A Káva tevékenysége nélkül lehet élni egy társadalomnak. A kérdés az, hogy érdemes-e. A Káva komplex színházi nevelési előadásaival és drámaprogramjaival (ígérem ez az utolsó szakkifejezés, amit ma használok!) nem az életben maradást segíti, hanem az életminőséget javítja.

5 év alatt a Kávával jártam körülbelül 10 országban különböző projektek, képzések és hálózati találkozók kapcsán. Imádom ezeket az alkalmakat – nem csak az utazás miatt, hanem azért, mert amikor a munkahelyedről kiszakítva találkozol más szakemberekkel, akik szintén a kultúra területén munkálkodnak, nagyon inspiratív találkozások, projektötletek, barátságok tudnak születni.

A fórum így kezdődik: hatvan ember ül egy fekete teremben. Különféle bögrék, műanyag poharak, kávéillat, beszélgetés és a zene, mint kellemes alapzaj. Sok a fiatal, a jelenlévők csaknem fele. Ennek örülünk. Úgy tűnik, ennek ők is örülnek.

Számomra mindig is a fák voltak a leghatásosabb prédikátorok. Tisztelem őket, ha nemzetségben, családban élnek az erdőkben, ligetekben. (…) Aki megtanulta meghallgatni a fákat, többé nem sóvárog arra, hogy fa legyen. Semmi más nem akar lenni, csakis az, ami. Herman Hesse

Ez azért jobb címötlet, mint az előző. Jelentem, megvannak az elkóborolt birkák. Azon most nem sokat filozofálgatnék, hogy mi történt velük 7 napig. Tény, hogy megnyírva ért haza mind a kettő.

Az embereknek szüksége van arra, hogy elmondhassák a történeteiket. Különösen egy olyan társadalomban, ami egyre inkább fragmentált, nagy jelentősége van, hogy meghallgassuk egymást, és teret biztosítsunk a storytelling-nek. A történetek és reflexiók megosztásával identitást építünk és magabiztosságot szerzünk. Ez emberi kapcsolatokat hoz létre, a megértést segíti elő és felszámolja a félelmet. A mantrám a storytelling workshopokhoz: “Félelem nélkül beszélni, ítélet nélkül hallgatni.” Azt hiszem, ez a központi gondolata minden működő demokráciának, amit rendszeresen gyakorolni kell.