Kárpótlás II.

komplex színházi nevelési (TiE) előadás középiskolások számára

A holokauszt 80. évfordulója alkalmából felújítjuk KÁRPÓTLÁS című komplex színházi nevelési előadásunkat és a 2024/2025-ös tanévben Budapesten 30 alkalommal mutatjuk be.

Történetünkben három generáció él együtt: a holokauszt-túlélő nagymama, az apa és a 18 éves Gergő, akinek szenvedélye a filmkészítés. A játék kerete egy filmforgatás, ahol Gergő két színészt segítségül hívva készíti élete első kisfilmjét. Mindez visszatekintés pár évvel későbbről, Gergő a saját történetét meséli el, ahogy a kamera megvásárlásához megpróbálta nagymamáját becsapni, “kicsalni belőle” a történetét. Milyen következményei lettek ennek és mindez hogyan változtatta meg őt gyökerestül? Mit jelentenek a családi történetek személyesen a családtagoknak, és mit a társadalmi (történelmi) emlékezet szempontjából?

A színházi játék során előre elkészített és improvizált színházi jelenetek váltják egymást feszes dramaturgia rendben a résztvevőknek szóló ún. nyitásokkal, amikor a jelen lévő iskolai osztály tagjai kapnak érdemi lehetőséget a történethez és a történetbe való bekapcsolódásra beszélgetések, viták és különböző színházi, drámapedagógiai formák alkalmazásával.

Célcsoport: a középiskolák 9-12. évfolyamosai
Játékidő: 150’

Író-rendező: Romankovics Edit
Látványtervező: a másik Kiss Gabriella
ARS konzulens: Bori Viktor
Színész-drámatanárok: Milák Melinda, Bori Viktor / Gyombolai Gábor,
Boznánszky Anna / Benkő-Kovács Gergő

Az előadást szervesen kiegészítheti (igény szerint egyeztetett későbbi időpontban) egy személyes találkozó egy rabbival. Egy iskolából több osztály is jelentkezhet a programra (külön időpontokra).

Az előadás az EMIH Magyar Zsidó Szövetség megbízásából, a Miniszterelnökség, a MAZSÖK és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre.

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

dátum

nov 05 2024

időpont

10:00

helyszín

Káva Kulturális Műhely
Budapest, Kőrösy József u. 17, 1117 Magyarország