Milák Meli vagyok, kétgyermekes anyuka, feleség, színész-drámatanár. 2000-től dolgozom a Kávában. A résztvevő színháza közelébe színházi oldalról kerültem. Gyerekkoromtól foglalkoztam színjátszással, majd miután elvégeztem a Hangár színiakadémiát,  az “alternatív” színházi világban kerestem a helyem. Barátokon keresztül találkoztam először  a Káva előadásaival és akkor találkoztam először ezzel a hagyományostól eltérő színházzal is.

Az, hogy a néző résztvevővé válik, egy színházi előadás pedig fórummá, azonnal beszippantott és  számos új nézőpontot adott a színházról való gondolkodásomhoz és az életemhez egyaránt.

Tanulmányokat pedagógia és médiapedagógia szakirányon is végeztem.

Egyéni vállalásként létrehoztam az Énzóna-klubot, ahol a színházi és drámás eszköztárat  alkalmazva bántalmazó kapcsolatot megélt nők mentorálásával, önértékelésének növelésével, erősítésével, önismeretük mélyítésével foglalkozom.

 

Galéria

Milák Melinda

színész-drámatanár

A Káva társulatának tagja 2000 óta

Aktuális kávás szerepei