivatkozási pont egy olyan drámaíró kurzuson, ahol a résztvevők még nem jutottak el egy dramatikus szövegkönyv összeállításáig, de tervezik azt.
A Kő Papír Olló c. előadás a pályaválasztás kérdéseivel foglalkozik. Szerinted hogyan és miben változott a témához való általános hozzáállás a bemutató óta elmúlt majdnem tíz évben? A 2012-es bemutató után hét évig játszottátok a darabot középiskolásoknak. Szerinted más lenne a mai fiataloknak (az úgy nevezett Z generációnak) játszani? Vajon változott a pályaválasztáshoz, pályakezdéshez való hozzáállás mióta egyre gyakrabban beszélünk a „Lifelong learning” fogalmáról?
Ezeket a kérdéseket összevonnám és egy választ adnék rájuk. A pályaválasztásnak most is van tétje. Ez az elhatározás a diákok életében az első igazán nagy döntés, amelyet felelősen kell meghozniuk, a felnőtté válás első nagy lépése, határvonala ez, még akkor is, ha bekerülve egy felsőoktatási intézménybe a jövőtervezés kérdése átértékelődik bennük. A Kő, papír, ollót másfél éve játszottuk utoljára a WSO-n, ahol Adorján Beáta is látta a darabot. Engedélyt kért, hogy előadást készítsenek belőle a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatával. Külön öröm számomra, hogy a Kő, papír, ollóval indult útjára náluk a színházi nevelés, azóta számos iskolában játszották az előadást. Számomra ez is azt mutatja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok hozzáállása alapvetően nem változott a darabban ábrázolthoz képest.
Érdemes lehet erről a témáról akár egy idősebb korosztállyal (40-50 évesekkel) is beszélgetni, esetleg a szakmai újrakezdés kapcsán?
Mindig is ez volt az álmom, hogy az előadás után felnőtteknek is tartsunk foglalkozást, leginkább olyan szülőknek, akiknek a gyereke éppen döntési helyzetben van. Hiszen nekik sem egyszerű, nagy a nyomás rajtuk abban a tekintetben, hogy milyen irányba segítik elindulni a gyermeküket. Pedagógusokkal is hasznos lehet egy ilyen foglalkozás, ugyanezért.
Miben más részvételi színházi előadást/tantermi színházi előadást írni, mint egy tradicionális színházi darabot?
A legfontosabb különbség a darab felépítettsége, szerkezete és a nyitott vég, pontosabban a darabot egy nagyon erős dilemmáig feszítjük és ott állítjuk meg, vágjuk el, ami egyébként rendszerint zavarja a diákokat. Mi lesz a szereplőkkel? „Elköltözik Angliába Tomi? Összejön Nati Kerivel?” És még számtalan kérdés persze, amik a Kő, papír, olló esetében kifejezetten a pályaválasztáshoz kapcsolódó problémákat feszegetnek. Ezért is fontos, hogy az előadást megelőzően legalább pár mondatban beszéljünk a diákoknak az osztályterem színház műfaji sajátosságairól, tisztázni velük azt, hogy most látni fognak egy történetet, de hogy az hova futhat ki, azt az előadás után, közösen fogjuk megalkotni.
Mennyiben más fiataloknak, gyerekeknek előadást készíteni, mint felnőtteknek? Mire kell szerinted ilyenkor figyelni?
Leginkább rájuk, a fiatalokra kell figyelni, meghallani őket, igyekezni megérteni azokat az irányzatokat, amiket éppen követnek, és ami ugye ma egy óriási feladat, a folyton változó social media trendeknek köszönhetően. Kapcsolatban kell lenni velük ahhoz, hogy meg tudd őket szólítani. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy
a diákok még mindig sokkal érzékenyebbek, fogékonyabbak a részletekre, az elhintett utalásokra, a finom gesztusokra, éppen ezért bátrabban lehet ezekre építeni.
Már a Kő, papír, ollónál kiderült ez számomra, ezért a későbbi ifjúsági előadásaimban is játszani kezdtem a diákok képzeletéhez címzett apró motívumokkal. Az Újvilág című darabomban ilyen például a bicikli csengő, Kata teknőse, a lift, a lépcsőház, ezek egyébként csak szóban hangzanak el, tehát képeket társítanak hozzá a diákok, és amelyek segítségével megelevenedhet számukra a darab világa.
És végül, de nem utolsó sorban: Te hogyan birkózol meg a covid okozta kihívásokkal? Milyen online dolgozni, workshopot tartani?
Nekem szerencsém volt, mert próbálhattam Debrecenben, február közepén el is jutottunk a Finálé című előadásunk munkabemutatójáig. Jól vagyok egyébként, ezt próbálom megőrizni, a testi és lelki épségemet. Igyekszem olyan feladatokat találni, amelyek hasznosak, így örömet is okoznak nekem, az online kurzusok is ide tartoznak. Ha virtuálisan is, de emberekkel találkozom. Nagyon különös élmény megtapasztalni azt, hogy még ebben a formában is milyen közel tudunk kerülni egymáshoz.
Az interjút Szilasi Flóra készítette.
