Talpuk alatt

komplex táncszínházi nevelési előadás középiskolások számára

A Horda2 és az Igaz történet alapján előadásokkal megkezdett táncszínházi nevelési előadássorozat harmadik darabja. Játékunkban a a hagyomány és innováció témakörét szeretnénk megvizsgálni; a két fogalom feszültségéről, egymás mellett / egymás nélkül / egymással örök harcban levéséről szeretnénk közösen gondolkodni a fiatalokkal.  A néptánc itt médium, segít a központi kérdés minél érzékletesebb, árnyaltabb, több érzékszervet bekapcsoló vizsgálatához, az identitás kérdéskörének körbejárásához.

Az előadás során felvetett és körbejárt téma/problémák: Hagyomány és innováció – mit tesz velünk az ezekhez való ragaszkodás?

Író, dramaturg: Romankovics Edit

Zene: DJ Panda

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella

Kivitelező: Iszlai Zoltán

Technika: Kardos János

Játsszák és táncolják:
Bori Viktor, Milák Melinda, Kardos János, Bódi Dávid, Kolumbán Norbert / Kanozsai Ákos, Soltész Luca / Kovács Márk Jenőné, Kovács Anita / Fehértóy Zsanett, Nagy Marcus
 
 
Színházi nevelési konzulens: Takács Gábor
 

Rendező: Sereglei András

Koreográfus: Juhász Zsolt

Az előadás a Nemzeti Táncszínház felkérésére és projektvezetésével, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely kooprodukciójában jön létre.

Bemutató: 2018. március 28. / MU Színház, stúdió (Káva Műhely)

Jelentkezés: Pálffy Mariann 0670/6320356, palffy.mariann@tancszinhaz.hu

Az előadás ideje: kb. 180′

dátum

dec 16 2024
Expired!

időpont

10:00

helyszín

Nemzeti Táncszínház
1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.