Kárpótlás II.

komplex színházi nevelési (TiE) előadás középiskolások számára

Történetünkben három generáció él együtt: a holokauszt-túlélő nagymama, az apa és a 18 éves Robi, akinek szenvedélye a filmkészítés.

Bizonyos szempontból mindhárman főszereplők, mi mégis Robira koncentrálunk, akinek mindez egyfajta fejlődéstörténete, ahogyan a teljes érdektelenségtől – személyes élmények nyomán – eljut annak a felismeréséig, hogy családja múltja identitásának szerves részét képezi.

A játék kerete egy filmforgatás, ahol Robi két színészt segítségül hívva készíti élete első kisfilmjét. Mindez visszatekintés pár évvel későbbről, Robi a saját történetét meséli el, ahogy a kamera megvásárlásához megpróbálta nagymamáját becsapni, “kicsalni belőle” a történetét, milyen következményei lettek ennek és mindez hogyan változtatta meg őt gyökerestül.

Központi kérdésünk tehát: mit jelentenek a családi történetek személyesen a családtagoknak, és mit a társadalmi (történelmi) emlékezet szempontjából?

A színházi játék során előre elkészített és improvizált színházi jelenetek váltják egymást feszes dramaturgia rendben a résztvevőknek szóló ún. nyitásokkal, amikor a jelen lévő iskolai osztály tagjai kapnak érdemi lehetőséget a történethez és a történetbe való bekapcsolódásra beszélgetések, viták és különböző színházi,  drámapedagógiai formák alkalmazásával.

Célcsoport: a középiskolák 9-12. évfolyamosai

Játékidő: kb. 180’

Író-rendező: Romankovics Edit

Látványtervező: a másik Kiss Gabriella

ARS konzulens: Bori Viktor

Színész-drámatanárok: a RÉV Színház színészei 

Az előadás a Káva Kulturális Műhely (Káva Kulturális Műhely – A résztvevő színháza (kavaszinhaz.hu)) produkciója és a RÉV Színházzal közös együttműködés keretében kerül bemutatásra Győrben és környékén, a 2024/2025-ös tanévben.

A produkciót a Holokauszt 80. évfordulója kapcsán mutatjuk be, a projektet az EMIH támogatja.

dátum

okt 21 2024
Expired!

időpont

14:00